Az Élet, A Világmindenség, Meg Minden 4. fejezet
Csodálatos és
örömteli nap volt a Lord's-nál, amikor Arthur és Ford találomra kiesett a
tér-idő anomáliájából és meglehetősen keményen az érintetlen gyephez csapódott.
A tömeg éljenzése
mindent elsöprő volt. Nem nekik szólt, mégis ösztönösen meghajoltak, ami
szerencse volt, mert a nehéz kis piros labda, amit a tömeg éppen akkor
éljenzett, három milliméterre zúgott el Arthur feje felett. A tömegben egy féri
összeesett. Visszavetették
magukat a földre, amely látszólag fenyegetően forogni kezdett körülöttük. - Mi volt ez? -
sziszegte Arthur. - Valami piros -
sziszegett vissza Ford. - Hol vagyunk? - Öö, valami zöldön. - Alakokat - mormogta
Arthur. - Alakokat akarok. A tömeg éljenzését
azonnal döbbent csend váltotta fel, valamint néhány száz ember félszeg
vihogása, akik még nem tudták eldönteni, elhiggyék-e, amit az imént láttak,
vagy ne. - Maguké ez a heverő
- kérdezte egy hang. - Mi volt az? - súgta
oda Ford. Arthur felnézett. - Valami kék - mondta - Alakja? - kérdezte
Ford. Arthur ismét
felnézet. - Olyan alakja van -
sziszegte Fordnak dühösen összevont szemöldökkel -, mint egy rendőrnek. Egy pár másodpercig
ott maradtak összegörnyedve, és vad grimaszokat vágtak. A rendőralakú kék
valami megkocogtatta mindkettőjük vállát. - Jöjjenek csak,
maguk ketten - mondta az alak -, hadd vigyem be magukat. Ezek a szavak
felvillanyozták Arthurt. Úgy szökkent talpra, mint egy író, amikor
telefoncsörgést hall, és egy sor ijedt pillantást vetett az őt körülvevő képre,
ami hirtelen valami egész rémisztően közönséges dologgá vált előtte. - Honnan veszi ezt? -
üvöltött a rendőralakzatra - Mit mond? -
kérdezte a megriadt alakzat. - Ez a Lord's
Krikettpálya, nem?! - csattant fel Arthur. - Hol találta ezt, hogyan hozta ide?
Azt hiszem - tette hozzá, és a kezébe temette arcát -, jobb lesz, ha kicsit
lehűtöm magam - Hirtelen leguggolt Ford elé - Egy rendőr - mondta
- Mit tegyünk? Ford vállat vont. - Mit akarsz tenni? -
kérdezte. - Azt akarom - mondta
Arthur -, hogy mondd azt nekem, hogy az egész utolsó öt évet csak álmodtam. Ford ismét vállat
vont, és kelletlenül megtette. - Az egész utolsó öt
évet csak álmodtad. Arthur felállt. - Minden rendben,
biztos úr - mondta - Az egész utolsó öt évet csak álmodtam. Kérdezze meg őt –
tette hozzá, és Fordra mutatott -, ő is benne volt. Miután ezt elmondta,
sétálni kezdett a pálya vége felé és a köntösét porolgatta. Aztán rájött, hogy
hálóköntösben van, és megtorpant. Mereven bámulta a köntöst. Aztán
visszaperdült a rendőrhöz. - Különben honnan
lenne rajtam ez a ruha? - bömbölte. Aztán összeesett és
rángatózni kezdett a füvön. Ford a fejét
csóválta. - Megviselte ez az
utóbbi kétmillió év - mondta a rendőrnek, és együtt a heverőre emelték Arthurt.
Lecipelték a pályáról, de a heverő hirtelen eltűnése megállította őket út
közben. Erre az egészre sok
és sokféle reakció érkezett a tömegből. A legtöbben nem is bírták nézni, és
inkább rádión keresztül követték az eseményeket. - Hát, ez egy érdekes
incidens, Brian - mondta az egyik rádióriporter a másiknak. - Azt hiszem,
semmilyen rejtélyes materializálás nem történt még a pályán, mióta… ó, mióta
is... nos, nem hiszem, hogy volt olyan - volt olyan? - amire emlékszem. - Talán 1932-ben
Edgebastonban? - Á, és mi is történt
ott? - Nos, Peter, úgy
emlékszem, a Canter játszott a Willcox ellen, és ők dobtak volna a klubház
végéből, amikor egy néző keresztülrohant a pályán. Egy kis szünet
kellett, amíg az első riporter ezt megemésztette. - I... i... Igen... -
mondta - de hát tulajdonképpen ebben semmi rejtélyes nincs, vagy igen? Hiszen
végülis nem materializálódott, vagy igen? Csak átfutott. - Hát nem, ez igaz,
de azt állította, hogy látott valamit
materializálódni a pályán. - És tényleg látott
valamit? - Igen. Egy
alligátort, legalábbis a leírásból arra következtetek. - Aha. És észrevette
más is? - Nyilván nem. És
senki sem tudott részletes leírást kicsikarni belőle, így hát csak a
legfelületesebb kutatást végezték el. - És mi történt a
férfivel? - Nos, azt hiszem,
valaki felajánlotta, hogy elviszi és megebédelteti, de ő elmagyarázta, hogy már
elég jól belakott, hát az üggyel nem foglalkoztak tovább, és Warwickshire három
ponttal győzött. - Akkor hát nem
nagyon hasonlít erre az esetre. Azokat, akik csak most kapcsolták be a
készüléket, talán érdekli, hogy öö... két férfi, két elég elhanyagolt ruházatú
férfi, ja, és egy heverő - egy Chesterfield, ugye? - Igen, egy
Chesterfield. - ... éppen most
materializálódott a Lord's Krikettpályán. De nem hiszem, hogy ártalmasak
lennének; elég jóindulatúnak tűnnek és... - Bocs, Peter, hogy
megzavarlak, de a heverő éppen most tűnt el. - Hát, igen. Nos, egy
rejtéllyel kevesebb. Azt hiszem, azért még felveszik a jegyzőkönyvet, főleg
mivel ilyen drámai pillanatban történt, mikor Angliának már csak huszonnégy
menet hiányzik a győzelemhez. A két férfi egy rendőrtiszt kíséretében éppen
most hagyja el a pályát, és azt hiszem, most már mindenki visszaül és
folytatódhat a játék. - Akkor hát, uram -
mondta a rendőr, miután utat törtek a kíváncsi tömegben és Arthur békés,
élettele testét egy plédre helyezték -, talán volna szíves elmondani, kik
maguk, honnan jöttek és mi volt ez az egész?! Ford egy pillanatig a
földet nézte, mintha készülne valamire, aztán kiegyenesedett, és tekintetében,
amelyet a rendőrre vetett, benne volt a Föld és Ford Betelgeuse-menti otthona
közti hat fényévnyi távolság minden egyes hüvelykjének teljes ereje. - Rendben van -
mondta Ford -, elmondom. - Nos, hát, azt
hiszem, nem szükséges - mondta rendőr gyorsan. - De bármi is volt ez, ne
történjen meg még egyszer. - Azután sarkon fordult és elballagott, hogy olyan
valakit keressen, aki nem a Betelgeuse-ről való. Szerencsére a tér tele volt
ilyenekkel. Arthur öntudata úgy
tért vissza testébe, mintha nagyon messze járt volna, és egy kissé vonakodott.
Nehéz időket töltött már odabent. Lassan, idegesen lépett be, és elfoglalta
megszokott helyét. Arthur felült. - Hol vagyok? -
kérdezte. - A Lord's
Krikettpályán - felelte Ford. - Remek - mondta
Arthur, és öntudata újból elhagyta egy lélegzetvételnyi pihenőre. Teste
visszahanyatlott a fűre. Tíz perccel később,
mikor a frissítősátorban görnyedt egy csésze tea fölött, a szín kezdett
visszatérni elgyötört arcába. - Hogy érzed magad? -
kérdezte Ford. - Otthon vagyok -
mondta Arthur rekedten. Lehunyta a szemeit és mohón szívta be teája gőzét,
mintha tea lett volna - már persze Arthur szemszögéből, mert amúgy meg tea is
volt. - Otthon vagyok -
ismételgette -, otthon. Ez itt Anglia, ma van, a rémálomnak vége. - Újra
kinyitotta a szemét és derűsen
mosolygott. - Ott vagyok, ahová tartozom - Mondta
szeretetteljesen suttogva. - Úgy érzem, két
dolgot kell mondanom - mondta Ford, és egy Guardiant
tolt elé az asztalon. - Otthon vagyok -
mondta Arthur. - Igen - mondta Ford.
- Az egyik - folytatta, és az újság tetején lévő dátumra bökött -, hogy a
Földet két napon belül megsemmisítik. - Otthon vagyok -.
mondta Arthur. - Tea - sorolta -, krikett - tette hozzá boldogan -, nyírott fű,
fapadok, fehér vászondzsekik, sörösdobozok... Tekintete lassan az
újságra tévedt. Homlokát egy kicsit összeráncolva oldalra billentette a fejét. - Ezt az újságot már
láttam - mondta Szemét lassan a dátumra meresztette, ahol Ford keze lustán
dobolt. Az arca egy-két pillanatra befagyott, majd szörnyű lassan kezdett
széttöredezni, látványosan mint ahogy tavasszal az északi-sarkijégtáblák. - A másik dolog meg
az - mondta Ford -, hogy amint látom, egy csont van a szakálladban. - Aztán visszatolta Arthur
teáját Közben odakint boldog
tömegre sütött a nap. Fehér kalapokra és kipirult arcokra. Rásütött a
jégkrémekre, megolvasztotta őket. Rásütött a gyerekek könnyes arcára. A
gyerekek jégkrémjei éppen előtte olvadtak meg és estek le a pálcikáikról.
Rásütött a fákra, fénye visszatükröződött a suhogó krikettütőkről, és
megvillant azon a teljességgel szokatlan tárgyon is, amely a palánk mögött
parkolt, és amelyet úgy tűnt, senki sem vett észre. Rámosolygott Fordra és
Arthurra is, amikor hunyorogva előbújtak a sátorból és körülnéztek. Arthur remegett. - Talán - mondta -
fel kéne... - Nem - mondta Ford
metsző hangon. - Mit nem? -
csodálkozott Arthur. - Meg ne próbáld
felhívni magad a lakásodon! - Honnan tudtad? Ford vállat vont. - De miért ne? -
kérdezte Arthur. - Akik telefonon
saját magukkal beszélnek - magyarázta Ford -, nem nagyon tudnak meg semmit,
amivel tudnának mit kezdeni. - De... - Na ide figyelj -
sóhajtott Ford. Felvett egy képzeletbeli telefont és felhívott egy képzeletbeli
számot. - Halló? - szólt bele
a képzeletbeli kagylóba - Arthur Dent beszél? Igen? Itt Arthur Dent. Ne tedd
le! -Csalódottan nézett a képzeletbeli telefonra. - Letette. - mondta
ajakbiggyesztve, és a képzeletbeli telefonkagylót elegáns mozdulattal
visszahelyezte a képzeletbeli kampóra - Tudod, nem ez az első időanomáliám -
fűzte hozzá. Arthur Dent savanyú
tekintetét egy még savanyúbb váltotta fel. - Hát akkor mégsem
úsztuk meg szárazon - mondta Arthur. - Még csak azt .sem
mondhatjuk - felelte Ford -, hogy kint vagyunk a vízből, és javában
törülközünk. A játék folytatódott.
A dobó játékos a kapu felé közeledett, először szökellve, majd ügetve, végül
futva. Hirtelen. karok és lábak kusza szövevényévé változott, ahonnan egyszerre
csak egy labda repült ki. Az ütőjátékos nagy lendületet vett, és a pályán túlra
ütötte. Ford szemével követte a labda röppályáját, aztán egy pillanatra
összerezzent. Egész teste megdermedt. Újra végigkísérte a labda ívét, és ismét
megrázkódott. - Ez nem is az én
törülközőm - jegyezte meg Arthur, aki nyúlbőr zacskójában rámolt. -
Csssssssst! - pisszegett Ford, és összehúzott szemmel koncentrált. -
Nekem egy golgafrinchami kocogótörülközőm volt - folytatta Arthur. - Kék színű,
sárga csillagokkal. Ez nem az. -
Csssssssst! - mondta ismét Ford. Egyik szemét eltakarta, és csak a másikkal
nézett - Ez a törülköző
rózsaszínű - tépelődött tovább Arthur. - Nem a tiéd véletlenül? Nem bánnám, ha
nyugton maradnál a törülköződdel - sziszegte Ford. - Ez akkor sem az
enyém - kötötte az ebet a karóhoz Arthur -, és pont most akarom. - És én is pont most
akarom, hogy befogd a szádat - morogta mélyen Ford. - Oké, oké - törődött
bele Arthur, és elkezdte a törülközőt visszagyömöszölni a kezdetlegesen
összefércelt zacskóba - Úgy látom, kozmikus mércével mérve ez egyáltalán nem
fontos, csak éppen érthetetlen, ez minden. Hipp-hopp, egyszerre csak egy
rózsaszínű törülköző van a táskámban a sárga csillagos kék helyett. Ford meglehetősen
furcsán kezdett viselkedni, illetve nem annyira furcsán, hanem inkább oly
módon, ami furcsán különbözött az eddig megszokott furcsa viselkedéstől. Igen,
pontosan ezt tette. A domb köré gyűlt tömeg bamba pillantásaira ügyet sem vetve
vadul az arca előtt integetett, lebukott egyesek háta mögött, hogy mások mögött
bukkanjon fel újra, majd megállt mozdulatlanul, és szaporán pislogott. Egy-két
pillanat múlva pedig a koncentrálástól zavaros tekintettel lassan, de peckesen
lopakodni kezdett, mint egy leopárd, aki nem tudja pontosan, hogy nem csak egy
félig telt macskaeledeles dobozt lát-e egy fél mérföldre maga előtt a forró és
poros síkságon. - A táska sem az
enyém - szólalt meg hirtelen Arthur. Ford figyelme
darabokra tört. Dühösen fordult Arthurhoz. - Nem a törülközőről
beszéltem - védekezett Arthur. - Azt már megbeszéltük, hogy nem az enyém De a
táska sem az enyém, amibe a törülközőt tettem ami nem az enyém, bár rendívül
hasonló az enyémhez. A magam részéről azt hiszem, hogy az eset szörnyen furcsa,
különösen azért, mert a táskát magam készítettem még az őskorban. Ezek a kövek
sem az enyémek tette hozzá, miután néhány lapos, szürke követ elővett a
táskából. - Direkt összegyűjtöttem néhány érdekes követ, ezek pedig szemmel
láthatóan igencsak kopottak. Izgatott moraj
hullámzott végig a tömegen, és bármit is felelt Ford erre az információra,
elnyomta. A krikettlabda, amely ezt a reakciót kiváltotta, lezuhant az égbál,
és kecsesen Arthur rejtélyes nyúlbőr táskájába pottyant. - Mit mondjak, ez is
igen furcsa eset - mondta Arthur, miközben gyorsan bezárta a táskát, és úgy
tett, mintha a földön keresgélné a labdát. - Nem hiszem, hogy
itt van - mondta a fiúknak, akik azonnal körégyűltek, hogy bekapcsolódjanak a
keresésbe -, valószínűleg elgurult valahová. Azt hiszem, arra - mutatott
bizonytalanul valamerre, remélve, hogy így felszívódnak. Egyikük kötekedően
méregette. - Jól van? -
kérdezte. - Nem - felelte
Arthur. - Minek van csont a
szakállában? - folytatta a fiú. - Idomítom, hogy
bármilyen helyzetben jól érezze magát - Arthur büszke volt a válaszára. Úgy
gondolta, pont az ilyen dolgok kötik le és serkentik cselekvésre a fiatalokat. - Ó - mondta a fiú,
oldalra biccentette a fejét, és elgondolkodott. - Hogy hívják? - Dent - felelte
Arthur. - Arthur Dent. - Maga egy bunkó,
Dent - jegyezte meg a fiú -, egy nagy seggfej. - Elnézett Arthur mellett, mint
akinek nem különösebben sietős elszaladni, majd orrát vakargatva odébbállt.
Arthurnak hirtelen eszébe ötlött, hogy a Földet két nap múlva újból
lerombolják, és most az egyszer nem is igazán bánta. A játék új labdával
folytatódott, a nap továbbra is sütött, és Ford továbbra is fel-le ugrált,
csóválta a fejét és pislogott. - Valamin jár az
eszed, ugye? - kérdezte Arthur. - Azt hiszem - mondta
Ford olyan hangon, hogy Arthur azonnal rájött: valami teljesen érthetetlen
dolog következik -, egy MVP van ott. Kinyújtotta a kezét.
Furcsamód az irány, amerre mutatott, nem az volt, mint amerre nézett. Arthur
először az egyik irányba nézett, a palánkon túlra, majd a másikra, a
pályára.Bólintott, majd megrántotta a vállát. Aztán még egyszer megrántotta. - Egy micsoda? - Egy MVP. - Egy M...? - ...VP. - És az mi? - Másvalaki
Problémája - felelte Ford. - Á, rendben - mondta
Arthur, és elernyedt. Fogalma sem volt, mi ez az egész, de legalább úgy tűnt,
hogy vége. Rosszul tűnt. - Ott, ni - mondta
Ford továbbra is a palánk felé mutatva és a pályát nézve. - Hol? - kérdezte
Arthur. - Ott! - mondta Ford. - Látom - mondta
Arthur, de nem látott semmit. - Tényleg? - kérdezte
Ford. - Mit? - kérdezett
vissza Arthur. - Látod - kérdezte
türelmesen Ford - az MVP-t? - Mintha azt mondtad
volna, hogy az másvalaki problémája. - Úgy van. - Arthur lassan,
óvatosan és végtelenül ostoba arccal bólintott. - És arra vagyok
kíváncsi - mondta Ford -, hogy látod-e. - Te látod? - Persze. - És - kérdezte
Arthur - hogy néz ki? - Hát honnan tudjam,
te idétlen?! - kiabált Ford. - Ha látod, mondd el te! Arthur érezte azt a
tompa, lüktető érzést a halántéka mögött, ami rengeteg Forddal folytatott
beszélgetését fémjelezte. Agya meglapult, mint egy riadt kiskutya az óljában.
Ford karonfogta. - Az MVP - magyarázta
- olyasvalami, amit nem láthatsz, vagy nem látsz, vagy az agyad nem engedi,
hogy lásd, mert azt hiszed, hogy az nem a te problémád. Ezt jelenti az MVP.
Másvalaki Problémája Az agy egyszerűen kihagyja, olyan ez, mint a vakfolt. Még
ha direkt ránézel, sem fogod észrevenni, hacsak egészen pontosan nem tudod, mi
az. Csupán abban bízhatsz, hogy véletlenül észreveszed a szemed sarkából. - Á - mondta Arthur
-, akkor hát ezért... - Igen - felelte
Ford, aki már tudta, mit fog Arthur mondani. -...ezért ugráltál
fel és... - Igen. -...le, és ezért
hunyorogtál... - Igen. -...és... - Azt hiszem,
rájöttél már. - Már látom - mondta
Arthur. - Egy űrhajó. Arthurt egy
pillanatra megdöbbentette a reakció, amit kijelentése váltott ki. Üvöltés
hagyta el a tömeget, és mindenfelől emberek rohantak, kiabálva, ordítozva, és a
tumultusban egymás hegyén-hátán zuhantak keresztül. Arthur megrökönyödve
visszahőkölt, és félve körülpillantott. Aztán még jobban megrökönyödve újból
körülpillantott. - Izgalmas, mi? -
kérdezte egy kísértet. Arthur szemei előtt remegett, bár igazság szerint inkább
Arthur szemei remegtek a szellem előtt. A szája úgyszintén remegett. - M... m... m... m...
- mondta a szája - Azt hiszem, épp
most győzött a csapatod - mondta a szellem - M... m... m... m...
igen - felelt Arthur. - Nos, amint mondtam,
épp most győzött a csapatod. Megnyerte a meccset. Elverték a Hamvakat. Örülnöd
kéne. Meg kell, hogy mondjam, én is szerfölött kedvelem a krikettet, bár nem
szeretném, ha bárki hallaná ezt ezen a bolygón kívül. De nem ám. A kísértet szeme
mintha pajkosan villant volna, de ezt nem lehetett biztosra venni, mert a nap
pont mögötte volt, vakító glóriát képezett a feje körül, és ezüst haját és
szakállát bevilágítva olyan félelmetes és drámai hatást keltett, amivel a
pajkos pillantások eléggé nehezen egyeztethetők össze. - Habár - mondta -
néhány nap múlva úgyis mindennek vége, nem igaz? Annak ellenére, hogy a
legutóbbi találkozásunkkor is megmondtam fájlalom a dolgot Hát, lesz, ami lesz. Arthur megpróbált
beszélni, de végül feladta az egyenlőtlen küzdelmet. Újból megbökte Fordot. - Azt hittem, valami
szörnyű dolog történt - mondta Ford -, de csak a mérkőzés ért véget. Ki kell
jutnunk innen. Ó, hello, Szlartibartfaszt, mit csinálsz te itt? - Gyüszmékelek,
gyüszmékelek - mondta az öregember komolyan. - Ez a te hajód? El
tudnál vinni minket akárhová? - Türelem, türelem -
dorgálta az öregember. - Oké - mondta Ford.
- Csak arról van szó, hogy ezt a bolygót nemsokára szépen elpusztítják. - Tudom - mondta
Szlartibartfaszt. - És, hát, csak erre
akartam rámutatni - mondta Ford. - Értem én. - És ha tényleg úgy
érzed, hogy éppen egy krikettpálya környékén kell ólálkodnod... - Úgy. - Akkor hát ez a te
hajód. - Az. - Gondoltam - Ford
hevesen elfordult. - Hello,
Szlartibartfaszt - nyögte ki végre Arthur. - Hello, földlakó -
köszöntötte Szlartibartfaszt. - Végül is - mondta
Ford - csak egyszer halhatunk meg. Az öregember
eleresztette ezt a kijelentést a füle mellett, és szúrós szemmel nézett a
dombra, szemeiben számtalan rejtélyes és kifejező fény villogott. A kifejező
fények nem adtak látható jelet arról, mi folyik a pályán. Az történt, hogy a
tömeg egy széles kört alkotott a pálya közepén. Hogy mit látott benne
Szlartibartfaszt, csak ó tudta egyedül. Ford dúdolt valamit.
Egyetlen hang volt, amit időnként meg-megismételt. Remélte, hogy valaki
majdcsak megkérdezi, mit dúdol, de senki nem kérdezte meg. Ha bárki megkérdezte
volna, azt felelte volna, hogy a "Megőrjít ez a fiú" című Noel
Coward-dal első sorát dúdolgatja. Erre felhívták volna a figyelmét, hogy csak
egyetlen hangot énekel, mire ő azt felelte volna, hogy bizonyos okokból -
remélve, hogy mindenki számára világos, mik azok a bizonyos okok - lehagyta az
"ez a fiú"-t. Bosszantotta, hogy senki sem kérdezi meg. - Csak arról van szó
- tört ki végül -, hogy ha nem megyünk innen hamarosan, ismét csak jól benne
leszünk a közepében. És semmi nem lehangolóbb a számomra, mint végignézni,
ahogy lerombolnak egy bolygót. Kivéve talán, ha még mindig rajta vagyok, amikor
megtörténik. Vagy - tette hozzá alig hallhatóan - ha krikettmeccseken
csellengek. - Türelem - mondta
újból Szlartibartfaszt - Nagy dolgok vannak készülőben. - Ezt mondta a
legutóbb is - mondta Arthur. - Voltak is - felelte
Szlartibartfaszt. - Hát ez igaz -
ismerte el Arthur. Mégis, minden, ami
szemmel láthatóan készült, csak valami ünnepségféle volt. Inkább a tévé, mint a
nézők kedvéért rendezték meg, akik mindenről, ami körülöttük folyt, egy közeli
rádióból értesültek. Ford nem mutatott érdeklődést. Dúlt-fúlt magában,
amikor azt magyarázták, hogy a Hamvakat éppen most akarják az angol csapat
kapitányának bemutatni, füstölgött, mikor elmondták, hogy mindez azért van,
mert már az ikszedik alkalommal verték meg őket, valósággal ugatott az
idegességtől, mikor hallotta, hogy a Hamvak a krikett kiégett maradványai, és
amikor arra kérték, hogy cáfolja meg: a szóban forgó maradvány már alaposan
leégett 1982-ben, Melbourne-ben, Ausztráliában, hogy jelezze az "Angol
krikett halálá"-t, rátámadt Szlartibartfasztra, vett egy mély lélegzetet,
de egy szót sem tudott kinyögni, mert az öregember nem volt ott. Kivonult a
pályára, járása sejtette, hogy szörnyű dologra készül. Haja, szakálla és
rongyai mögötte lobogtak, és ha a Sinai nem az annyiszor ábrázolt lángoló és
füstölgő hegy lett volna, hanem egy gondosan nyírt gyep, Mózes nézhetett volna
úgy ki, mint Szlartibartfaszt most. - Azt mondta, hogy a
hajónál találkozunk - mondta Arthur. - Mi a fészkes fekete
fenét akar ez a vén bolond? - fakadt ki Ford. - Találkozni velünk a
hajónál két perc múlva - mondta Arthur egy vállrándítással, melyben benne volt,
hogy Arthur mentesíti magát bárminemű gondolkodás alól. Elindultak az úrhajó
felé. Furcsa hangok hatoltak el fülükig. Megpróbáltak nem odafigyelni, de nem
tudták nem észrevenni, amint Szlartibartfaszt nyafogva követelte, hogy adják
neki a Hamvakat tartalmazó ezüst urnát, mivel, mondta, életbevágóan fontosak a
Galaxis múltjának, jelenének és jövőjének biztonsága szempontjából, és ezzel
nagy derültséget okozott. Eltökélték, hogy ügyet sem vetnek rá. De arra, ami ezután
következett, kénytelenek voltak ügyet vetni. Olyan zaj kíséretében, mintha
százezer ember mondaná: hupp!, egy
fagyos fehér színű űrhajó jelent meg hirtelen, mintha a semmiből került volna
elő, hogy pont egy krikettpálya fölött tűnjön fel. Roppant fenyegetőn és alig
hallható zúgással lebegett. Aztán egy darabig nem
csinált semmit, mintha azt várta volna, hogy mindenki végezze tovább a dolgát, és ne is érdekelje,
hogy ő ott lebeg. Majd valami teljesen
szokatlan dolgot művelt. Vagyis inkább kinyílt, és valami teljesen szokatlan
dolgot bocsátott ki magából; tizenegy teljesen szokatlan dolgot. Robotok voltak, fehér
robotok. Az volt a
legszokatlanabb bennük, hogy az alkalomhoz illő öltözékben jelentek meg.
Nemcsak, hogy fehérek voltak, de ezen kívül krikettütő-külsejű dolgokat
tartottak, ráadásul krikettlabda-külsejű dolgokat is fogtak a kezűkben, sőt,
fehér lábszárvédőket viseltek alsó lábszárukon. Ez utóbbiak azért voltak
szokatlanok, mert fúvókákkal látták el őket, amik ezeket a furcsán megmunkált
robotokat leröpítették lebegő űrhajójukról, hogy gyilkolni kezdjék az
embereket. - Hahó - mondta
Arthur -, mintha történne valami. - Nyomás a hajóhoz! -
kiáltotta Ford. - Nem érdekel semmi, csak gyerünk a hajóhoz! Nem akarom tudni,
nem akarom látni, nem akarom hallani - kiabált futás közben -, ez nem az én
bolygóm, nem én akartam idekerülni, nem akarok belekeveredni, csak kerüljek el
innen, és menjek el egy buliba, ahol emberekkel beszélgethetek! Fűst és láng
hömpölygött a pályán. - Úgy látszik, a
természetfölötti brigád igencsak jó formában van ma - csacsogott magában
boldogan egy rádió. - Csak két dologra
van szűkségem - kiabált Ford, hogy világosabbá tegye előző kijelentéseit -, egy
erős italra és valami jó kis társaságra - Tovább futott és csak egy pillanatra
állt meg, hogy elkapja Arthur karját, és magával vonszolja Arthur belekezdett
az ilyenkor szokásos pánikszerepébe, ami abból állt, hogy nyitott szájjal
megmerevedett, és hagyta, hogy elsodorják. - Kriketteznek -
motyogta, miközben Ford nyomában botorkált -, Istenem, ezek kriketteznek. Nem
tudom, miért, de kriketteznek. És nemcsak ölik az embereket, de magukkal is
viszik őket - kiabálta most már. - Ford, ezek el akarnak kapni minket! Nehéz lett volna
kétségbe vonni ezt úgy, ha nem tudunk jóval többet a galaktikus történelemből,
mint amennyit Arthurnak sikerült eddigi utazásai során megtanulni. A
kísérteties, mégis élénk alakok (amelyek mozgása még a vastag füstfátyolon
keresztül is kivehető volt) mintha egy sor bizarr krikettütés-paródiát adtak
volna elő, a különbség csak az volt, hogy mindegyik labda, amit az ütőikkel
elütöttek, felrobbant, ahol földet ért. A legelső robbanások rögtön eloszlatták
Arthur kezdeti reakcióját, hogy az egész csak az Ausztrál margarin gyárosok
reklámhadjárata lehet. Aztán, amilyen
hirtelen elkezdődött, olyan hirtelen vége is lett. A tizenegy fehér robot
szoros alakzatban felemelkedett a kavargó felhőn keresztül. Néhány utolsó
lángnyelv kíséretében eltűntek lebegő fehér hajójuk belsejében. A hajó, mintha
százezer ember mondaná hipp!, azonnal
eltűnt a vékony levegőben, ahonnan kihuppant. Egy pillanatig
szörnyű, döbbent csend volt, majd az oszladozó füstből előbukkant
Szlartibartfaszt sápatag alakja. Még jobban hasonlított Mózesre, mert a hegy
továbbra is hiányzott ugyan, de legalábbis lángoló és füstölő gyepen lépdelt. Dühödten nézett
körül, s végre megpillantotta Arthur Dent és Ford Prefect igyekvő alakját.
Éppen a rémült tömegen keresztül próbáltak utat törni; a tömeg e pillanatban
éppen hanyatt-homlok rohant az ellenkező irányba. Mindenki nyilván arra
gondolt, milyen különös fordulatot vett ez a mai nap, és, bár senki nem tudja
igazán, hogy merre, de nekik is fordulniuk kellene. Szlartibartfaszt
sürgetőleg integetett és kiabált Fordnak és Arthurnak, amint mind a hárman
fokozatosan közeledtek a hajóhoz. A palánkok mögött parkoló űrhajó szemmel
láthatóan senki szemével nem volt látható; a fejvesztetten tolakodó embereknek
valószínűleg elég volt megbirkózni a saját problémájukkal is. - Elblibli
blablablabla! - kiáltozott Szlartibartfaszt remegő hangján. - Mit mond? - zihálta
továbbfurakodva Ford. Arthur a fejét rázta - Valamit valaki
elvalamizett, vagy mi! - mondta. - Elvitték bla
blablabla! - kiáltotta újból Szlartibartfaszt. Ford és Arthur
egymásra nézett és a fejét rázta. - Sürgősnek hangzik -
mondta Arthur. Megállt és odakiáltott. - Mi? - Elvitték a
hablabla! - ordította Szlartibartfaszt még mindig integetve. - Azt mondja -
magyarázta Arthur -, hogy elvitték a Hamvakat. - Asszem, ezt mondja. - Tovább
rohantak. - Mit? - kérdezte
Ford. - A Hamvakat -
válaszolt tömören Arthur. - A krikett kiégett maradványait. Ez a hadizsákmány.
Nyilván... - lihegte - azért... jöttek..., hogy elvigyék. - Kicsit megrázta a
fejét, mintha azt akarta volna, hogy agya leülepedjen a koponyájában. Végre elérték a
hajót. Az is különös volt, hogy látták a Másvalaki-Problémája-pajzsot működés
közben. Most már tisztán látták a hajót, egész egyszerűen azért, mert tudták,
hogy ott van. Kétségkívül ott volt, mégsem láthatta senki más. Nem azért, mert
láthatatlan volt, s nem is valami hasonló hiperlehetetlenség miatt. A
technológia, amelynek segítségével bármi láthatatlanná tehető, olyan végtelenül
összetett, hogy egyszerűbb összeadni kilenszázkilencvenkilenc milliárdot,
kilencszázkilencvenkilenc milliót és kilencszázkilencvenkilencezret,
megszorozni kilencszázkilencvenkilenccel és kivonni a billióból; és sokkalta
hatékonyabb megoldás egyszerűen csak kidobni a problémás dolgot és megfeledkezni
róla. Wugi Effrafax, az
ultrahíres tudósmágus egyszer az életébe fogadott, hogy a Magramal-megahegyet
teljesen láthatatlanná teszi. Az év nagy részében
Lux-O-Szelepekkel, Törésmutató-Nullázókkal és Színkép-Elvon-O-Matákkal
szöszmötölt, és már csak kilenc óra volt hátra, mikor rájött, hogy nem tudja
megcsinálni. Így hát barátaival és
a barátai barátaival és a barátai barátainak a barátaival, plusz a barátai
barátai barátainak a barátaival, valamint azok nem annyira jó barátaival, akik
azonban az egyik legnagyobb csillagközi teherszállító társaság tulajdonosai voltak,
belefogtak abba, amit ma a történelem legkeményebb éjszakai műszakaként
emlegetnek, és mire eljött a reggel, a Magramal nem volt többé látható.
Effrafax mégis elvesztette a fogadást - és ennek köszönhetően az életét is -
mert a vizsgálóbizottság valamelyik tudálékos bürokratájának feltűnt, (a) hogy
amikor azon a területen járkált, ahol a Magramalnak kellett volna lennie, nem
botlott meg és nem törte be az orrát semmiben, valamint (b) egy gyanús külsejű
újdonsült hold. A
Másvalaki-Problémája-pajzs ennél sokkal egyszerűbb és hatásosabb, s mi több!
egy egyszerű zseblámpaelemmel is több mint száz évig működik Mégpedig azért,
mert az emberek természetes hajlamára (nem látják, amit nem akarnak, vagy nem
tudnak megmagyarázni) épül. Ha Effrafax a hegyet rózsaszínűre festi, és egy
olcsó és egyszerű Másvalaki-Problémája-pajzzsal vonja körbe, az összes ember
elsétál a hegy mellett, körül, vagy éppenséggel a hegyen keresztül és sohasem
veszi észre, hogy van ott valami. Hát pont ez volt a
helyzet Szlartibartfaszt hajójával is. Nem volt ugyan rózsaszínű, de ha az lett
volna is, az lett volna a legkevésbé szembetűnő, és az emberek ugyanúgy nem
vettek volna róla tudomást, mint bármi másról. A legkülönösebb az
volt rajta, hogy csak imitt-amott hasonlított űrhajóra, vezérsíkokkal,
hajtóművekkel, vészkijáratokkal meg miegymással; sokkal inkább olyan volt, mint
egy fejre állított olasz bisztró. Ford és Arthur
csodálattal és mélyen felkavart érzelmekkel bámulta a hajót. - Igen, tudom -
mondta a sietve épp odaérkező Szlartibartfaszt zihálva és feldúltan -, de
mindennek oka van. Gyerünk, mennünk kell. Az ősi rémálom újból itt van. A
végzettel mindnyájunknak szembe kell nézni. Indulnunk kell most azonnal. - Valami napos helyre
szeretnék - mondta Ford. Arthurral együtt
követte Szlartibartfasztot a hajóba, és annyira meglepődött a bent folyó
dolgoktól, hogy tudomást sem vett a kint folyó dolgokról. Még egy űrhajó,
ezúttal egy olajosan és ezüstösen csillogó, ereszkedett le az égből a
krikettpályára, csendben, zaj nélkül, hosszú lábait puha balett mozdulattal
nyújtotta ki. Finoman landolt. Egy
rövid rámpát eresztett ki. Egy magas szürkészöld figura vonult ki fürgén, és
egy kis embercsoport felé közeledett, akik a pálya közepén gyűltek össze, és a
legjobb úton voltak afelé, hogy a korábbi megmagyarázhatatlan mészárlás halálos
áldozatai lehessenek. Mérsékelt fensőbbséggel haladt el az emberek mellett, és
végül egy kétségbeejtő vértócsában fekvő férfihoz lépett. A férfin már nem segíthetett
semmiféle földi orvosság, az utolsókat rúgta és hörögte. Az alak csöndesen
mellé térdelt. - Arthur Philip
Deodat? - kérdezte. A férfi a rémülettől
fátyolos szemmel, erőtlenül bólintott. - Egy semmirekellő,
ostoba fajankó vagy - súgta oda a lény. - Úgy gondoltam, ezt tudnod kell,
mielőtt meghalsz. |
Hátravan: 34/30 fejezet. |