Galaxis Útikalauz Stopposoknak

13. fejezet

 Az Arany Szív csöndesen suhant át az űr egén, ezúttal a hagyományos

fotonhajtóművet használva. Négyfős személyzete meglehetősen feszélyezetten vette

tudomásul, hogy nem saját akaratuk s még csak nem is a véletlenek összjátéka

hozta össze őket, hanem a fizika valamely különleges perverziója - mintha csak

az emberi kapcsolatok is azoknak a törvényeknek engedelmeskednének, amelyek az

atomok és molekulák kapcsolatait megszabják.A hajó mesterséges éjszakájának

beálltával mind a négyen megkönnyebbülten vonultak vissza kabinjaikba, és

megpróbálták rendezni gondolataikat.

Trillian nem tudott aludni. A heverőn üldögélt, és azt a kalitkát bámulta, mely

a Földhöz fűződő utolsó és egyetlen kapcsolatát tartalmazta - két fehér egeret,

melyeket Zaphod csak hosszas könyörgésre engedett fel a hajóra. Triliian

korábban is el volt készülve rá, hogy többé nem látja a Földet, most azonban

idegesítette, hogy nem zavarja a bolygó pusztulása. Az eset távolinak és

valószínűtlennek tűnt, és Trilliannak semmi alkalomhoz illő nem jutott eszébe.

Nézte, hogyan futkosnak az egerek a kalitkában, hogyan szaladnak körbekörbe a

kis műanyag taposómalomban, mígnem az egész figyelmét lekötötték. Aztán megrázta

magát, és visszament a parancsnoki hídra, hogy tovább lesse az apró, villogó

fényeket és számokat, melyek az űrön átsurranó hajó útvonalát mutatták. Trillian

szerette volna, ha tudja, mire próbál erőnek erejével nem gondolni.

Zaphod nem tudott aludni. Ő is szerette volna, ha tudja, miről nem engedi

önmagát gondolkodni.Ameddig csak vissza tudott emlékezni, mindig volt egy olyan

érzése, hogy nincs is egészen jelen. Az esetek többségében félretolta ezt a

gondolatot, és nem törődött vele, Ford Prefect és Arthur Dent hirtelen megér-

kezése azonban felzaklatta. Az eseménysor mintha rendszert alkotott volna,

melyet nem tudott áttekinteni.

Ford nem tudott aludni. Túl izgatott volt attól hogy végre ismét úton van. A

tizenöt évnyi idő, melyet voltaképpen börtönben töltött, letelt, éppen amikor

már kezdte feladni a reményt. Remek hecc, hogy egy darabig Zaphoddal kóborolhat,

noha érzett valamit a másod-unokatestvére körül, amit nem tudott igazán

kitapintani. Már az a tény is meglepte, hogy a Galaxis Elnöke lett; még inkább a

mód, ahogy megvált a poszttól. Vajon volt-e rá magyarázat? Zaphodtól fölösleges

volna megkérdezni, neki szemlátomást sose volt magyarázatra szüksége, ha tett

valamit, művészi fokra fejlesztette a szeszélyeskedést. Az életben mindennek a

rendkívüli lángelme és a naiv tehetetlenség keverékével esett neki, és gyakran

alig lehetett megállapítani a különbséget.

Arthur aludt. Borzasztóan fáradt volt.

Zaphod ajtaján kopogtattak. Az ajtó kinyílt.

-Zaphod?...

-Tessék?

Trillian alakja látszott a fény ovális hátterében.

-Azt hiszem, megtaláltuk, amit kerestél.

-Hej, tényleg?

Ford lemondott az alvásról. Fülkéje sarkában számítógép-képernyő és billentyűzet

állt. Odaült, és egy darabig azzal kísérletezett, hogy új szócikket írjon az

ÚTIKALAUZ számára a Vogonokról, de semmi se jutott az eszébe, ami eléggé

vitriolos lett volna, úgyhogy feladta, és köpenybe burkolózva felment a pa-

rancsnoki hídra nézelődni.

Odaérve meglepve látta, hogy két izgatott alak görnyed a műszerek fölé.

-Látod? Mindjárt pályára állunk - hallotta Trilliant. - Van ott egy bolygó.

Pontosan az általad megjósolt koordinátákon.

Zaphod zajt hallott és felnézett.

-Ford - sziszegte. - Gyere, ezt nézd meg!

Ford ment és megnézte. A képernyőn számsorok villogtak.

-Felismered ezeket a galaktikus koordinátákat? -kérdezte Zaphod.

-Nem.

-Segítek. Computer!

-Helló az egész népségnek! - lelkendezett a computer. - Jó kis társaság kezd

összeverődni nemde?

-Fogd be a szád - mondta Zaphod - és kapcsold be a képernyőket!

A világítás elhalványult. A képernyőre meredő négy szempárban villództak a

konzolok apró fénypontjai. A képernyők teljesen üresek voltak.

- Ráismersz? - suttogta Zaphod.

Ford a homlokát ráncolta.

-Ööö, nem.

-Mit látsz?

-Semmit.

-Ráérsz?

-Miről beszélsz?

-A Lófej Ködben vagyunk. Egyetlen hatalmas, sötét porfelhő.

-Ezt kellett volna felismernem az üres képernyőről?

-Az egész Galaxisban sehol se láthatsz üres képernyőt, csak egy sötét köd

belsejében.

- Remek érvelés.

Zaphod felnevetett. Nyilvánvalóan roppantul, csaknem gyermetegen izgatott volt.

-Ez fantasztikus! Nem is lehet igaz!

-Mi olyan pompás abban, ha belegabalyodunk egy porfelhőbe?

-Mit gondolsz; mit találunk itt? - sürgette Zaphod.

-Semmit.

-Csillagot? Bolygót?

-Egyiket se.

- Computer! - kiáltotta Zaphod. - Egyetlen szó nélkül forgasd el száznyolcvan

fokkal a látószöget.

Pár pillanatig mi se történt, aztán a hatalmas képernyő felső szélén ragyogó

pont jelent meg. Kistányér méretű vörös csillag kúszott át a képmezőn, sarkában

egy másikkal - egy bináns rendszer. Végül óriási félhold csúszott a képernyőre:

vörös ragyogás, mely koromfeketévé mélyült a bolygó éjszakai oldalán.

-Megtaláltam! - Zaphod diadalmasan verte öklével a konzolt. - Megtaláltam!

Ford hökkenten bámult.

-Mit?

-Ez itt - mondta Zaphod - a valaha létezett legvalószínűtlenebb bolygó.

 Hátravan:  34/21  fejezet.

Lap tetejére

<<<   14. Fejezet   >>>