|
Galaxis Útikalauz Stopposoknak 12. fejezet Marvin a folyosón vánszorgott, egyre csak nyavalyogva...és persze ott az a szörnyű fájdalom végig a bal oldali diódáim mentén... -Tán csak nem? - Arthur mogorván bandukolt Marvin mellett. -Csakugyan? - De még mennyire - bizonygatta Marvin. - Persze rengetegszer kértem, hogy cseréljék ki őket, de ki figyel oda? -Meg tudom érteni. Ford felől bizonytalan füttyögés és hümmögés hallatszott. -Ej, ej, ej - mondogatta magának. - Zaphod Beeblebrox... Marvin hirtelen megállt, és felemelte a kezét. -Nyilván sejtitek, mi jön most? -Ugyan mi? - morogta Arthur anélkül, hogy komolyan tudni akarta volna. -Még egy afféle ajtóhoz érkeztünk. Ott meredt előttük a folyosó oldalfalába mélyített tolóajtó.Marvin bizalmatlanul méregette. -Nos? - mondta Ford türelmetlenül. - Bemegyünk? -Bemegyünk? - utánozta Marvin. - Bemegyünk. Ez visz a parancsnoki hídra. Ide kellett kísérjelek titeket. Nem csodálkoznék, ha ez lenne mára a legnagyobb szellemi erőfeszítést igénylő feladat számomra. Lassan, gyűlölködve,a zsákmányt becserkésző vadász lépteivel osont az ajtó felé. Az felpattant. -Köszönöm - lelkesedett - hogy boldoggá tettél egy egyszerű ajtót! Marvin mellvértje mélyéről kihallatszott a fogaskerekek csikorgása. -Vicces - intonálta gyászosan - hogy amikor azt hinnéd, ennél rosszabbra már nem is fordulhatnának a dolgok, hirtelen mégis megteszik. Keresztülvergödött az ajtón, maga mögött hagyva Arthurt és Fordot, akik értetlenül meredtek egymásra, és a vállukat vonogatták. Kihallatszott Marvin hangja. - Azt hiszem, látni akarjátok az idegeneket - mondta. - Haggyjátok, hogy egy sarokban rozsdásodjak tovább, vagy essek szét itt álltó helyemben? -Jó, jó, csak vezesd be őket, Marvin, légy szíves -mondta egy hang. Arthur döbbenten látta, hogy Ford nevet. -Mi a fene?. . . -Csst! - mondta Ford. - Gyerünk befelé. Belépett a hídra.Arthur bizalmatlanul követte. Meghökkenten észlelte, hogy a bent ülő személy lábait egy számítógépkonzolon nyugtatva hintázik a székén, bal kezével a jobb oldali fejének a fogait piszkálva. A fogpiszkálás teljesen lefoglalta a jobb oldali fejet, a bal oldali viszont vigyorgott, szélesen, hanyagul, gondtalanul.Egyre nőtt azoknak a dolgoknak a száma, melyek láttán Arthur nem hitt a szemének. Álla leesett, és úgy maradt. A különös figura lustán intett Fordnak, s a nemtörődömség összes eszközét felvonúltatva, így szolt: -Helló, Ford! Hogy vagy? Jó, hogy be tudtál ugrani. Ford nem akart alulmaradni. -Zaphod - mondta a mélységes hidegvér lusta hanghordozásával - örülök, hogy láthatlak. Remekül nézel ki, tetszik a toldalékkarod is. Szép hajót loptál. Arthur szeme majd kiugrott az üregéből. -Szóval te ismered ezt a pasast? - kérdezte, dühösen rázva újját Zaphod felé. -Még hogy ismerem-e! - kiáltott Ford. - Hiszen ő... - Megállt, és úgy döntött, inkább fordítva kezdi a bemutatást. - ő,Zaphod, ez az egyik barátom,Arthur Dent. Megmentettem, amikor a bolygója felrobbant. -Ó, hogyne - mondta Zaphod. - Helló, Arthur, örülök, hogy megúsztad. - Jobb oldali feje felpillantott. - Szevasztok! - és visszatért fogai piszkálásához. Ford folytatta: - Arthur, ez itt másod-unokatestvérem, Zaphod Beeb. . . -Mi már találkoztunk - vágott közbe Arthur élesen. Amikor az autópálya belső sávjában száguldozol, s egyik erőlködő autó a másik után marad el melletted, úgyhogy egészen meg vagy elégedve magaddal, ám véletlenül négyesből hármas helyett hátramenetbe kapcsolsz, mire a motorod zilált állapotban távozik a motorháztetővel együtt, akkor zökkensz ki a kerékvá- gásból annyira, mint Ford e megjegyzés hallatán. -Öööö. . . micsoda? - nyögte. -Már találkoztunk. Zaphod meglepetésében összerándult, és erősen beledöfött az ínyébe. -Hee. ööö... tényleg? Hej... ööö... Ford mérgesen villogó szemmel fordult Arthurhoz.Most, hogy ismét otthon érezte magát, hirtelen bánni kezdte, hogy felvállalta ezt a koloncot, ezt a tudatlan ősembert, aki körülbelül annyit tudott a Galaxis ügyeiről, mint egy ilfordi szúnyog a pekingi életről. -Hogyhogy már találkoztatok? Ez itt Zaphod Beeblebrox a Betelgeuse-ről, nem holmi rohadék Martin Smith Croydonból! -Bánom is én! - mondta Arthur hidegen. - Már találkoztunk, ugye, Zaphod Beeblebrox. . . vagy szólítsam inkább... Philnek? -Micsoda?! - harsogta Ford. -Jobb, ha emlékeztetsz még - mondta Zaphod.-Fajok tekintetében szörnyen rossz a memóriám. -Egy bulin találkoztunk - szögezte le Arthur. -Hogyne, persze. Én mindenesetre kétlem - mondta Zaphod. -Arthur, állítsd le magad! - követelte Ford. Arthur nem hagyta magát megfélemlíteni. -Hat hónapja. A Földön. . . Angliában. . . Zaphod szorosra zárt ajkakkal mosolygott, és a fejét rázta. -London - makacskodott Arthur. - Islington. -Ja - felelte Zaphod némi röstelkedő meglepődéssel. - Az a buli. Ez teljesen tisztességtelen volt Forddal szemben.Kapkodta a tekintetét Arthur és Zaphod között. -Mi? - fordult Zaphodhoz. - Csak nem azt akarod állítani, hogy te is jártál azon a nyomorult kis bolygón? -Ó, nem, dehogy - mondta Zaphod lendületesen. -Persze lehet, hogy éppen csak beugrottam oda, útban valahová. . . -De hiszen én tizenöt évre ottragadtam -Azt én persze nem tudhattam, ugye. -Mit kerestél ott? -Csak körülnéztem erre-arra... -Beállított a bulira, pedig senki sem hívta! - Arthur hangja remegett a méregtől. - Jelmezbál volt. -Mi más is lehetett volna? - jegyezte meg Ford. - Ott volt egy lány - makacskodott Arthur. - Jó, persze ma már mindegy. Úgyis elfüstölt az egész... -Abbahagyhatnád már a duzzogást a miatt a nyomorult bolygó miatt - mondta Ford. - Ki volt a hölgy? -Valaki. Igaz, nem vittem nála túl sokra. Egész este próbálkoztam. Azért az a lány nem volt akárki. Gyönyörű, elbűvölő, elsöprően intelligens... végre odáig jutok, hogy beszélgethetek vele, nyomom neki vadul a sódert, amikor ez a te barátod odafurakodik, és azt mondja: Hej, kislány, nem untat ez a pasas? Mért nem velem beszélgetsz inkább? Egy másik bolygóról jöttem.Sose láttam többé a lányt. - Zaphood! - kiáltott fel Ford. -Igen - mondta Arthur. Rábámult, és azon igyekezett, hogy ne lássék túl ostobának. - Akkor még csak két karja volt meg egy feje, és Philnek nevezte magát,de... ..de el kell ismerned, hogy tényleg egy másik bolygóról jött - szólt közbe Trillian a híd túlsó oldaláról. Barátságosan rámosolygott Arthurra; aki ettől úgy érezte, mintha egy tonna tégla zúdulna rá. A lány visszafordult a hajó vezérlőműszereihez.Néhány másodperc szünet következett, majd Arthur teljesen összekuszálódott gondolatai közül kimászott néhány szó. -Tricia Mc Millan? - hebegte. - Mi a fenét csinálsz te itt? -Amit te. Stoppoltam. Mi mást tehettem volna a matematikai és asztrofizikai doktorátusaimmal? Vagy ez, vagy a hétfői sorbanállás a munkanélküli-segélyért. -Végtelen minusz egy - lelkendezett a computer.-A Valószínűtlenségi összeg ezzel teljes. Zaphod fejei megnézték egymást, aztán Fordot, Arthurt, végül Trilliant is. -Trillian - kérdezte -, gyakran kell számítanunk ilyesmire Valószínütlenségi Üzemmódban? -Nagyon valószínű - felelte Trillian. |
|
Hátravan: 34/22 fejezet. |