|
Galaxis Útikalauz Stopposoknak 26. fejezetSzlartibartfaszt műtermében teljes volt a káosz; úgy nézett ki, mint egy felrobbant közkönyvtár. Az öregember a homlokát ráncolta, amikor beléptek. - Róppant kínos - mondta. - Az egyik életfenntartó computerben kiégett egy dióda. Amikor a takarítószemélyzetet akartuk felébreszteni, kiderült, hogy csaknem harmincezer éve mind halott. Csak azt szeretném tudni, ki fogja eltakarítani a tetemeket. Ülj csak oda, mindjárt be is kapcsolhatlak. Egy székhez intette Arthurt, a szék olyan volt, mintha sztegoszauruszbordákból alakították volna ki. -Sztegoszauruszbordából alakították ki - magyarázta az öregember, és mindenféle drótokkal szöszmötölt, melyeket egymásra tornyosuló papírok és rajzeszközök alól halászott ki. - Nesze - mondta - fogd ezeket - és Arthur kezébe nyomott két lecsupaszolt huzalvéget.Amint Arthur kézbe vette őket, átrepült a testén egy madár. ö maga a levegőben függött, és láthatatlanná vált saját maga számára is. Alatta fákkal szegélyezett, csinos városi tér volt, melyet, ameddig a szem ellátott, tágas, fehér betonépületek vettek körbe. Az idő meglátszott rajtuk: esőáztatta falaikon repedések éktelenkedtek. Most viszont ragyogott a nap, friss szellő játszott a fák között. A téren és a környező utcákon tolongtak az izgatott, vidám emberek, morajuktól mintha a házak is zümmögtek volna. Rezesbanda játszott valahol, tarka zászlók csapdostak a szélben, és a levegőt betöltötte a karneváli hangulat. Arthur hallatlanul magányosnak érezte magát a levegőben, mert még a neve is testetlen volt. Mielőtt azonban megsajnálhatta volna magát, egy hang zengett végig a téren; és figyelmet kért.A szónok a tér fölé magasodó központi épület előtt, a gazdagon feldíszített erkélyen állt, és a hangosbe- szélőn keresztül szólt a tömeghez. -Ű, népünk, ki itt várakozol Bölcs Elme árnyékában! - kiáltotta. - Vroomfondel és Majikhtise, a Legnagyobb és Legeslegérdekesebb írástudók nagybecsű Leszármazottai... a Várakozás Ideje elmúlt! A tömeg vad kiáltozásban tört ki. Zászlók, lobogók, fülsértő füttyök szálltak a levegőben. A keskenyebb utcák felfordított és lábaikkal hevesen integető százlábúakra emlékeztették Arthurt. -Hét és fél millió éve vár fajunk erre a Nagyszerű és Remélhetőleg Felvilágosító Napra! - kiáltotta a szónok. - A Válasz Napja! A tömeg teljes eksztázisban hurrázott. -Többé soha, soha többé nem ébredünk ezzel a gondolattal: ki vagyok én? Meg hogy minek élek? Meg hogy igazán számít-e, van-e kozmikus jelentősége, ha ma nem kelek fel, és nem megyek dolgozni? Mert ma végre egyszer és mindenkorra megkapjuk a rövid, világos választ ezekre a bosszantóan jelentéktelen kér- désekre, hogy Élet, a Mindenség, meg Minden.Miközben a tömeg újabb üdvrivalgásban tört ki.Arthur azon kapta magát, hogy siklórepüléssel átszeli a teret, és a szónoki emelvény mögött álló ház egyik hatalmas földszinti ablaka felé veszi útját.Röpke pillanatra úrrá lett rajta a pánik, mikor egyenesen az ablaknak vitorlázott, ám rögvest jobban lett, mihelyst átcsusszant rajta anélkül, hogy akár csak megérintette volna a tömör üveget. A szobában tartózkodók nem figyeltek fel különös érkezésére, ami nem túl meglepő, hiszen valójában nem is érkezett meg. Arthúr lassan beletörődött, hogy élményei csupán egy felvétel visszajátszásának köszönhetők, s hogy ehhez képest a hatsávos, térhatású, szélesvásznú film körülbelül annyira korszerű, mint a svájcisapka.A szoba egészen olyan volt, amilyennek Szlartibartfaszt leírta. Gondját viselték az elmúlt hét és fél millió évben; rendszeresen takarították, úgy százévenként.Az ultramahagóni asztal kissé megkopott a szélein, a szőnyeg valamelyest kifakult, de a nagy computerterminál változatlan dicsőségében ragyogott az asztal bőrrel bevont tetején, mintha csak tegnap építették volna. Két szigorú öltözékű ember ült tisztelettudóan a terminál előtt, és várakozott. -Mindjárt eljő az óra - mondta az egyik. Arthur meglepetésére egy szó betüi tűntek fel a nyaka körül.A felirat: LOONKAWL, néhányszor felvillant, majd kialudt: Mielőtt Arthur ezt megemészthette volna, a másik várakozó is megszólalt, és az ő nyaka körül is villogni kezdett egy felirat: FOOCHG. -Őseink hetvenötezer generációval ezelőtt indították el ezt a programot. Mi lehetünk azonban az elsők, akiknek a computer megszólal. -Lenyűgöző élmény, Foochg. - Arthur ekkor jött rá, hogy a felvételt feliratokkal is ellátták. -Mi leszünk a szerencsések - mondta Foochg -akik meghallhatják az Élet... -A Mindenség. . . -Meg Minden. . . -Nagy Kérdésére. . . -A Választ. . . -Csst! - pisszegett Lóonkawl. - Azt hiszem, Bölcs Elme beszédhez készülődik! Pillanatnyi várakozásteljes szünet után a konzol elején sorban feléledtek a műszerek. A fények, mintegy kísérletképp, fel-felvillantak, majd üzemszerű vil- logásban állapodtak meg. A kommunikációs csatornából halk búgás hallatszott. -Jó reggelt! - szólalt meg végül Bölcs Elme. -Ööö. . . jó reggelt, ó, Bölcs Elme - mondta Fooch idegesen. - Megvan a .. ööö... hogy is mondjam... -A Válasz? - szakította félbe Bölcs Elme fenségesen. - Igen. Megvan. A két férfi beleborzongott e válaszba. Tehát mégsem vártak hiába! -Valóban létezik Válasz? - lehelte Foochg. -Valóban létezik Válasz - erősítette meg Bölcs Elme. -Mindenre? A Nagy Kérdésre? Az Élet, a Mindenség Meg Minden. -Igen. Mindkettőjüket erre képezték ki e ész életükben erre a pillanatra készültek, születésükkor választották ki őket, hogy tanúskodjanak, amikor a Válasz meg- adatik, s mégis azon kapták magukat, hogy lélegzetvisszafojtva fészkelődnek, mint afféle izgatott gyerekek. -S készen állsz rá, hogy közöld velünk? - sürgette Loonkawl. -Készen állok. -Most? -Most - mondta Bölcs Elme. Mindketten megnyalták cserepes ajkukat. -Bár nem hinném - tette hozzá Bölcs Elme - hogy tetszeni fog. -Nem számít! - felelte Foochg. - Tudnunk kell most! -Most? - érdeklődött Bölcs Elme. -Igen! Most. . . -Felőlem. . . - A computer elcsöndesedett. Azok ketten idegesen fészkelődtek. A feszültség az elviselhetetlenségig fokozódott. -Egész biztosan nem fogtok örülni - jegyezte meg Bölcs Elme. -Ki vele! -Jó - mondta Bölcs Elme. - A Válasz a Nagy Kérdésre. . . -Nos?. . . -Az Élet, a Mindenség Meg Minden. . . - mondta Bölcs Elme. -Tehát?. . . -A Válasz. . . - mondta Bölcs Elme, és megállt. -Igen?... -A Válasz. . . -Igen???... -Negyvenkettő - mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel. |
|
Hátravan: 34/8 fejezet. |