Galaxis Útikalauz Stopposoknak 7. fejezet Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié.Amikor az Azgót Költők Nagymestere, Dagályos Morrogh előadta Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet A Hónom Alatt Leltem Egy Nyári Reggelen című poémáját, a hallgatóságból négyen a helyszínen kimúltak belső vérzés következtében, és a Közép-Galaktikus Művészet- Mani-puláló Tanács elnöke is csak úgy menekült meg, hogy lerágta a saját lábát. Morrogh, mint jelentették, " csalódottan értesült " a költemény fogadtatásáról, és Kedvenc Fürdőszobai Gargarizálásaim című, tizenkét kötetes eposzának felolvasására készült, amikor is a saját vastagbele elkeseredett gesztusra szánta el magát az élet és a civilizáció védelmében. Egyenesen keresztül szö- kent Morrogh nyakán, és kiszorította agyából a szuszt.A világmindenség mindenkori legrosszabb költészete a szerzővel,Paula Nancy Millstone Jenningsszel (Greenbridge, Essex, Anglia) együtt elpusztult, amikor megsemmisítették a Föld nevü bolygót. Prostatikus Vogon Jeltz lassú mosolyra húzta az arcát. Nem is annyira a hatás végett tette, mint inkább azért, hogy felidézze az izommozgások megfelelő sor- rendjét. Éppen befejezte terápiás szempontból roppant hatékony üvöltözését foglyaival, úgyhogy most kellemesen elernyedt,és készen állt egy kis érzéketlen- kedésre.A foglyok egy-egy, a Költészet Élvezetét Szolgáló Székben ültek - beszíjazva. Költészetük várható fogadtatásának tekintetében a Vogonok nem tápláltak illúziókat. Valamikor régen a fejükbe vették, hogy kielégítően fejlett és művelt fajként ismertetik el magukat. Korai irodalmi erőfeszítéseiket is ennek jegyében fejtették ki. Utóbb ezt feladták, és egyetlen hajtóerejük a mohó vérszomj maradt.Hideg verejték verte ki Ford Prefect homlokát, s lassan csordogált a halántékához rögzített elektródok körül. Az elektródok bonyolult elektronikus készülékekhez kapcsolódtak -képzeterősítőkhöz,ritmikus moduláto- rokhoz, alliteratív rezonátorokhoz, hasonlattárakhoz -, valamennyi a költemény nyújtotta élmény fokozott átélését szolgálta, és azt, hogy a költői gondolatokból a legapróbb nüansz se vesszen kárba.Arthur Dent vacogva ült a székben. Fogalma se volt, mi vár rá, de tudta, hogy aznap semmi kedvére való se történt, s nem bízott a gyors javulásban. A Vogon hozzálátott, hogy felolvassa a saját maga kreálta, bűzös kis passzust. -Ű, pirsönő morgolosta - kezdte. Fájdalmas rángások futottak végig Ford testén; erre még ő se számított. Vizelevényeid mint a / többözös rejtjeméh hátán a szederjes gennyekély. -Aaaaaaauuuuuuuuhhhháááááhh! - nyögött Ford Prefect, és fejét hátrarángatta, míg a fájdalom csomókban taposott át rajta. Halványan látta, amint Arthur előre- hátra hintázik a szomszéd széken. Összeszorította a fogát. -Huss,fohászom száll feléd- folytatta a könyörtelen Vogon -,kedvelátos zümmögényem! Hangja a szenvedély borzasztó magasságaiba csikordult. -Abroncskodón körbesarj suhogó pettyeleveddel,mert szétmarcangolom tukobibircs csókjaidat pucugánycsökömmel, rrreglásrl! -NNNNNNNNjjjjjjjjjuuuuuuuhhzhhhhhhhauuuuuhhhhh!-üvöltötte Ford Prefect és még egyszer megvonaglott, ahogy az utolsó sor elektronikus lelkesültsége telibe kapta a halántékai között. Összecsuklott. Arthur lezseren hátradőlt. -És most, Földlakók - berregte a Vogon (nem tudta, hogy Ford Prefect tulajdonképpen a Betelgeuse környékéről származott, s fütyült volna rá, ha tudja) -Egyszerű választási lehetőséggel ajándékozlak meg benneteket! Vagy elpusztultok az űr vákuumjában,vagy. . . - rövid hatásszünet - vagy pedig megmondjátok, hogy tetszett a versem! Hátravetette magát a hatalmas, bőrszerű, denevér formájú székben, és a foglyait figyelte. Megismételte a mosolyt.Ford hörögve kapkodott levegő után.Végiggörget- te berozsdásodott nyelvét száraz szájában, és felnyögött.Arthur vidáman így szólt: -Az igazat megvallva, nekem tetszett. Ford leesett állal bámulta. Ez a megközelítés föl se merült benne. A Vogon meglepődve húzta fel a szemöldökét; ezzel sikeresen eltakarta az orrát, ami önmagában is hasznos volt. -Nagyszerű! - berregte meglehetős ámulatban. -Hogyne - mondta Arthur. - Némely metafizikai szóképet igazán különlegesen hatásosnak találtam. Ford tovább bámulta Arthurt, s azon volt, hogy gondolatait e totálisan új koncepció szolgálatába állítsa. Lehet, hogy innen is kiszemtelenkedik magukat? -Folytasd csak - bátorította a Vogon. -Ű. . . és. . . ööö: . . a ritmikai eszközök is érdekesek-folytatta Arthur - ahogy jól érzékelhetően ellenpontozták a.:. ööö... - és belezavarodott. Ford a segítségére sietett és megkockáztatta:-Ellenpontozzák a metaforák szürrealizmusát,melyek a... ööö... - Ő is elakadt,de Arthur már újra felkészült. ..melyek a szerző könyörületes lelkéből fakadó humanitásra. . . -Vogonitásra - sziszegte Ford. -Vogonitásra (bocsánat) - Arthur kezdte biztos talajon érezni magát - vogonitásra alapozódnak, és átszövik az egész versstruktúra gyökét, itt szublimálva, ott transzcendentálisan, összességében pedig összhangra törekedve a másik alapvető kettősségével -Arthur a diadalmas crescendo felé közeledett -míg az olvasó kifejező és életteli betekintést nyer a. . . ööö. . .a.. . - A cres- cendo majdnem kudarcba fulladt, ám Ford megadta a kegyelemdöfést. . . .betekintést nyer a költemény mondanivalójába!-vágta ki. Aztán a szája sarkából odasúgta: - Jól van,Arthur, ez nagyszerű volt! A Vogon szemügyre vette őket. Fajának megkeseredett lelke megrezzent egy pillanatra, de aztán másként döntött. Túl kevés, túl késő. Hangja most leginkább a nejlonharisnyát szaggató macskáéra hasonlított. -Tehát úgy vélitek, azért írok verseket, mert komisz, szívtelen, könyörtelen külsőm mélyén igazában arra vágyom,hogy szeressenek? - Várt egy kicsit.-Így van? Ford idegesen felnevetett. -Igen, akarom mondani, igen, ugye - mondta -végül is mindannyian, lelkünk mélyén, hiszen tudod. . .ööö. . . A vogon felállt. -Teljes tévedés - mondta. - Azért írok, hogy komisz, könyörtelen, szívtelen külsőmet kellemes megkönnyebbüléshez juttassam. Egyébként mindenképpen kidobatlak titeket a hajóról. Őrség! Vigyétek a foglyokat a hármas számú légzsiliphez, és hajítsátok ki! -Micsoda?! - kiabált Ford. Tagbaszakadt, fiatal Vogon őr lépett mögéjük, és dagadt mancsaival kitépte őket a szíjak közül. -Nem dobhattok minket az űrbe! - kiabálta Ford. -Könyvet akarunk írni! -Az ellenállás értelmetlen - bömbölte a Vogon őr. Ez volt az első kifejezés, melyet a Vogon Őrök Testületében elsajátított. A kapitány szenvtelen élvezettel figyelte őket egy darabig, majd hátat fordított. Arthur vadul körülnézett. -Nem akarok meghalni! - kiáltotta. - Még mindig fáj a fejem! Nem akarok fejfájósan menni a mennyországba, utálatos lennék, és nem élvezném! Az őr mindkettejüket erélyesen nyakon ragadta, s alázatosan meghajolva a kapitány háta felé, letaszajtotta őket a parancsnoki hídról. Az acélajtó becsapódott, s a kapitány magára maradt. Halkan dudorászva mélázott, míg könnyedén pörgette versesfüzete lapjait. -Hmmm - mondta - ellenpontozzák a metaforák szürrealizmusát. . . - Gondolkodott egy pillanatig, majd komoran elvigyorodott. - A halál túl jó nekik -mondta. A hosszú acélfolyosó visszhangzott a gumiszerű Vogon hónaljakba csippentett humanoidok erélytelen küszködéseitől. -Ez óriási - köpködte Arthur. - Eressz el, te barom! A Vogon őr továbbrángatta őket. - Ne aggódj! - mondta Ford. - Mindjárt kigondolok valamit.- Nem sok remény volt a hangjában. -Az ellenállás értelmetlen! - bömbölte az őr. -Te csak ne mondj ilyeneket - makogott Ford.-Hogy tartsam fenn pozitív szellemi hozzáállásomat, ha te ilyeneket beszélsz -Úristen! panaszkodott Arthur. - Te beszélsz pozitív hozzáállásról, mikor a te világodat meg sem semmisítették ma! Reggel felébredtem, arra gondoltam, kellemes, könnyű napom lesz, olvasgatok, megfésülöm a kutyát. . . Még alig múlt négy, és már kifelé hajítanak egy idegen űrhajóról, Hat fényévre a Föld füstölgő maradékától! - Hörgött és krákogott, ahogy a Vogon őr szorított a fogáson. -Jól van, jól van - mondta Ford. - Elég legyen a pánikból! -Ki beszél itt pánikról? - csattant fel Arthur. - Ez még csak a kulturális sokk. Csak várj, míg beleélem magam a helyzetbe, és megtalálom a helyemet. Majd akkor kezdem a pánikot! -Arthur, te hisztériázol. Fogd be a szád! - Ford elkeseredett erőfeszítést tett, hogy gondolkozzék, de az őr azonnal félbeszakította: -Az ellenállás értelmetlen! -És te is befoghatod a szádat! - förmedt rá Ford. -Az ellenállás értelmetlen! -Ugyan, maradj már! - mondta Ford. Addig csavarta a fejét, amíg egyenesen az őr arcába nézhetett.Átvillant a fején egy ötlet. -Mondd csak, élvezed, amit csinálsz? - kérdezte hirtelen. Az őr megtorpant, s lassanként szétolvadt arcán a végtelen butaság kifejezése. -Élvezni? - zúgta. - Hogy érted ezt? -Úgy értem - mondta Ford -, hogy teljes, kielégítő életet biztosít-e? Csörtetsz, üvöltözöl, kihajítod az embereket az űrhajóból... A Vogon az alacsony acélmennyezetre bámult,szemöldökei csaknem átbuktak egymáson. Álla leesett. -Hát - mondta -, az időbeosztás jó. . . -Jónak is kell lennie - helyeselt Ford. Arthur Ford felé csavarta a fejét. -Ford, mit művelsz? - suttogta ámultan. -Érdeklődöm a környező világ iránt - felelte Ford. -Szóval az időbeosztás kellemes? - tért ismét a tárgyra. A Vogon lebámult rá, miközben lustán küszködtek a gondolatai a ködös mélységben. -Egen - mondta -, hogy szóba hoztad, maguk a feladatok elég utálatosak. Kivéve. . . - megint gondolkodott, ehhez a plafonra kellett merednie -kivéve némi kiabálást, amit élvezek. Teletöltötte a tüdejét, és bömbölni kezdett: -Az ellenállás. . . - Hogyne, igen - szakította félbe Ford sietve: -Kitűnően csinálod, tudjuk. Ha azonban többnyire utálatos - mondta lassan, hogy minden egyes szó célba érhessen -, akkor miért csinálod? Miért? A lányok miatt? A zsozsóért? Mert férfias? Vagy úgy véled, érdekes kihívást jelent, ha ki kell egyezned a fel- adattal járó lélektelen unalommal? Arthur zavarodottan kapkodta ide-oda a fejét köztük. -Ööö... - mondta az őr. - Ööö... Nemtom. Azt hiszem, én csak. . . csak csinálom. A nénikém azt mondta, hogy az ürhajószolgálat az jó karrier egy fiatal Vogonnak; tudjátok, az egyenruha, a mélyen csüngő kábítópisztoly-táska, a lélektelen unalom.. -Látod, Arthur - szólt oda Ford, s a hangján érződött, hogy érvelése végső következtetéshez ért -és még te beszélsz problémákról.Jogosan, vélte Arthur. A szülőbolygóját ért kellemetlenségen túl, a Vogon őr félig már megfojtotta, és különben se tetszett neki túlzottan a gondolat, hogy kivágják az űrbe. -Próbáld beleélni magad az ő problémájába - nógatta Ford. - Nézd a szegény fickót, másból sem áll az élete, mint csörtetésböl, emberek űrbe hajigálásá- ból. . . és üvöltözésből - tette hozzá az őr. -És üvöltözésből, hogyne - mondta Ford, miközben barátságos leereszkedéssel megveregette a nyakát szorongató dagadt mancsot. - És még csak nem is tudja, miért csinálja.Arthur elismerte, hogy ez nagyon szomorú. Pici,erőtlen gesztussal jelezte egyetértését; a beszédhez nem volt elég levegője.A zavarodottság mély morajlása hallatszott az őr felől. -Hát, ha így teszitek fel a kérdést, akkor azt hiszem. . . -Okos ifjú - bátorította Ford. -Jól van, no! - A moraj folytatódott. Nos mi mást tehetnék? -Egyszerű - mondta Ford ragyogva, de lassan -hagyd abba az egészet. Mondd meg nekik folytatta- hogy nem csinálod tovább. - Úgy érezte, hozzá kellene tennie valamit, egyelőre azonban úgy látszott, az őr elméjét az is leköti, hogy az eddigieket megeméssze. -Öööörrrrrmmmmmmmmmmmmmm. . . - mondta az őr -- öhm,ez nem hangzik valami jól. Ford érezte, hogy az alkalom kisiklik a kezéből. -Na, várj egy kicsit - mondta. - Ez még csak a kezdet, látod, ennél sokkal többről van szó, tudod.Ám az őr új fogást vett, és folytatta feladata elvég- zését, azaz tovább ráncigálta foglyait a zsilip felé.Szemmel láthatólag elérzékenyült. -Nem, azt hiszem, ha nektek mindegy - mondta -akkor mégis inkább belöklek titeket ebbe a zsilipbe, aztán megyek, és a többi kiabálnivalómat elintézem. Ford számára egyáltalán nem volt mindegy. -Ugyan már. . . figyelj csak! - mondta kevésbé vidáman, kevésbé lassan. -Huhhhggggmmmmmm - mondta Arthur,alig ügyelve a hangsúlyokra. -Nehogy máris feladd - makacskodott Ford. -Még nem beszéltünk a zenéről meg a művészetekről meg egy csomó másról sem! Arrghhh! -Az ellenállás értelmetlen! - bömbölte az őr, aztán hozzátette: - Tudjátok, ha kitartó vagyok, előbb-utóbb akár Üvöltörzsőrmesternek is kinevezhetnek, és hát nem nagyon keresnek olyan altiszteket, akik nem üvöltöznek, és nem taszigálják a népeket, úgyhogy inkább maradok annál, amihez értek. Elértek a zsiliphez. Az erős, súlyos acéllemezzel fedett nyíláshoz, melyet a hajó belső borításába vágtak.Az őr bekapcsolt valamit, és a nyílás feltárult. -Azért köszönöm, hogy érdeklődtetek irántam -mondta az őr. - Viszlát! -Berepítette Fordot és Arthurt a nyílás mögötti kis kamrába. Arthur levegő után kapkodva hevert a padlón. Ford az ajtóhoz mászott, és vállát a becsukódó ajtónak vetette - eredménytelenül. -De hát figyelj! - üvöltötte az őrnek. - Egy egész ismeretlen világ vár rád! Mit szólsz például ehhez? -Kétségbeesetten kapaszkodott az egyetlen pici kultú- radarabkába, ami eszébejutott: Beethoven V. szimfóniájának első taktusaiba. -Da-da--da-dum! Semmit se kavar ez fel benned? -Nem - mondta az őr. - Egyáltalán nem. De majd megemlítem a nénikémnek. Ha mondott is még valamit, már nem hallatszott.A zsilip légmentesen bezáródott, s a motor halk zúgásán kívül semmi se szűrődött át hozzájuk. Csillogóra polírozott, hat négyzetméteres, henger alakú kamrában voltak.Ford lihegve körülnézett. -Okos kölyöknek tartottam - mondta, és hátát a fal görbületének vetette. Arthur még mindig ott feküdt a padló hajlatában,ahová az őr lökte. Nem nézett fel. Csak feküdt és lihegett. -Csapdába estünk, nem? -De igen - mondta Ford. - Csapdába estünk. -Nem sikerült kieszelned semmit? Mintha azt ígérted volna, hogy kigondolsz valamit. Lehet, hogy kigondoltál valamit, csak én nem vettem észre. -Hát persze hogy kigondoltam valamit - lihegte Ford. Arthur várakozásteljesen felpillantott. -Sajnos - folytatta Ford - amit kigondoltam, az többé-kevésbé feltételezi, hogy a vasajtó túlsó oldalán vagyunk.- Ford belerúgott az ajtóba, amin most hajították őket keresztül. -Azért jó ötlet volt, nem? -Dehogynem, pompás. -Mi volt az? -Izé. . . Még nem értem rá, hogy kidolgozzam a részleteket. Most már ugye nem is érdemes? -Akkor. . . ööö, most mi lesz? - kérdezte Arthur. -Ű, ööö, nos, ez a zsilipajtó itt előttünk néhány pillanat múlva automatikusan kinyílik, mi nyilván kilökődünk a világűrbe, és megfulladunk. Ha jól teleszívod a tüdődet, akár harminc másodpercig is húzhatod az űrben... - mondta Ford. Kezeit a háta mögé dugta, felhúzta szemöldökét, s egy ősi betelgeusei harci himnuszt kezdett dúdolni. Arthur szemében hirtelen nagyon idegennek tűnt. -Hát ez az - mondta Arthur. - Meg fogunk halni. -Igen - mondta Ford -, azaz. . . nem! Várj egy cseppet! Keresztülvetődött a kamrán valamiért, ami Arthur látószögén kívül volt. -Mi ez a kapcsoló?! - kiáltotta. -Micsoda? Hol?! - kiáltotta Arthur, és megperdült. -Á, csak vicceltem - mondta Ford. - Tényleg mindjárt meghalunk. Megint nekivetette hátát a falnak, és tovább dúdolt. -Tudod - mondta Arthur -, valahányszor Vogon légzsilipekbe zárnak a Betelgeuséről származó pasasokkal, hogy kilökjenek a világűrbe, és megfullad- junk, nagyon szeretném, ha figyeltem volna arra, amit anyám mondott, amikor kicsi voltam. - Miért, mit mondott? -Nem tudom. Nem figyeltem. -Aha. - Ford tovább dúdolt. Rémes - gondolta Arthur. - Oda lett Nelson Oszlopa, oda lett a hamburger, semmi más nem maradt, csak én és az a két szó, hogy jobbára ártalmatlan. Még egy másodperc, és csak a jobbára ártalmatlan marad.Pedig még tegnap is úgy tűnt, hogy simán forog a világ. Felberregett egy motor.A távozó levegő halk szisszenése fülsiketítő robajjá duzzadt, ahogy a külső zsilipkapu kitárult az üres feketeségre, melyet lehetetlenül ragyogó fénypontok tarkítottak. Ford és Arthur kiröpültek, mint a játék puska dugója. |
Hátravan: 34/27 fejezet. |