Galaxis Útikalauz Stopposoknak

7. fejezet

Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a

világegyetemben. A második legrosszabb Kria Azgótjaié.Amikor az Azgót Költők

Nagymestere, Dagályos Morrogh előadta Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet

A Hónom Alatt Leltem Egy Nyári Reggelen című poémáját, a hallgatóságból négyen a

helyszínen kimúltak belső vérzés következtében, és a Közép-Galaktikus Művészet-

Mani-puláló Tanács elnöke is csak úgy menekült meg, hogy lerágta a saját lábát.

Morrogh, mint jelentették, " csalódottan értesült " a költemény fogadtatásáról,

és Kedvenc Fürdőszobai Gargarizálásaim című, tizenkét kötetes eposzának

felolvasására készült, amikor is a saját vastagbele elkeseredett gesztusra

szánta el magát az élet és a civilizáció védelmében. Egyenesen keresztül szö-

kent Morrogh nyakán, és kiszorította agyából a szuszt.A világmindenség

mindenkori legrosszabb költészete a szerzővel,Paula Nancy Millstone Jenningsszel

(Greenbridge, Essex, Anglia) együtt elpusztult, amikor megsemmisítették a Föld

nevü bolygót.

Prostatikus Vogon Jeltz lassú mosolyra húzta az arcát. Nem is annyira a hatás

végett tette, mint inkább azért, hogy felidézze az izommozgások megfelelő sor-

rendjét. Éppen befejezte terápiás szempontból roppant hatékony üvöltözését

foglyaival, úgyhogy most kellemesen elernyedt,és készen állt egy kis érzéketlen-

kedésre.A foglyok egy-egy, a Költészet Élvezetét Szolgáló Székben ültek -

beszíjazva. Költészetük várható fogadtatásának tekintetében a Vogonok nem

tápláltak illúziókat. Valamikor régen a fejükbe vették, hogy kielégítően fejlett

és művelt fajként ismertetik el magukat. Korai irodalmi erőfeszítéseiket is

ennek jegyében fejtették ki. Utóbb ezt feladták, és egyetlen hajtóerejük a mohó

vérszomj maradt.Hideg verejték verte ki Ford Prefect homlokát, s lassan

csordogált a halántékához rögzített elektródok körül. Az elektródok bonyolult

elektronikus készülékekhez kapcsolódtak -képzeterősítőkhöz,ritmikus moduláto-

rokhoz, alliteratív rezonátorokhoz, hasonlattárakhoz -, valamennyi a költemény

nyújtotta élmény fokozott átélését szolgálta, és azt, hogy a költői

gondolatokból a legapróbb nüansz se vesszen kárba.Arthur Dent vacogva ült a

székben. Fogalma se volt, mi vár rá, de tudta, hogy aznap semmi kedvére való

se történt, s nem bízott a gyors javulásban.

A Vogon hozzálátott, hogy felolvassa a saját maga kreálta, bűzös kis passzust.

-Ű, pirsönő morgolosta - kezdte. Fájdalmas rángások futottak végig Ford testén;

erre még ő se számított.

Vizelevényeid mint a / többözös rejtjeméh hátán a szederjes gennyekély.

-Aaaaaaauuuuuuuuhhhháááááhh! - nyögött Ford Prefect, és fejét hátrarángatta,

míg a fájdalom csomókban taposott át rajta. Halványan látta, amint Arthur előre-

hátra hintázik a szomszéd széken. Összeszorította a fogát.

-Huss,fohászom száll feléd- folytatta a könyörtelen Vogon -,kedvelátos

zümmögényem!

Hangja a szenvedély borzasztó magasságaiba csikordult.

-Abroncskodón körbesarj suhogó pettyeleveddel,mert szétmarcangolom tukobibircs

csókjaidat pucugánycsökömmel, rrreglásrl!

-NNNNNNNNjjjjjjjjjuuuuuuuhhzhhhhhhhauuuuuhhhhh!-üvöltötte Ford Prefect és még

egyszer megvonaglott, ahogy az utolsó sor elektronikus lelkesültsége telibe

kapta a halántékai között. Összecsuklott.

Arthur lezseren hátradőlt.

-És most, Földlakók - berregte a Vogon (nem tudta, hogy Ford Prefect

tulajdonképpen a Betelgeuse környékéről származott, s fütyült volna rá, ha

tudja)

-Egyszerű választási lehetőséggel ajándékozlak meg benneteket! Vagy elpusztultok

az űr vákuumjában,vagy. . . - rövid hatásszünet - vagy pedig megmondjátok, hogy

tetszett a versem!

Hátravetette magát a hatalmas, bőrszerű, denevér formájú székben, és a foglyait

figyelte. Megismételte a mosolyt.Ford hörögve kapkodott levegő után.Végiggörget-

te berozsdásodott nyelvét száraz szájában, és felnyögött.Arthur vidáman így

szólt:

-Az igazat megvallva, nekem tetszett.

Ford leesett állal bámulta. Ez a megközelítés föl se merült benne. A Vogon

meglepődve húzta fel a szemöldökét; ezzel sikeresen eltakarta az orrát, ami

önmagában is hasznos volt.

-Nagyszerű! - berregte meglehetős ámulatban.

-Hogyne - mondta Arthur. - Némely metafizikai szóképet igazán különlegesen

hatásosnak találtam.

Ford tovább bámulta Arthurt, s azon volt, hogy gondolatait e totálisan új

koncepció szolgálatába állítsa. Lehet, hogy innen is kiszemtelenkedik magukat?

-Folytasd csak - bátorította a Vogon.

-Ű. . . és. . . ööö: . . a ritmikai eszközök is érdekesek-folytatta Arthur -

ahogy jól érzékelhetően ellenpontozták a.:. ööö... - és belezavarodott.

Ford a segítségére sietett és megkockáztatta:-Ellenpontozzák a metaforák

szürrealizmusát,melyek a... ööö... - Ő is elakadt,de Arthur már újra felkészült.

..melyek a szerző könyörületes lelkéből fakadó humanitásra. . .

-Vogonitásra - sziszegte Ford.

-Vogonitásra (bocsánat) - Arthur kezdte biztos talajon érezni magát -

vogonitásra alapozódnak, és átszövik az egész versstruktúra gyökét, itt

szublimálva, ott transzcendentálisan, összességében pedig összhangra törekedve a

másik alapvető kettősségével -Arthur a diadalmas crescendo felé közeledett -míg

az olvasó kifejező és életteli betekintést nyer a. . . ööö. . .a.. . - A cres-

cendo majdnem kudarcba fulladt, ám Ford megadta a kegyelemdöfést.

. . .betekintést nyer a költemény mondanivalójába!-vágta ki. Aztán a szája

sarkából odasúgta: - Jól van,Arthur, ez nagyszerű volt!

A Vogon szemügyre vette őket. Fajának megkeseredett lelke megrezzent egy

pillanatra, de aztán másként döntött. Túl kevés, túl késő. Hangja most leginkább

a nejlonharisnyát szaggató macskáéra hasonlított.

-Tehát úgy vélitek, azért írok verseket, mert komisz, szívtelen, könyörtelen

külsőm mélyén igazában arra vágyom,hogy szeressenek? - Várt egy kicsit.-Így van?

Ford idegesen felnevetett.

-Igen, akarom mondani, igen, ugye - mondta -végül is mindannyian, lelkünk

mélyén, hiszen tudod. . .ööö. . .

A vogon felállt.

-Teljes tévedés - mondta. - Azért írok, hogy komisz, könyörtelen, szívtelen

külsőmet kellemes megkönnyebbüléshez juttassam. Egyébként mindenképpen

kidobatlak titeket a hajóról. Őrség! Vigyétek a foglyokat a hármas számú

légzsiliphez, és hajítsátok ki!

-Micsoda?! - kiabált Ford.

Tagbaszakadt, fiatal Vogon őr lépett mögéjük, és dagadt mancsaival kitépte őket

a szíjak közül.

-Nem dobhattok minket az űrbe! - kiabálta Ford.

-Könyvet akarunk írni!

-Az ellenállás értelmetlen - bömbölte a Vogon őr.

Ez volt az első kifejezés, melyet a Vogon Őrök Testületében elsajátított.

A kapitány szenvtelen élvezettel figyelte őket egy darabig, majd hátat

fordított. Arthur vadul körülnézett.

-Nem akarok meghalni! - kiáltotta. - Még mindig fáj a fejem! Nem akarok

fejfájósan menni a mennyországba, utálatos lennék, és nem élvezném! Az őr

mindkettejüket erélyesen nyakon ragadta, s alázatosan meghajolva a kapitány

háta felé, letaszajtotta őket a parancsnoki hídról. Az acélajtó becsapódott, s a

kapitány magára maradt. Halkan dudorászva mélázott, míg könnyedén pörgette

versesfüzete lapjait.

-Hmmm - mondta - ellenpontozzák a metaforák szürrealizmusát. . . - Gondolkodott

egy pillanatig, majd komoran elvigyorodott. - A halál túl jó nekik -mondta.

A hosszú acélfolyosó visszhangzott a gumiszerű Vogon hónaljakba csippentett

humanoidok erélytelen küszködéseitől.

-Ez óriási - köpködte Arthur. - Eressz el, te barom!

A Vogon őr továbbrángatta őket.

- Ne aggódj! - mondta Ford. - Mindjárt kigondolok valamit.- Nem sok remény volt

a hangjában.

-Az ellenállás értelmetlen! - bömbölte az őr.

-Te csak ne mondj ilyeneket - makogott Ford.-Hogy tartsam fenn pozitív szellemi

hozzáállásomat, ha te ilyeneket beszélsz

-Úristen! panaszkodott Arthur. - Te beszélsz pozitív hozzáállásról, mikor a te

világodat meg sem semmisítették ma! Reggel felébredtem, arra gondoltam,

kellemes, könnyű napom lesz, olvasgatok, megfésülöm a kutyát. . . Még alig múlt

négy, és már kifelé hajítanak egy idegen űrhajóról, Hat fényévre a Föld füstölgő

maradékától! - Hörgött és krákogott, ahogy a Vogon őr szorított a fogáson.

-Jól van, jól van - mondta Ford. - Elég legyen a pánikból!

-Ki beszél itt pánikról? - csattant fel Arthur. - Ez még csak a kulturális sokk.

Csak várj, míg beleélem magam a helyzetbe, és megtalálom a helyemet. Majd akkor

kezdem a pánikot!

-Arthur, te hisztériázol. Fogd be a szád! - Ford elkeseredett erőfeszítést tett,

hogy gondolkozzék, de az őr azonnal félbeszakította:

-Az ellenállás értelmetlen!

-És te is befoghatod a szádat! - förmedt rá Ford.

-Az ellenállás értelmetlen!

-Ugyan, maradj már! - mondta Ford. Addig csavarta a fejét, amíg egyenesen az őr

arcába nézhetett.Átvillant a fején egy ötlet.

-Mondd csak, élvezed, amit csinálsz? - kérdezte hirtelen.

Az őr megtorpant, s lassanként szétolvadt arcán a végtelen butaság kifejezése.

-Élvezni? - zúgta. - Hogy érted ezt?

-Úgy értem - mondta Ford -, hogy teljes, kielégítő életet biztosít-e? Csörtetsz,

üvöltözöl, kihajítod az embereket az űrhajóból...

A Vogon az alacsony acélmennyezetre bámult,szemöldökei csaknem átbuktak

egymáson. Álla leesett.

-Hát - mondta -, az időbeosztás jó. . .

-Jónak is kell lennie - helyeselt Ford.

Arthur Ford felé csavarta a fejét.

-Ford, mit művelsz? - suttogta ámultan.

-Érdeklődöm a környező világ iránt - felelte Ford.

-Szóval az időbeosztás kellemes? - tért ismét a tárgyra. A Vogon lebámult rá,

miközben lustán küszködtek a gondolatai a ködös mélységben.

-Egen - mondta -, hogy szóba hoztad, maguk a feladatok elég utálatosak.

Kivéve. . . - megint gondolkodott, ehhez a plafonra kellett merednie

-kivéve némi kiabálást, amit élvezek.

Teletöltötte a tüdejét, és bömbölni kezdett:

-Az ellenállás. . .

- Hogyne, igen - szakította félbe Ford sietve: -Kitűnően csinálod, tudjuk.

Ha azonban többnyire utálatos - mondta lassan, hogy minden egyes szó célba

érhessen -, akkor miért csinálod? Miért? A lányok miatt? A zsozsóért? Mert

férfias? Vagy úgy véled, érdekes kihívást jelent, ha ki kell egyezned a fel-

adattal járó lélektelen unalommal?

Arthur zavarodottan kapkodta ide-oda a fejét köztük.

-Ööö... - mondta az őr. - Ööö... Nemtom. Azt hiszem, én csak. . . csak csinálom.

A nénikém azt mondta, hogy az ürhajószolgálat az jó karrier egy fiatal Vogonnak;

tudjátok, az egyenruha, a mélyen csüngő kábítópisztoly-táska, a lélektelen

unalom..

-Látod, Arthur - szólt oda Ford, s a hangján érződött, hogy érvelése végső

következtetéshez ért -és még te beszélsz problémákról.Jogosan, vélte Arthur.

A szülőbolygóját ért kellemetlenségen túl, a Vogon őr félig már megfojtotta,

és különben se tetszett neki túlzottan a gondolat, hogy kivágják az űrbe.

-Próbáld beleélni magad az ő problémájába - nógatta Ford. - Nézd a szegény

fickót, másból sem áll az élete, mint csörtetésböl, emberek űrbe hajigálásá-

ból. . . és üvöltözésből - tette hozzá az őr.

-És üvöltözésből, hogyne - mondta Ford, miközben barátságos leereszkedéssel

megveregette a nyakát szorongató dagadt mancsot. - És még csak nem is tudja,

miért csinálja.Arthur elismerte, hogy ez nagyon szomorú. Pici,erőtlen gesztussal

jelezte egyetértését; a beszédhez nem volt elég levegője.A zavarodottság mély

morajlása hallatszott az őr felől.

-Hát, ha így teszitek fel a kérdést, akkor azt hiszem. . .

-Okos ifjú - bátorította Ford.

-Jól van, no! - A moraj folytatódott. Nos mi mást tehetnék?

-Egyszerű - mondta Ford ragyogva, de lassan -hagyd abba az egészet. Mondd meg

nekik folytatta- hogy nem csinálod tovább. - Úgy érezte, hozzá kellene tennie

valamit, egyelőre azonban úgy látszott, az őr elméjét az is leköti, hogy az

eddigieket megeméssze.

-Öööörrrrrmmmmmmmmmmmmmm. . . - mondta az őr -- öhm,ez nem hangzik valami jól.

Ford érezte, hogy az alkalom kisiklik a kezéből.

-Na, várj egy kicsit - mondta. - Ez még csak a kezdet, látod, ennél sokkal

többről van szó, tudod.Ám az őr új fogást vett, és folytatta feladata elvég-

zését, azaz tovább ráncigálta foglyait a zsilip felé.Szemmel láthatólag

elérzékenyült.

-Nem, azt hiszem, ha nektek mindegy - mondta -akkor mégis inkább belöklek

titeket ebbe a zsilipbe, aztán megyek, és a többi kiabálnivalómat elintézem.

Ford számára egyáltalán nem volt mindegy.

-Ugyan már. . . figyelj csak! - mondta kevésbé vidáman, kevésbé lassan.

-Huhhhggggmmmmmm - mondta Arthur,alig ügyelve a hangsúlyokra.

-Nehogy máris feladd - makacskodott Ford. -Még nem beszéltünk a zenéről meg a

művészetekről meg egy csomó másról sem! Arrghhh!

-Az ellenállás értelmetlen! - bömbölte az őr, aztán hozzátette: - Tudjátok, ha

kitartó vagyok, előbb-utóbb akár Üvöltörzsőrmesternek is kinevezhetnek, és hát

nem nagyon keresnek olyan altiszteket, akik nem üvöltöznek, és nem taszigálják a

népeket, úgyhogy inkább maradok annál, amihez értek.

Elértek a zsiliphez. Az erős, súlyos acéllemezzel fedett nyíláshoz, melyet a

hajó belső borításába vágtak.Az őr bekapcsolt valamit, és a nyílás feltárult.

-Azért köszönöm, hogy érdeklődtetek irántam -mondta az őr. - Viszlát!

-Berepítette Fordot és Arthurt a nyílás mögötti kis kamrába. Arthur levegő után

kapkodva hevert a padlón. Ford az ajtóhoz mászott, és vállát a becsukódó ajtónak

vetette - eredménytelenül.

-De hát figyelj! - üvöltötte az őrnek. - Egy egész ismeretlen világ vár rád!

Mit szólsz például ehhez? -Kétségbeesetten kapaszkodott az egyetlen pici kultú-

radarabkába, ami eszébejutott: Beethoven V. szimfóniájának első taktusaiba.

-Da-da--da-dum! Semmit se kavar ez fel benned?

-Nem - mondta az őr. - Egyáltalán nem. De majd megemlítem a nénikémnek.

Ha mondott is még valamit, már nem hallatszott.A zsilip légmentesen bezáródott,

s a motor halk zúgásán kívül semmi se szűrődött át hozzájuk. Csillogóra

polírozott, hat négyzetméteres, henger alakú kamrában voltak.Ford lihegve

körülnézett.

-Okos kölyöknek tartottam - mondta, és hátát a fal görbületének vetette.

Arthur még mindig ott feküdt a padló hajlatában,ahová az őr lökte. Nem nézett

fel. Csak feküdt és lihegett.

-Csapdába estünk, nem?

-De igen - mondta Ford. - Csapdába estünk.

-Nem sikerült kieszelned semmit? Mintha azt ígérted volna, hogy kigondolsz

valamit. Lehet, hogy kigondoltál valamit, csak én nem vettem észre.

-Hát persze hogy kigondoltam valamit - lihegte Ford. Arthur várakozásteljesen

felpillantott.

-Sajnos - folytatta Ford - amit kigondoltam, az többé-kevésbé feltételezi,

hogy a vasajtó túlsó oldalán vagyunk.- Ford belerúgott az ajtóba, amin most

hajították őket keresztül.

-Azért jó ötlet volt, nem?

-Dehogynem, pompás.

-Mi volt az?

-Izé. . . Még nem értem rá, hogy kidolgozzam a részleteket. Most már ugye nem is

érdemes?

-Akkor. . . ööö, most mi lesz? - kérdezte Arthur.

-Ű, ööö, nos, ez a zsilipajtó itt előttünk néhány pillanat múlva automatikusan

kinyílik, mi nyilván kilökődünk a világűrbe, és megfulladunk. Ha jól teleszívod

a tüdődet, akár harminc másodpercig is húzhatod az űrben... - mondta Ford.

Kezeit a háta mögé dugta, felhúzta szemöldökét, s egy ősi betelgeusei harci

himnuszt kezdett dúdolni. Arthur szemében hirtelen nagyon idegennek tűnt.

-Hát ez az - mondta Arthur. - Meg fogunk halni.

-Igen - mondta Ford -, azaz. . . nem! Várj egy cseppet!

Keresztülvetődött a kamrán valamiért, ami Arthur látószögén kívül volt.

-Mi ez a kapcsoló?! - kiáltotta.

-Micsoda? Hol?! - kiáltotta Arthur, és megperdült.

-Á, csak vicceltem - mondta Ford. - Tényleg mindjárt meghalunk.

Megint nekivetette hátát a falnak, és tovább dúdolt.

-Tudod - mondta Arthur -, valahányszor Vogon légzsilipekbe zárnak a

Betelgeuséről származó pasasokkal, hogy kilökjenek a világűrbe, és megfullad-

junk, nagyon szeretném, ha figyeltem volna arra, amit anyám mondott, amikor

kicsi voltam.

- Miért, mit mondott?

-Nem tudom. Nem figyeltem.

-Aha. - Ford tovább dúdolt.

Rémes - gondolta Arthur. - Oda lett Nelson Oszlopa, oda lett a hamburger, semmi

más nem maradt, csak én és az a két szó, hogy jobbára ártalmatlan. Még egy

másodperc, és csak a jobbára ártalmatlan marad.Pedig még tegnap is úgy tűnt,

hogy simán forog a világ.

Felberregett egy motor.A távozó levegő halk szisszenése fülsiketítő robajjá

duzzadt, ahogy a külső zsilipkapu kitárult az üres feketeségre, melyet

lehetetlenül ragyogó fénypontok tarkítottak. Ford és Arthur kiröpültek, mint a

játék puska dugója.

Hátravan:  34/27  fejezet. 

Lap tetejére

<<<   8. Fejezet   >>>