|
Vendéglő a Világ Végén 14. fejezet Négy magatehetetlen test zuhant az
örvénylő feketeségben. Öntudatuk kihunyt, s a hideg feledés egyre mélyebbre
húzta le őket a nemlét vermébe. A csend üvöltve visszhangzott körülöttük.
Süllyedés közben végül elérték a duzzadó vörösség sötét és keserű tengerét,
amely lassan körülvette őket, látszólag mindörökre. Egy örökkévalóság múlva a tenger
visszavonult, otthagyva őket a hideg, kemény parton, amely az Élet, az
Univerzum meg Minden hordalékából tömörült össze. A négy embert hidegrázás gyötörte ,
émelyítő fények táncoltak körülöttük. A hideg, kemény part megbillent és
forogni kezdett alattuk, azután ismét megállapodott. A part sötéten
fénylett, igen simára koptatott, hideg,
kemény volt ez a part. Egy zöld maszat rosszalló kifejezéssel
figyelte őket, majd diszkréten felköhögött. - Jó estét, hölgyem, jó estét, uraim! -
mondta. - Foglaltattak helyet maguknak? Ford Prefect öntudata gumikarikaként
pattant vissza a helyére, megcsípve homlokát. Értetlenül nézett fel a zöld
maszatra. - Helyfoglalás? - kérdezte erőtlenül. - Igen, uram - erősítette meg a zöld maszat. - Helyfoglalás kell a túlvilághoz? ! Ha van olyan egyáltalán, hogy egy zöld
maszat megvetően húzza fel a szemöldökét, ez a zöld maszat épp ezt tette. - A túlvilághoz, uram? - kérdezte. Arthur Dent olyképpen kapkodott az
eszmélet után, ahogy fürdőkádban szokás kapkodni az elúszott szappan után. . - Ez itt a túlvilág? - makogta. - Szerintem az - mondta Ford Prefect ,
megpróbálva eldönteni, merre lehet a fölféle. Abból az elméleti feltevésből
indult ki, hogy épp ellenkező irányban lehet a hideg, kemény parttal, amelyen
feküdt , így hát igyekezett rákecmeregni azokra a dolgokra, amelyeket a
lábainak remélt. - Csak azért gondolom - mondta imbolyogva
-, mert nem létezik, hogy túlélhettük azt a robbanást. Vagy
igen? - Nem - motyogta Arthur, aki időközben
feltámaszkodott a könyökére, de ez nem látszott javítani az állapotán.
Visszazöttyent hát az eredeti helyzetbe. - Nem - mondta Trillian, és felállt. -
Azt nem élhettük túl. A föld irányából tompa, rekedt gurgulázás
hallatszott. Zaphod Beeblebrox próbált csatlakozni a
társalgáshoz. - Az biztos, hogy én nem éltem túl -
szörcsögte. - Totálkáros lettem. Víjjj-bannng, és kész! - Ja! Hála neked - mondta Ford -,
esélyűnk sem volt. Tuti, hogy darabokra mentünk! Kezek-lábak szerteszét! - Ja - mondta Zaphod, és nyögések
közepette talpra küzdötte magát. - Óhajtanak italt a kedves vendégek? -
kérdezte a zöld maszat, türelmetlenül ácsorogva mellettük. - Dzsúí-dajjjng! - folytatta Zaphod. -
Egy villanás alatt molekulákra purcantunk. Hé, Ford - mondta, azonosítván maga
körül az egyik lassan megszilárduló maszatot -, neked is volt ez a. .. izé? ... Tudod, amikor az égész élet lepörög az
ember előtt. - Mért? Neked is? - mondta Ford. - Láttad
az egész életedet? - Ja - mondta Zaphod. - Legalábbis azt
hiszem, hogy az enyém volt. Az a helyzet, hogy elég sok időt töltök mostanában
a koponyáimon kívül. Szemügyre vette maga körül a különböző
alakzatokat , amelyek végre rendes alakzatokká kezdtek szilárdulni, ahelyett
hogy amolyan elmosódott, hullámzó és alaktalan alakzatok lettek volna, mint
eddig. - Szóval.. . - mondta. - Szóval, mit? - kérdezte Ford. - Szóval, ez lett a vége - mondta Zaphod
bizonytalanul. - Itt fekszünk holtan. . . - Állunk - javította ki Trillian. - Ööö. . : Itt állunk holtan - folytatta
Zaphod - ebben a kietlen. . . . . .
étteremben - fejezte be a mondatot helyette Arthur Dent, aki időközben
feltápászkodott, és legnagyobb meglepetésére tisztán látott mindent. Jobban
mondva, nem attól lepődött meg, hogy lát, hanem attól, amit látott. - Szóval - folytatta Zaphod csökönyösen
-, itt állúnk holtan ebben a kietlen. . . - ... ötcsillagos. . . - tette hozzá
Trillian. - ... étteremben. - fejezte be Zaphod. - Hát nem fura? - jegyezte meg Ford. - Bizony, az. - De azért a csillárok szépek - mondta
Trillian. - Kábultan néztek körül. - Nem annyira a túlvilág ez - mondta
Arthur -, mint inkább az aprés vie. Ami azt illeti, a csillárok kissé feltűnőbbek
voltak a kelleténél, és egy ideális Univerzumban az alacsony boltíves
mennyezetet sem festették volna a mély türkizkéknek erre a meghatározott
árnyalatára, de ha mégis, úgy nem világították volna meg rejtett
hangulatvilágítással. Mindazonáltal ez nem egy ideális Univerzum , amire
további bizonyítékkal szolgált az intarziás márványpadló szembandzsító
mintázata, valamint a nyolcvan méter hosszú márványlappal fedett bárpult elülső
oldalának díszítési módja. A nyolcvan méter hosszú márványlappal fedett bárpult
elülső oldalát ugyanis húszezer antaresi márványgyík bőréből fércelték össze,
tekintet nélkül arra, hogy az érintett gyíkoknak is szükségük lett
volna a mondott bőrökre, belső szerveik egybetartása céljából. A
bár körül néhány elegánsan öltözött lény lebzselt, mások a pompás színű
testölelő fotelekben lazítottak, amelyek a bár körül voltak szétszórva. Egy
ifjú VI'Hurg tiszt és zölden gőzölgő hölgye épp most haladt át a bárterem
végében lévő nagy tejüveg ajtón, amely az étterem fő részének szemkápráztató
világába nyílott. Arthur háta mögött nagy, lefüggönyzött
ablakfülke volt. A földlakó elhúzta a függöny szélét, és kinézett. Sivár és
vigasztalan táj tárult a szeme elé: szürke, ragyaverte és lehangoló, egyszóval
olyan, amitől normális körülmények között borsódzott volna a háta.
Mindazonáltal itt szó sem volt normális körülményekről. Valójában az ég volt
az, ami igazán megfagyasztotta Arthur vérét,
arra késztetve hátán a bőrt, hogy a tarkóján át megkíséreljen átmászni a
homlokára. Mert az ég. . Az
egyik alkalmazott udvariasan a helyére igazította a függönyt. - Mindent a maga idejében, uram - mondta. Zaphod szeme szikrát szórt. - Hé , ti halott srácok, álljon meg a
menet! - mondta. - Azt hiszem, hiányzik innen valami ultrafontos dolog.
Tudjátok: valami, amit valaki mondott, és nem figyeltünk oda. Arthur roppant megkönnyebbült, hogy
másfelé fordíthatja figyelmét arról, amit látott. - Azt mondtam - mondta -, hogy ez itt
olyan aprés. . . - Úgy van. .És még mindig nem bántad meg,
hogy kicsúszott a szádon? - mondta Zaphod. - Ford? - Én azt mondtam, hogy fura ez az egész. - Ja. Elmés, de lapos. Talán ez az. . - Talán. . . - szólt közbe a zöld maszat,
amely időközben egy sötét öltönyt viselő, töpörödött kis zöld pincér alakjába
ment át -. . talán rátérhetnénk végre az italrendelésre. . . - Persze! - kurjantotta Zaphod. - Ital!
Ez az! Látja, miből maradhat ki az ember, ha nincs résen.! - Pontosan, uram - mondta a pincér
türelmesen. - Tehát: óhajtanak valamilyen italt vacsora előtt? Vacsora után
pedig... - Vacsora? ! - kiáltott fel Zaphod
szenvedéllyel:. - Ide hallgasson, maga apró zöld személy! A puszta ötlettől
olyan hálás a gyomrom, hogy kész lenne megkérni a mamája kezét! - Vacsora után pedig - folytatta a pincér
eltökélten, hogy nem hagyja magát eltéríteni a gólvonal előtt - megtekinthetik
az Univerzum felrobbanását.
Ford feje lassan a pincér felé fordult. A hangja tele volt érzelemmel. - Hé! - mondta. - Hát itt inni is adnak
az embernek? A
pincér előadott egy udvarias kis pincérnevetést: - Ah - mondta -, uraságod bizonyára
félreértette, amit mondtam. - Remélem, hogy nem! - rémült meg Ford. A
pincér újfent előadott egy udvarias kis pincérnevetést. - A vendégeinket sokszor megzavarja az
időutazás - mondta. - Ha javasolhatnám. . - Időutazás? - kérdezte Zaphod. - Időutazás? - mondta Ford. , - Időutazás? - csatlakozott hozzájuk
Trillian. - Úgy érti, hogy ez itt nem a túlvilág? -
kérdezte Arthur. A
pincér ezúttal egy udvarias kis pincérmosolyt adott elő. Csaknem kimerítette
ezzel udvarias kis pincérrepertoárját, s közel állt ahhoz, hogy átcsússzon az
összeszorított ajkú és szarkasztikus kis pincér szerepébe. - A túlvilág, uram? - kérdezte. - - Nem, uram. - Eszerint nem vagyunk halottak? -
kérdezte Arthur. A pincér szorosabbra vonta ajkait. - Hahaha - kacagott szárazon. - Uraságod
minden jel szerint életben van, másképp nem tennék rá kísérletet, hogy
kiszolgáljam. Egy rendkívüli mozdulattal, amelynek leírására
nem vállalkozhatunk, Zaphod Beeblebrox két kézzel a két homlokára csapott, s
ugyanakkor a harmadik kezével az egyik térdére. - Hé, fiúk! - mondta. - Tiszta őrület!
Sikerült! Ott vagyunk végre, ahová menni akartunk. Ez itt a Teljesút! - A Teljesút? - kérdezte Ford. - Úgy van, uram - mondta a pincér, rátéve
még egy lapáttal a türelemből -, ez itt a Teljesút, más néven a Vendéglő a
világ végén. - Minek a végén? - kérdezte Arthur. - A világén - ismételte meg a pincér igen
artikuláltan és fölösleges nyomatékkal. - És mikor lett vége? - kérdezte Arthur. - Néhány perc múlva lesz, uram - felelte
a pincér, mély lélegzetet véve. Igazából semmi szüksége nem volt rá, hisz az
életben maradásához nélkülözhetetlen gázkeveréket egy apró intravénás
készülékből kapta, amely a lábára volt szíjazva. Vannak azonban olyan
pillanatok, amikor az embernek muszáj mély lélegzetet vennie, bármin alapszik
is a metabolizmusa. - Most pedig - mondta -, ha végre
volnának szívesek italt rendelni, odakísérném önöket az asztalukhoz. Zaphod két arcán mániákus vigyor ömlött
szét. A bárpulthoz lépett, és leadta a rendelést csaknem az egész készletre. |
|
Hátravan: 34/20 fejezet. |