Vendéglő a Világ Végén

23. fejezet

Az alacsony boltozatú helyiség homályos volt és borzasztó széles.

A túlsó végében, úgy háromszáz méternyire, boltíves nyílás vezetett át valahová, amely egy hasonló rendeltetésű, hasonló kamrának látszott.

 Ford Prefect a terembe lépve halkan elfüttyentette magát.

- Őrület - mondta.

- Mi ez a nagy felhajtás a halottakkal? - kérdezte Arthur, idegesen követve Fordot.

- Nem t'om - mondta Ford. - De utánanézhetünk éppen.

 Közelebbről szemügyre véve, a koporsók inkább szarkofágoknak bizonyultak. Derékmagasságban helyezték el őket, és olyasmiből voltak, ami úgy nézett ki, mint a fehér márvány - sőt majdnem biztos, hogy csakugyan abból is voltak, mármint olyan anyagból, ami csak úgy nézett ki, mintha fehér márvány lett volna. A fedelek félig áttetszőek voltak, és halványan ki lehetett venni a szarkofágot elfoglaló néhaiak vonásait. Humanoidok voltak valamennyien, és nyilvánvalóan messze maguk mögött hagyták annak a világnak a gondjait, ahonnan jöttek, de ezenkívül nehezen lehetett bármit is kiokosodni belőlük.

  A szarkofágok között, a padlószinten valami nehéz, olajszerű, fehér gáz gomolygott lassan, amelyről Arthur először azt hitte, hogy csak a kísérteties atmoszféra biztosítása végett van ott, egészen addig, amíg észre nem vette, hogy fázik tőle a bokája. A szarkofágok tapintása ugyancsak igen hideg volt.

  Ford hirtelen leguggolt az egyik szarkofág mellé. Előhúzta a törülközőt a szütyőjéből, és lázasan dörgölni kezdett vele valamit.

- Ide nézz! Ezen van egy tábla - magyarázta Arthurnak. - Csak be van deresedve.

 Ford ledörzsölte a jégréteget, és megvizsgálta a plakettre vésett karaktereket. Arthurnak igencsak olybá tűntek, mint valami kikapós pók lábnyomai, amelyik eggyel többet fogyasztott a kelleténél, bármi legyen is az, amit a pókok görbe estéiken fogyasztani szoktak, ám Ford azonnal felismerte, hogy a galaktikus gyors egy korai formájával áll szemben.

- Az áll rajta, hogy Golgafrinchami Bárkaflotta, B Hajó, Hetes. Tároló, Másodosztályú Telefonmosó. . . és egy sorszám.

- Telefonmosó? - kérdezte Arthur. - Egy halott telefonmosó?

- A legjobb fajta!      

- De mit csinál itt?   

Ford felülről belesett a szarkofágban fekvő alakra.

- Nem sokat - mondta, és hirtelen az a fajta vigyor villant fel az arcán, amely mindig azt a benyomást keltette az emberekben, hogy bizonyára túlhajszolt életet folytatott az utóbbi időben, és igazán ráférne egy kis pihenés.

Odalépett egy másik szarkofághoz. Rövid, de intenzív törülközős dörgölés után bejelentette:

- Ez itt egy halott fodrász. Nocsak.

A következő szarkofág egy kereskedelmi ügynök végső nyughelyének bizonyult. A rákövetkező egy harmadosztályú használtkocsi-kereskedőt tartalmazott.

  Ford hirtelen egy szerelőaknára lett figyelmes, amely a padlóból nyílt. Letérdelt, hogy leszedje a fedelét, és félresöpörte a fagyasztógáz felhőit, amelyek már-már teljesen beburkolták.

 Athurnak eszébe jutott valami.

- Ha ezek egyszerű koporsók - mondta -, akkor mért kell hidegen tartani őket?

- És egyáltalán minek tartogatják őket? - tette hozzá Ford a fedelet kinyitva. A gáz kezdett beömleni a nyíláson.    Miért venné bárki a fáradságot - a költségekről nem is beszélve -, hogy összevissza rohangásszon az űrben ötezer holttesttel?

- Tízezerrel - helyesbített Arthur a boltíves ajtóra mutatva, amelyen át homályosan látszott a szomszédos kamra belseje.

  Ford bedugta a fejét a szerelőnyíláson, majd ismét visszahúzta.

Felpillantott.

- Tizenötezerrel - mondta. - Odalent is van egy társaság.

- Tizenötmillióval! - mondta egy hang.

- Nem semmi! - mondta Ford. - Az az egy holtbiztos!

- Lassan megfordulni - vakkantotta a hang -, és fel a kezekkel!

Egy gyanús mozdulat, és icipici darabokra durrantom magukat.

- Hello - köszönt Ford, miközben lassan megfordult, feltette a kezét, és óvakodott a gyanús mozdulatoktól.

- Mért van az - mondta Arthur Dent -, hogy soha senki nem lát minket szívesen?

Háta mögött a bejárati ajtó világosabb négyszögével, ott tornyosult a sziluettje annak a férfiúnak, aki nem látta szívesen őket. Rosszallása részint hangjának ellentmondást nem tűrő keménységében nyert kifejezést, másrészt abban, ahogy a hosszú, ezüstszínű Durr-O-Dum puskájával hadonászott feléjük. A puska tervezőjét nem hagyták bizonytalanságban a fegyver rendeltetése felől. Legyen baljós kinézetű, mondták neki. Világosan kell látszania, hogy a puskának van egy jó vége, meg egy rossz. Legyen egészen világos annak, aki a rossz vége felől áll, hogy a dolgok kedvezőtlenül fognak alakulni a számára. Ha ehhez mindenféle tüskével és rücsökkel meg fekete bigyóval kell ellátni, ám legyen. Ez nem egy olyan puska, amit az ember a kandalló fölé akaszt, vagy bedug az esernyőtartóba, hanem olyan, amivel nyomorúságos érzést akar kelteni a többiekben.

  Ford és Arthur boldogtalanul nézte a puska rosszabbik végét.   A puskás férfi közelebb jött az ajtótól, és körbejárta őket. A fénybe érve jól látszott fekete-arany uniformisa, amelyen olyan fényesre voltak csiszolva a gombok, hogy a tücskök, akik látták, pironkodva húzták nadrágot magukra.

 A jövevény az ajtó felé intett.

- Kifelé! - mondta. Ekkora tűzerő birtokában az embernek nincs szüksége igékre, hogy ki tudja fejezni magát. Ford és Arthur kilépett az ajtón, szorosan utánuk a Durr-O-Dum rosszabbik vége haladt, majd a gombok hagyták el a helyiséget.

 A folyosóra érve beleütköztek a huszonnégy kocogóba, akik immár lezuhanyozva és átöltözve, befelé igyekeztek a kamrába. Arthur zavartan fordult utánuk.

- Mozgás! - kiáltott rá őrizőjük.

Arthur mozgott.

Ford vállat vont, és szintén megmozdult.

Odabent a kamrában a kocogók felsorakoztak az oldalfal menti huszonnégy üres szarkofágnál, kinyitották őket, bemásztak, majd huszonnégy álomtalan alvásba merültek.

 Hátravan:  34/11  fejezet.

Lap tetejére

<<<   24. Fejezet   >>>