Vendéglő a Világ Végén

30. fejezet

Aznap éjjel tisztán, szemkápráztatóan előbújtak a csillagok. Ford és Arthur akkora távolságot hagyott maga mögött, amelynek hosszát nem állt módjukban megbecsülni. Végre pihenőt tartottak. Az éj hűs volt, a levegő tiszta és balzsamos, a Szub-Éta Detekt-O-Méter pedig továbbra is néma maradt.

   Csodálatos nyugalom lebegett a világ felett, mágikus békesség, mely a fák finom illatával, a rovarok halk zsongásával és a csillagok ragyogásával kombinálódva csillapítólak hatott felzaklatott idegeikre. Mindez még Ford Prefectet is elgondolkodtatta - pedig ő már több világot látott életében, mint amennyit egyetlen hosszú délután alatt lehetséges lett volna felsorolni -, hogy nem ez a világ-e a leggyönyörűbb valamennyi közül. Egész nap messze nyúló, dimbes-dombos zöld vidéken haladtak, melyet dús pázsit takart, tele buja illatú virágokkal és magas, sűrű lombú fákkal. A nap melegítette, a lenge szellő hűsítette őket, Ford Prefect pedig mind ritkábban vette elő a Szub-Éta Detekt-O-Métert, és egyre kevésbé bosszantotta, hogy az még mindig nem volt hajlandó megszólalni. Kezdte egészen megkedvelni ezt a helyet.

 Noha az éjszakai levegő hűvös volt, jól és mélyen aludtak a szabad ég alatt, s néhány órával később - épp leszállóban volt a harmat- újult erővel ébredtek. Éhesek voltak mind a ketten. Szerencsére Ford néhány zsömlét gyömöszölt a szütyőjébe a Teljesútban, s most ezt kapták be reggelire, mielőtt továbbmentek volna.

 Eddig teljesen ötletszerűen vándoroltak, de most határozottan kelet felé vették az irányt. Úgy gondolták, hogy ha fel akarják deríteni ezt a világot, akkor tudniuk kell azt is, hogy merről jönnek és merre tartanak.

 Már majdnem dél volt, amikor először akadtak olyan jelre, amely a világ lakott voltára utalt. Egy félig kibukkanó arc volt ez, amely őket figyelte. Alighogy észrevették, már el is tűnt megint. A retinájukban őrzött kép égy humanoidtól származott, akiben inkább kíváncsiságot ébresztett hirtelen felbukkanásuk, semmint félelmet. Félórával később újabb, az elsőhöz hasonló arcot pillantottak meg, majd tíz percre rá még egyet.

 Egy perc múlva kijutottak egy tágasabb tisztásra. Megálltak.

 A tisztás közepén vagy két tucat férfi és nő állt. Mozdulatlanul néztek szembe Forddal és Arthurral. Némelyik asszonyhoz gyerekek tapadtak, s a háttérben egy sor düledező, agyagból és ágakból épült viskó látszott.

 Ford és Arthur lélegzet-visszafojtva bámulta a csoportot.

 A legmagasabb férfi alig volt több százötven centinél. Enyhén előregörnyedt tartásban álltak, hosszú volt a karjuk, és alacsony a homlokuk. Tiszta, élénk szemük érdeklődéssel figyelte az idegeneket.

 Látva, hogy nem viselnek fegyvert, és nem közelednek feléjük, Ford és Arthur kissé megnyugodott.

 A két csoport egy darabig csak méregette egymást. Mindkét fél óvakodott a mozdulatoktól. A bennszülöttek meglepettnek látszottak a behatolók miatt , s noha semmi jelét nem mutatták az agresszív szándéknak, egészen nyilvánvaló volt, hogy közeledést nem óhajtanak kezdeményezni.

 Nem történt tehát semmi, s ez változatlanul így ment tovább két egész percig.

 Két perc után Ford úgy ítélte meg, legfőbb ideje, hogy valami történjék.

- Hello - mondta.

Az asszonyok kissé közelebb vonták magukhoz a gyermekeiket.

A férfiak alig mozdultak, ám egész megjelenésük elárulta, hogy az üdvözlést nem fogadták szívesen - nem mintha túlságosan megorroltak volna érte, de semmiképp sem örültek neki.  A férfiak egyike, aki valamivel előrébb állt a többieknél, és ennélfogva a vezérük lehetett, előlépett. Az arca komoly volt, nyugodt, csaknem ünnepélyes.

- Agghhhaaggghhhrrr ah ah rah aargh - mondta csendesen.

 Ez meglepetésként érte Arthurt. Annyira hozzászokott már ahhoz, hogy mindenről, amit hall, azonnali fordítást kap a fülében lévő Bábel-haltól, hogy már el is felejtette a jelenlétét, és most is csak azért jutott eszébe, mert úgy tűnt, mintha nem működne. Elméje mélyén jelentések árnyai vibráltak ugyan, de semmi olyan, amit szilárdan meg lehetett volna ragadni. Arra tippelt - mellesleg helyesen -, hogy ezek az emberek még csak a beszéd alapkezdeményeinél tartanak , s ezért nem képes a Bábel-hal segíteni. Fordra pillantott, aki összehasonlíthatatlanul tapasztaltabb volt az efféle ügyekben:

- Szerintem - szűrte ki Ford a szája sarkán - azt kérdezi tőlünk , nem lennénk-e szívesek nagy ívben elkerülni a falujukat.

 Egy pillanattal később a férfilény beszédes kézmozdulattal megerősíteni látszott ezt az értelmezést.

- Raargggghhh arrgggh, argh argh (ah ah) rraarraah ag - folytatta a férfilény.

- Amennyire értem - mondta Ford -, nagy általánosságban arról van szó, hogy nyugodtan folytathatjuk az utunkat, amerre nekünk tetszik, de nagyon boldoggá tennénk őket, ha inkább megkerülnénk a falut, ahelyett hogy átmegyünk rajta

- Hát akkor mit csináljunk?

- Azt mondom, tegyük őket boldoggá , - javasolta Ford.

 Lassan, óvatosan követték a tisztás peremét. Ez láthatóan jó fogadtatásra lelt a bennszülötteknél, akik enyhe meghajlás után tovább intézték dolgaikat.

 Ford és Arthur folytatta útját az erdőben. Néhány száz méterrel a tisztás után hirtelen egy kis rakás gyümölcsöt vettek észre az ösvény mentén: egyrészt apró bogyófélék voltak ezek , amelyek feltűnően hasonlítottak a málnára és az eperre, másrészt kásás, zöld héjú nagyobbak, amelyek a körtére emlékeztettek, ugyancsak feltűnően.

 Egészen eddig messzire elkerülték a különféle gyümölcsöket, noha a fák és a bokrok roskadoztak tőlük.

- Fogjuk fel úgy - mondta Ford Prefect útjuk kezdetén , hogy az idegen bolygókon található gyümölcsfélék vagy megölik az embert, vagy életben tartják. Ennél fogva csak akkor érdemes kísérletezni velük, ha végképp nem akad más. Tartsd mindig szem előtt: az egészséges stoppolás titka a vitaminszegény táplálkozás.

  Ford és Arthur tehát nem minden gyanakvás nélkül nézte az ösvényen heverő rakást. Olyan étvágyuk lett a látványtól, hogy csaknem beleszédültek.

- Fogjuk fel így - mondta Ford -, ööö...

- Igen?  - mondta Arthur.

- Azon gondolkodom, - hogyan is kéne felfognunk, hogy a végén megehessük az egészet... - magyarázta Ford.

  A lombok közt átszűrődő napsugár megcsillant a körtekinézetű dolgok feszülő héján.. A málna- és eperkinézetű dolgok kövérebbek és érettebbek voltak valamennyi Arthur által látott málna- és eperszemnél, beleértve azokat is, amelyek kizárólag tejszínes fagylaltreklámokon fordulnak elő.

- Mi volna, ha először ennénk, és csak azután gondolkodnánk? - vetette fel Arthur.

- Lehet, hogy épp ezt akarják elérni.

- Oké, akkor fogjuk fel így...

- Eddig jól hangzik..

- Ez a gyümölcs azért van itt, hogy megegyük. Lehet , hogy ehető, lehet, hogy mérges. Vagy megetetni akarnak vele, vagy megétetni.

Ha mérges, és nem esszük meg, akkor, egyszerűen másképp fognak végezni velünk. Ha tehát nem esszük meg, mindenképp végünk van.

- Tetszik, ahogy gondolkodsz - mondta Ford. - Rajta, egyél meg egyet!

Arthur bizonytalanul felvett egy körtekinézetű dolgot.

- Sokat töprengtem azon az édenkertes sztorin - mondta Ford.

- He?

- Édenkert. Fa. Alma. Emlékszel erre a részre, nem?

- Persze.

- Ez a ti istenetek odarak egy almafát a kert közepébe, és azt mondja: "Oké, srácok, azt csináltok, amit akartok , de ah, ne egyetek az almából!" És erre, mit ad isten, mégis esznek belőle, és érre ő előugrik egy bokorból, és rájuk kiált: "Na, most aztán megvagytok!",

Persze, az sern változtatott volna-a leányzó fekvésén, ha nem eszik meg az almát. 

- Miért nem?                        

- Azért, mért akinek olyan a mentalitása, hogy szeret kalappal álcázott téglákat kinn hagyni a járdán, az sose adja fel. A végén úgyis besétálsz az utcájába.

- Te meg miről beszélsz? !

- Nem érdekes, edd meg szépen azt a gyümölcsöt.

- Tudod, ez a hely tényleg majdnem olyan, mint az éden..

- Edd meg a gyümölcsöt.

- . . . és ugyanolyan a trakta is.

Arthur beleharapott a körtekinézetű dologba.

- Körte - mondta.

Néhány pillanat alatt végeztek az egésszel. Ford Prefect megfordult és elkiáltotta magát:

- Köszönjük! Nagyon szépen köszönjük! - kiáltotta. - Igazán nagyon kedvesek!

Aztán elindultak tovább.

A kelet felé tartó utazás következő ötven mérföldjén új meg új gyümölcsadományra bukkantak az ösvényen, és noha egyszer-kétszer sikerült megpillantaniuk a fák közt egy-egy férfilényt, közvetlen találkozásra többé már nem került sor. Mindketten szimpatikusnak találták ezt a népet, amely világosan kinyilvánította, hogy örül, ha békén hagyják.

  Ötven mérfölddel odébb megszűnt a gyümölcs- és bogyóellátás, mert elérték a tengert.

  Nem sürgette őket az idő. Szép kényelmesen tutajt építettek maguknak, és nekivágtak a tengernek. A víz viszonylag nyugodt volt, mindössze körülbelül hatvan mérföld széles, s az átkelés elég kellemesen telt. A vidék, ahol partra szálltak, legalább olyan szép volt, mint ahonnan jöttek:

  Az életük tehát nevetségesen felhőtlen volt, s egyelőre vígan megbirkóztak a céltalanság és izoláltság problémájával is: egyszerűen nem vettek róla tudomást. Ha a társaság utáni vágy elhatalmasodott volna bennük, tudták volna, hogyan elégítsék ki, de egyelőre örültek, hogy a golgafrinchamieket több száz mérföldre maguk mögött hagyták.

  Mindazonáltal Ford Prefect ismét gyakrabban vette elő a Szub-Éta Detekt-O-Métert. Mindössze egyszer észlelt valamilyen jelet, de az is olyan gyenge volt, és olyan hatalmas távolságról érkezett, hogy ez jobban lehangolta, mint a máskülönben folytonos némaság.  Pillanatnyi szeszélynek engedve északnak fordultak. Többheti vándorlás után újabb tengerhez értek, építettek egy másik tutajt, és átkeltek rajta. Ezúttal nehezebb volt az út, a klíma hidegebbé vált.

Arthur egy kis mazochista beütésre gyanakodott Ford Prefectnél. Az utazás fokozódó nehézsége mintha egyfajta céltudatosságot keltett volna benne, ami máskülönben hiányzott belőle. Feltartóztathatatlanul nyomult előre.

  Észak felé tartó útjuk lélegzetelállító szépségű hegyvidékre vezette őket. A hatalmas, csipkézett, hófedte csúcsok megigézték érzékeiket.

A hideg csontjukig hatolt.

Állatbőrökkel és prémekkel fedték be testüket. Ezeket Ford Prefect szerezte azzal a technikával, amit kiugrott pralita szerzetesektől lesett el, odafenn a Hunian hegyeiben, ahol egy elmeszörfbázist üzemeltettek.

 A Galaxis tele van frissiben kiugrott pralita szerzetesekkel, mert az agykontrolltechnikák, amelyet Cet a rend a vallásos fegyelem erősítése érdekében fejlesztett ki, egészen egyszerűen szenzációsak, és rendkívül sok szerzetes hagyja el a rendet közvetlenül az után, hogy a vallási tréninget befejezte, még mielőtt letette volna a végső fogadalmat, miszerint élete hátralévő részét égy apró fémládába zárva tölti el.

  Ford technikája szemlátomást főként abból állt, hogy egy darabig csöndben maradt és mosolygott.

  Egy idő után aztán valamilyen állat - például egy őz - jelent meg ilyenkor a fák közt, figyelmesen nézve Fordot. Ford csak tovább mosolygott, pillantása ellágyult, a szeme csillogott, úgy tűnt, mintha mély és egyetemes szeretet sugárzott volna belőle, olyan szeretet, amely a teremtés egészét öleli magához. Csodálatos nyugalom költözött ilyenkor az egész környező vidékre, békés és derűs - mindez egyetlen átszellemült férfi emanációjaként. Az őz lépésről lépésre közelített, míg végül szinte már az orrával érintette Fordot. Ez volt az a pillanat, amikor Ford Prefect hirtelen előrenyúlt, és eltörte az állat nyakát.

- Feronomkontroll - magyarázta Ford. - A megfelelő illat előállításán múlik az egész.

 Hátravan:  34/4  fejezet.

Lap tetejére

<<<   31. Fejezet   >>>