|
Vendéglő a Világ Végén 31. fejezetNéhány nappal azután, hogy partra
szálltak a hegyes vidéken, újabb tengerparthoz értek, amely átlósan húzódott
előttük délnyugattól északkelet felé. Fenségesen gyönyörű volt ez a táj : a
partvonalat mély szakadékok - fjordok - szabdalták, helyenként égbe meredő
jégtűkkel tarkítva. További két napon át kúszták-mászták a
sziklákat és a gleccsereket, lenyűgözve a táj szépségétől. - Arthur! - kiáltott fel hirtelen Ford. A második nap délutánján jártak. Arthur
egy magas sziklán ült, és onnan nézte a mennydörgő tengert, amint hullámai a
sziklás hegyfokot ostromolták. - Arthur! - kiáltott ismét Ford. Arthur arrafelé nézett, ahonnan Ford
gyenge hangját hozta felé a szél. Ford egy gleccsert tanulmányozott éppen,
amikor Arthur rátalált. Egy kékes színű, masszív jégfal tövében
kucorgott, és rendkívül izgatott volt. Tekintete Arthur szemébe fúródott. - Nézd! - mondta. - Nézd! Arthur nézett. Semmi mást nem látott,
csak a kékes színű, masszív jégfalat. - Aha - mondta -, egy gleccser. Már
láttam. - Nem - mondta Ford. - Csak nézted, de
nem láttad. Nézd! Ford a jég mélyébe mutatott. Arthur erősen nézett, de semmi egyebet
nem látott, csak elmosódott árnyakat. - Eridj hátrébb - erősködött Ford -, és
nézd meg onnan! Arthur hátrább lépett , és onnan is
megnézte. - Mégis mi az, amit látnom kéne? .- vonta
meg a vállát. És akkor hirtelen észrevette. - Látod már? Arthur látta. Ajkai szóra nyíltak, de az agya úgy
határozott, hogy korai volna még bármit is mondani, és becsukta őket. Aztán az
agya afölött kezdett el merengeni, hogy vajon mi lehetett az a látvány, amiről
a szemei jelentést tettek neki, ám eközben elengedte a kontrollt a szája
felett, amely erre azon nyomban kinyílott megint. A száját újfent becsukva, az
agya most a bal keze felett vesztette el az uralmát, amely így céltalanul
kalimpált összevissza. A következő másodpercben az foglalta el az agyát, hogy
visszafogja a bal kezét, anélkül hogy a száját elengedte volna, s ezzel
egyidejűleg megpróbált rájönni, hogy mi lehet az a dolog a jég belsejében. Ez
lehetett az oka annak, hogy most meg a lába mondta fel a szolgálatot, amitől
Arthur engedelmesen a földre rogyott. Az
a dolog, ami ekkora idegi izgalmat váltott ki Arthurból, egyfajta árnyékhálózat
volt a jégben, mintegy félméternyire a felszín alatt. A megfelelő szögből nézve mindez egy
idegen ábécé méteres betűivé állt össze. Azok okulására, akik, mint Arthur is,
nem olvastak magratheaiul., egy arc körvonalai rajzolódtak ki a szöveg fölött.
Egy öregember arca volt ez, vékony és finom vonású, gondterhelt, de
együtt érző. Az a fajta arc, amelynek gazdájával szívesen köt az ember üzletet.
Ez volt az az ember, aki díjat nyert annak a partvonalnak a tervezésével
amelyen , immár bizonyosak voltak benne - éppen tartózkodtak. |
|
Hátravan: 34/3 fejezet. |