Vendéglő a Világ Végén

34. fejezet

A nap ismét előbújt, és vidáman sütött a két férfira. Valahol egy madár dalolt. Meleg fuvallat suhant a fák között, meg-megemelte a virágok fejecskéit, tovaragadva illatukat az erdőn át. Egy rovar döngve igyekezett a dolga után, akármi is az a sürgető dolog, amit egy rovarnak késő délután kell elintéznie. Emberi hangok szálltak a sűrűben, s egy pillanattal később két lány bukkant ki a tisztásra: Meglepetten torpantak meg Ford Prefect és Arthur Dent látványától, akik a csalóka látszat szerint fájdalmas görcsben fetrengtek a földön, noha valójában csak a néma nevetés rázta őket.

- Maradjatok! - szólalt meg Ford Prefect két röhögés között. - Mindjárt összeszedjük magunkat.

- Mi történt? - kérdezte az egyik lány. Kettőjük közül ő volt a karcsúbb és a magasabb. Odaát, a Golgafrinchamen, kezdő személyzetis volt, de nem nagyon szerette ezt a munkát.

Ford végre összeszedte magát.

- Elnézést - mondta -, hello! Épp az élet értelméről elmélkedtünk a barátommal. Mondhatom, léha egy tevékenység!

- Áh, maga az? ! - mondta a lány. - Jó nagy botrányt kavart ma délután. Először egész szórakoztató volt, de aztán elvetette a sulykot.

- Csakugyan? Hát igen.

- Na és mire volt jó az egész? - kérdezte a másik lány, egy alacsonyabb termetű, kerek arcú teremtés, aki odaát a Golgafrinchamen egy kis hirdetőcég művészeti igazgatója volt. Bármilyen nyomorúságos volt is az itteni élete, legalább azzal a hálás tudattal tért nyugovóra minden este, hogy akármi is vár rá másnap, egy biztos, hogy nem száz darab csaknem azonos fényképfelvétel lesz az, amelyek mindegyike ugyanazt a sejtelmes fényben játszó fogkrémes tubust ábrázolja.

- Hogy mire? Semmire. Semmi se jó semmire - mondta Ford Prefect boldogan. - Gyertek, csatlakozzatok hozzánk. Én Ford vagyok, ez pedig itt Arthur. Épp semmittevéshez készülődtünk, de várhat egy kicsit a dolog.

 A lányok bizalmatlanul néztek a két férfira.

- Én Agda vagyok - mondta a magas lány -, őt pedig Mellának hívják.

- Hello Agda, hello Mella! - köszöntötte őket Ford.

- Hát te? Beszélsz egyáltalán? - kérdezte Mella Arthurtól.

- Tulajdonképpen igen - mosolyodott el Arthur -, csak nem olyan sokat, mint Ford.

- Remek.         

Rövid szünet következett.

- Hogy értetted azt - kérdezte Agda - , hogy csak kétmillió évünk van? Nem tudtam semmit kiokoskodni abból, amit mondtál.

- Ja, az? - mondta Ford: - Nem érdekes.

- Annyi az egész, hogy ezt a világot le fogják rombolni egy hiperűrsztráda építése miatt - mondta Arthur vállat vonva. - De ez kétmillió év múlva esedékes, és különben is vogonmunka. A vogonok már csak ilyenek.

- Vogonok? - kérdezte Mella.

- Igen, de te még nem hallhattál róluk.

- Honnan veszitek ezt?

- Igazán nem érdekes. Mindössze egy álom a múltból . . vagy a jövőből. - Arthur mosolyogva fordította el a fejét.

- Nem zavar, hogy zagyvaság, amit mondasz? - kérdezte Agda.

- Ide hallgassatok, felejtsétek el az egészet - mondta Ford. - Semmi se számít. Gyönyörű időnk van, élvezzétek. Ott a nap, itt a zöldellő dombok, lent a völgy és a folyó, amott az égő erdő. . .

- De még ha álom is, amit mondasz! Meg kell hagyni: elég borzasztó álom! - mondta Mella. - Egy űrsztráda miatt elpusztítani egy világot!

- Áh, hallottam én már ennél rosszabbról is - mondta Ford. - OIvastam egy bolygóról, odaát a hetedik dimenzióban, amit biliárdgolyóként használtak egy intergalaktikus kocsmai partin. Egyenest beletették egy fekete lyukba. Tízmilliárdan pusztultak el egy csapásra.

- Őrület! - mondta Mella.

- Az. És ráadásul csak harminc pontot ért a lökés!

 Agda és Mella pillantást váltott.

- Tudjátok mit? - szólalt meg Agda. - Ma este, a bizottsági gyűlés után partit rendeznek. Eljöhették ti is, ha akartok.

- Oké, rendben - mondta Ford.

- Részemről is - csatlakozott Arthur.

Számos órával később Arthur és Mella egymás mellett ült a fűben, és a felkelő holdat bámulta a fák tompa izzása fölött.

- Az a sztori a világ elpusztulásáról. . . - kezdte Mella.

- Ja, kétmillió év múlva.

- Úgy mondod, mintha tényleg hinnél benne.

- Hiszek is. Merthogy ott voltam.

 A lány hitetlenkedve csóválta meg a fejét.

- Olyan furcsa tudsz lenni! - mondta.

- Tévedsz. Nagyon is átlagos vagyok - felelt Arthur -, csak nagyon furcsa dolgok történtek velem. Mondhatni: inkább megkülönböztetett vagyok, mint különböző. .

- És az a másik világ, amiről a barátod mesélt? Az, amelyiket a fekete lyukba löktek.

- Arról nem tudok semmit. Abban a könyvben olvashatott róla. . .

- Milyen könyvben?

Arthur elhallgatott.

- A GALAXIS Útikalauz stopposoknak címűben - mondta végül.

- Az meg mi?

- Hát, csak valami, amit az este behajítottam a folyóba. Nem hinném, hogy az életben szükségem lenne még rá - felelte Arthur Dent.

Vége

Hátravan:  34/0  fejezet.

Lap tetejére

<<<     Vissza az elejére.