Viszlát, És Kösz A Halakat

5. fejezet

 A Galaxis Útikalauz hatalommal bíró műremek. A befolyása olyan bámulatos, hogy a szerkesztőségnek komoly szabályokat kellett felállítania, hogy megakadályozza az ezzel való visszaélést. ĺgy egyik munkatárs sem fogadhat el semmiféle szolgáltatást, semmilyen árengedményes vagy kedvezményes kezelést szerkesztői támogatás címén, kivéve, ha

- jóhiszeműen akart fizetni a szolgáltatásért a megszokott módon

- máskülönben életveszélyben lett volna

- igazán akarta a szolgáltatást.

Ha a harmadik szabályt hívta segítségül, a szerkesztő keresztülnézett rajta, így Ford szívesebben vacakolt az első kettővel.

Kilépett az utcára, és fürgén továbbsétált.

A levegő fullasztó volt, de Fordnak tetszett, mert ez fullasztó városi levegő volt, tele izgalmas, kellemetlen szagokkal, veszélyes zenével, és a harcban álló rendőrtörzsek távoli hangjával.

Könnyedén lóbálta a táskáját, így jó nagy pofont tudott volna adni bárkinek, aki kérdés nélkül próbálta volna elvenni tőle. Mindene benne volt, és ez abban a pillanatban nem volt túl sok.

Egy limuzin vágtatott végig az utcán, az égő szeméthalmazokat kerülgetve, megrémítve egy málhás állatot, ami sikoltva hirtelen oldalra billent, letért az útjáról, nekiment egy gyógynövényüzlet kirakatának, bekapcsolta az üvöltve-riasztót, visszaesett az utcára, majd színpadiasan ráomlott egy kisvendéglő lépcsőire, ahol tudta, hogy lefotózzák és megetetik.

Ford észak felé ment. Úgy gondolta, hogy valószínűleg az űrkikötő felé tart, de ez még azelőtt volt. Tudta, hogy olyan részén megy keresztül a városnak, ahol az ember tervei gyakran változnak meg igazán váratlanul.

- Jól akarod magad érezni? - kérdezte egy hang egy kapualjból.

- Idáig elmondhatom - kezdte Ford -, hogy jól érzem magam, kösz.

- Gazdag vagy? - kérdezte egy másik hang. Ford megfordult, és széttárta a karját.

- Úgy nézek ki, mint aki gazdag? - kérdezte.

- Nem tudom - mondta a lány. -Talán, talán nem. Talán gazdag leszel. Van egy speciális szolgáltatásom gazdagok részére...

- Ó, igen? - kérdezte Ford érdeklődve, de óvatosan. - És mi az?

- Megmondom nekik, hogy oké gazdagnak lenni.

Dörrenés hallatszott egy ablakból, magasan fölöttük, de csak egy basszusgitárost lőttek le, mert már harmadjára játszotta a rossz dallamot ugyanabban a sorban, és El Hantol városban tehetségtelen basszusgitáros annyi volt, mint a szemét.

Ford megállt, és mereven bámult a sötét kapualj felé.

- Hogy mit? - kérdezte.

A lány felnevetett, és egy kicsit kintebb lépett az árnyékból. Magas volt, és higgadtan szemérmes, ami ügyes trükk, ha meg tudod csinálni.

- Ez a nagy számom - mondta. - Mesterdiplomám van társadalomtudományból, és nagyon meggyőző tudok lenni. Az emberek szeretik ezt. Különösen ebben a városban.

- Gossnargh - mondta Ford Prefect, ami egy speciális betelgeuse-i szó volt, amit akkor használt, amikor tudta, hogy valamit mondania kellene, csak azt nem tudta, hogy mi lenne az.

Egy lépcsőfokra ült, és kivett a táskájából egy üveg Ó-Janx-Szeszt és egy törülközőt. Kinyitotta az üveget, és az üveg száját megtörölte a törülközővel, azonban ezzel az ellenkezőjét érte el annak, amit tervezett, ugyanis az Ó-Janx-Szesz azonnal megölt milliónyi baktériumot, amik egy igazán bonyolult és felvilágosult civilizációt építettek fel lassan a törülköző büdösebbik felén.

- Kérsz? - kérdezte, miután ivott belőle.

A lány vállat vont, majd elvette a felajánlott üveget.

Álltak egy darabig, békésen hallgatva a mellettük lévő háztömb riasztóit.

- Egy csomó pénzzel tartoznak nekem - mondta Ford - az ilyesmi megtörténik, szóval ha egyszer megkapom, lehet arról szó, hogy találkozzunk?

- Persze. Itt leszek - mondta a lány. - Mennyi az a csomó?

- Tizenöt év visszafizetése.

- Miért?

- Két szó leírásáért.

- Zarquon - mondta a lány. - Melyik tartott ilyen sokáig?

- Az első. Egyszer aztán csak meglett, a második pedig egy délután, ebéd után jutott eszembe.

Egy hatalmas elektromos dobfelszerelés repült ki egy csukott ablakon magasan fölöttük és darabokra tört, amikor előttük a járdának vágódott.

Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a mellettük lévő ház riasztóit néhány rendőrtörzs kikapcsolta, hogy így lesből támadjon más törzsekre. Autók érkeztek visító szirénákkal a helyszínre, csak azért, hogy a város egén a toronyházak között cikázó helikopterek kereszttüzében találják magukat.

- Valójában - mondta Ford, akinek kiabálnia kellett a zaj miatt -, nem egészen így volt. Eszméletlenül sokat írtam, csak kivágták.

Elővette saját Útikalauzát a táskából.

- Azután a bolygót lerombolták - kiabálta. - Megérte a fáradságot, mi? Bár még így is fizetniük kell.

- Ennek dolgozol? - kiáltott vissza a lány

- Aha.

- Jó fiú.

- Akarod látni a cikket amit írtam? - kiáltott Ford - Mielőtt kitörölnék? Az új változatot ma éjjel kell hogy kiadják a hálózaton keresztül. Valakinek úgyis szemet szúr, hogy azt a bolygót, ahol 15 évet töltöttem, mára már lerombolták. Az utóbbi változtatásoknál még nem vették észre, de örökké úgysem kerülheti el a figyelmüket.

- Itt képtelenség már beszélgetni, nem?

- Mi?

A lány vállat vont és fölfelé mutatott.

Egy helikopter lebegett fölöttük, és úgy tűnt, hogy egyoldalú csetepatéba keveredik a zenekarral odafönn. Az épület füstölt. Egy hangmérnök az ablakpárkányba kapaszkodott, egy tébolyult gitáros pedig egy égő gitárral verte az ujjait. A helikopter válogatás nélkül mindenkire lőtt.

- Mehetünk?

Tovább kószáltak az utcán, távolodva a zajtól. Belefutottak egy utcai színtársulatba, akik megpróbáltak nekik előadni egy darabot a belváros problémáiról, de azután feladták és eltűntek egy kisvendéglőben, amit leginkább a málhás állat patronált.

Ford egész idő alatt az Útikalauz billentyűzetét nyomkodta. Befordultak egy sikátorba. Ford egy kukára telepedett, mialatt az információk áramlani kezdtek a képernyőre.

Megtalálta a bejegyzését.

Föld: Jobbára ártalmatlan

A képernyő szinte azonnal a hálózat értesítéseivel lett tele.

- Itt jön - mondta Ford.

Kérem, várjon, kezdődött az értesítés. A címszavakat a Szub-Éta Hálózat korszerűsíti. Ezt a címszót módosítják. A rendszer tíz másodpercig szünetel.

A sikátor végénél egy metálszürke limuzin vánszorgott tova.

- Hej, nézd - mondta a lány -, ha kifizettek, keress fel. Dolgozó lány vagyok, és ott azoknak az embereknek szükségük van rám.

Figyelembe sem vette Ford félig-meddig megfogalmazott tiltakozását, és otthagyta bánatosan ülve a kukáján, óvatosan készülődve arra, hogy megnézze, amint nehézségekkel teli életének minden csodálatos percét elektronikusan félresöprik, bele az éterbe.

Kinn az utcán a dolgok kissé lecsendesedtek. A rendőrcsaták a város más részeiben folytatódtak, a rockzenekar kevés túlélője rájött, hogy nem egyezik a zenei ízlésük, és szólókarrierek mellett döntöttek, az utcai színtársulat pedig előbukkant a kisvendéglőből a málhás állattal, és azt mondták, hogy elviszik egy bárba, ahol egy kicsit több tisztelettel fognak vele törődni. A metálszürke limuzin csendben a járdaszegély mellé parkolt.

A lány odasietett.

A lány mögött, a sikátor mélyén, vibráló zöld fényben fürdött Ford arca, amint csodálkozva meresztette a szemeit.

Mert, ahol arra számított, hogy nem talál semmit, csak egy kitörölt, kiradírozott címszót, ott ehelyett az adatoknak, és a szövegnek szakadatlan áradata jelent meg a képernyőn, számjegyek és képek, mozgó leírások: szörf az ausztráliai partoknál, joghurt a görög szigeteken, vendéglőket elkerülni Los Angelesben, alkudozást elkerülni Isztambulban, időjárást elkerülni Londonban, és mindenhol a bárok, ahová menni lehet. Sok- sok oldalon. Minden ott volt, minden, amit leírt.

A teljes értetlenség mélyülő szemöldökráncolásával nézegette oda-vissza, meg-megállva a különböző címszavaknál.

Tippek idegeneknek New Yorkban:

Landolj bárhol, a Central Parkban, vagy bárhol. Senki nem fog törődni veled, figyelemre sem méltatnak.

Túlélés: Azonnal állj munkába, mint taxisofőr. A taxisofőr munkája az, hogy az embereket elvigye bárhová, ahová menni akarnak, nagy sárga gépekkel, amiket taxinak hívnak. Ne is törődj azzal, hogy nem tudod, hogyan működik a gép, vagy nem beszéled a nyelvet, vagy nem érted a terület földrajzát és alapvető fizikáját sem, és nagy zöld antennák nőnek ki a fejedből: ugyanis ez a legjobb módja annak, hogy ne kelts feltűnést.

Ha a tested igazán hátborzongató, mutogasd pénzért az utcán.

A kétéltű életformák - akár a Swullingról, akár a Noxiousról vagy a Nausaia-rendszerekből jönnek - különösen élvezni fogják az East Rivert, amiről azt mondják, hogy több benne a bájos, életadó táplálék, mint az eddig előállított, legjobban dúsított és legfertőzőbb laboratóriumi iszapban.

Szórakozás: Ez az igazán nagy részleg. Lehetetlen jobban szórakozni, anélkül, hogy az örömközpontjaidat halálos áramütés érné...

Ford megnyomta azt a gombot, amire most az volt nyomtatva, hogy Eljárás Végrehajtás Kész, a mostanában már ódivatú Belépés-készenlét felirat helyett, ami már olyan régen felváltotta a megdöbbentően kőkorszaki Ki gombot.

Ez egy bolygó volt, és látta ahogy szétrombolták. A saját két szemével látta, vagyis inkább vakon, mert a levegő és a fény pokolian szétszaggatta, és érezte, ahogy a föld, mint egy kalapács erősen verni kezdi, és ő ellenállt, üvöltött, - amikor egy nagy energianyaláb megragadta, és beöntötte a Vogonok utálatos sárga hajójába. És végül - öt másodperccel azután a pillanat után, amiről eldöntötte, hogy az utolsó lehetséges pillanat, és már elszalasztották - a visszaalakulás finoman lengő hányingere tört rá, amikor őt és Arthur Dentet az atmoszférán keresztül besugározták a hajóba, mint egy sportközvetítést.

Ott nem volt tévedés, ott nem lehetett. A Földet véglegesen lerombolták. Véglegesen, véglegesen. Elpárolgott az űrbe.

És mégis, itt - ismét bekapcsolta az Útikalauzt - itt van a cikkelye, arról, hogy hogyan kellene hozzáfogni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat az angliai Bournemouthban, Dorsetben, amire mindig is büszke volt, lévén, hogy a találékonyság egyik legbarokkosabb darabja, amit valaha is kiadott. Ismét elolvasta, és a fejét rázta igazi csodálattal.

Hirtelen rájött, hogy mi a válasz a problémára. Az, hogy valami igazán hátborzongató történik, és ha valami igazán hátborzongató történik - gondolta Ford - akkor azt akarja, hogy az vele is megtörténjen.

Az Útikalauzát visszarejtette a táskájába, és kisietett az utcára.

Észak felé ment, és a járdaszegélynél parkoló metálszürke limuzin mellett elhaladva egy bársonyos hangot hallott a közeli ajtó felől:

- Ez így helyes, édesem, ez igazán így helyes. Meg kell tanulnod, hogy jól érezd magad emiatt. Figyeld, hogyan épül fel az egész gazdaság...

Ford elvigyorodott, megkerülte a következő háztömböt, ami addigra már lángokban állt, és talált egy rendőrségi helikoptert, ami gazdátlanul állt az utcán. Feltörte, majd becsatolta magát, összeszorította az ujjait és gyakorlatlan mozdulatokkal elindította a gépet.

Borzasztóan kacsázva repült a város szurdokszerű falai felé, végül kikerülte őket, és keresztülszáguldott az állandóan a város fölött függő fekete és vörös ködfátyolon.

Tíz perccel később, annak ellenére, hogy a rendőrségi helikopterek visítva szirénáztak mögötte, és a gyorstüzelő ágyúját teljesen szétlőtték, Ford gyorsan letette a gépet az állványzatok és leszállófények között, El Hantol űrállomására, ahol az úgy telepedett le, mint egy hatalmas, ijesztő és nagyon zajos szúnyog.

Mivel nem rongálta meg túlságosan, így becserélhette egy első osztályú jegyre, ami a következő, rendszert-elhagyó hajóra szólt, és ezek után elhelyezkedett a hajó egyik óriási, érzéki, testet-ölelő ülésében.

- Ez jó mókának ígérkezik - gondolta magában, miközben a hajó csendesen, szemvillanásnyi idő alatt eltűnt a mélységes űr őrült messzeségében, miközben a felszolgáló-személyzet igazán túlzó lebegésbe kezdett.

- Igen, legyen szíves - mondta Ford a felszolgálóknak, valahányszor azok elröppentek mellette, hogy valamivel megkínálják.

Ismét csettintett egyet a titokzatosan újra beiktatott, a Föld nevű bolygóról szóló cikke miatt, az őrült öröm különös mosolyával az arcán. Volt egy fontos, befejezetlen ügye arrafelé, amit most el tud végre intézni, és rettenetesen kedvére volt, hogy az élet váratlanul egy komoly feladatot állított elébe, amit meg kellett oldania. Hirtelen rájött, hogy kíváncsi arra, vajon hol lehet Arthur. Tényleg szerette volna tudni.

Arthur Dent ezernégyszázharminchét fényévnyire volt attól a helytől, egy Saab-ban, és aggódott.

Mögötte a hátsó ülésen egy lány feküdt, aki miatt Arthur beverte a fejét az ajtóba, amikor a kocsiba mászott. Arthur nem tudta, hogy ez vajon azért volt-e, mert ő volt az első nőnemű földi lény, akit hosszú idő után először megpillantott, vagy akármiért is, a lényeg az, hogy elég kábultan érezte magát, mert, mert ...

- Ez nevetséges - mondta magának. - Csillapodj - mondta magának. - Te nem vagy - folytatta azon a leghatározottabb belső hangon, amit ki tudott magából csikarni egy teljesen normális és megszokott állapotban. Csak több, mint ezer fényévet utaztál a Galaxison keresztül, nagyon fáradt vagy, egy kissé zavart, és igazán érzékeny. Nyugi, ne ess pánikba, és lélegezz jó mélyeket.

Hátrafordult.

- Biztos vagy benne, hogy jól van? - kérdezte ismét.

Túl azon, hogy a lány - Arthur szerint - szívdobogtatóan szép volt, Arthur meg

tudta róla mondani, milyen magas lehetett nagyjából, mennyi idős, és a hajszínének pontos árnyalatát is. Azonban semmit sem tudott megkérdezni tőle, mert a lány sajnálatos módon teljesen eszméletlen volt.

- Csak kábítószert kapott - mondta a lány bátyja vállat vonva, le sem véve a szemét az útról.

- És ez így rendben van? - kérdezte Arthur riadtan.

- Nekem megfelel - mondta a fiú.

- Ah - mondta Arthur.

- Ő - tette hozzá egy pillanatnyi gondolkodás után.

A társalgás ez idáig meglepően rosszul ment. A nyitó helló-k kezdeti izgalma után ő és Russel - Russel a lány bátyja volt, egy név, amiről Arthur agyában mindig egy nagydarab ember jelent meg, szőke bajusszal és beszárított hajjal, aki egy hatodrangú focimeccsre is bársonyszmokingban menne ki és erőteljesen tartózkodna attól, hogy szidja a bírót - nagyon gyorsan rájöttek arra, hogy egyáltalán nem kedvelik egymást.

Russel termetes volt, szőke bajusszal. Szép haja be volt szárítva. Hogy igazságosak legyünk Arthurral - bár ő ennek semmi szükségét nem látta, azon kívül, hogy számunkra ez egy jó kis agytorna - Arthur igazán zordan nézett ki. Ember veszekedés nélkül nem utazhat ezer fényévet - többnyire mások poggyászfülkéjében - és Arthur sokat veszekedett.

- Nem narkós - mondta Russel hirtelen, amikor eszébe jutott, hogy nem egyedül ül a kocsiban - Csak kapott egy csomó nyugtatót.

- De hát ez borzasztó - mondta Arthur, és ismét hátrafordult, hogy megnézze. A lány megmozdult, és a haja lágyan a vállaira omlott. Néhány tincs az arcába hullt, eltakarva azt.

- Mi a baja, beteg?

- Nem - mondta Russel -, csupán hisztériás őrült.

- Mi?? - kérdezte rémülten Arthur.

- Ütődött, komplett gyagya. A kórházba viszem vissza, és megmondom a dokiknak, hogy próbálkozzanak valami mással. Kiengedték, pedig még mindig azt képzeli magáról, hogy sündisznó.

- Sündisznó?

Russel hevesen rádudált egy kocsira, ami a sarkon velük szemben kanyarodott. Ki kellett térniük előle, így a kocsi kifarolt. Úgy tűnt, hogy Russel a haragtól jól érzi magát.

- Nos lehet, hogy nem sündisznó - mondta, miután ismét lehiggadt. - Bár úgy egyszerűbb lenne foglalkozni vele. Ha valaki azt képzeli magáról, hogy sündisznó, csak egy tükröt meg néhány sünről készült képet kellene neki odaadnod, majd azt mondani neki, hogy próbáljon meg különbséget tenni, és ha jobban van, szóljon. De legalább az orvostudomány foglalkozhatna vele, és ez a lényeg. Bár úgy tűnik, ez nem elég jó Fennynek...

- Fenny...?

- Tudod, mit kaptam tőle karácsonyra?

- Nos, nem.

- Black Orvosi Szótárát.

- Kedves ajándék.

- Szerintem is. Ezerféle betegség ábécésorrendben.

- Azt mondtad, Fennynek hívják.

- Aha. Én azt mondom neked, válassz. Itt bármivel lehet foglalkozni. A kábítószert akár receptre is felírják. De nem, neki más kell. Csakhogy nehéz legyen az élet. Ilyen volt az iskolában is, tudod?

- Tényleg?

- Igen. Elesett hokizás közben, és eltört egy csontja. És senki még csak nem is hallott a dologról.

- Megértelek, ez igazán bosszantó lehet - mondta Arthur nem túl meggyőzően. Eléggé csalódott volt, amikor rájött, hogy a lány neve Fenny. Ez egy igazán buta, lehangoló név volt, pont olyan, mint amilyet egy utálatos vénlány választana magának, ha a Fenella nevet nem találná elviselhetőnek.

- Nem arról van szó, hogy nem éreztem vele együtt - folytatta Russel -, de igenis egy kicsit bosszantott.  Hónapokig sántított.

Lassított.

- Ez az az útelágazás, ugye?

- Ööö, nem. Öt mérfölddel arrébb. Ha úgy neked is megfelel.

- Oké - mondta Russel, és egy pici szünettel azért jelezte, hogy mégsem oké és gyorsított.

Tulajdonképpen ez volt Arthur útelágazása, de nem tudott kiszállni, mert többet akart megtudni a lányról, aki így, eszméletlenül is elbűvölte. Kiszállhat akár a következő két leágazásnál is.

Maguk mögött hagyták a falut, ami Arthur otthona volt, bár félt még belegondolni is, hogy mit találna ott. Jól ismert tárgyak mellett suhantak el szellemszerűen a sötétben, helyet adva a borzongásnak, amit csak nagyon-nagyon normális dolgok válthatnak ki, furcsa megvilágításban, amikor nincs felkészülve rájuk az ember.

Saját becslése szerint - már amennyire meg tudta ítélni a távoli napok eltérő időszámítása szerint élve - 8 éve jött el a Földről, de hogy itt mennyi idő telt el, azt nehezen tudta kitalálni. Valójában kimerült agya nem tudta felfogni a történteket, mert ez a bolygó - az otthona - nem lehet itt.

Nyolc éve, ebédidőben a bolygóját lerombolták, végérvényesen lerombolták a Vogonok hatalmas, sárga hajói, amik a déli égen úgy lógtak, mintha a gravitáció törvénye nem lenne többé önkormányzati ellenőrzés alatt, és megszegése sem lenne több, mint egy tilosban parkolás.

- Érzékcsalódások - mondta Russel.

- Mi? - kérdezte Arthur, és elkezdett gondolkodni.

- Fenny azt mondja, hogy furcsa érzékcsalódásoktól szenved, hogy az igazi Földön él. És nem jó neki megmondani, hogy tényleg az igazi Földön él, mert akkor azt mondja, hogy éppen ezért olyan furcsák azok az érzékcsalódások. Nem ismerlek, de úgy gondolom, ezt a fajta társalgást te is igazán fárasztónak találod. Adj neki tablettákat, és hagyd a fenébe, ez az én álláspontom. Úgy értem, hogy csak egy csomót vacakolsz, nem?

Arthur rosszallóan nézte. Már nem először.

- Nos...

- És ezek az álmok, meg rémálmok. A doktorok pedig azokról a furcsa ugrálásokról beszéltek, amik az agyhullám-diagramján voltak.

- Ugrálások?

- Ez a ... - mondta Fenny.

Arthur megpördült az ülésen, és mereven bámult a lány hirtelen tágra nyitott, de teljesen üres szemeibe. Bármit is nézett a lány, az nem a kocsiban volt. A pillái megrebbentek, a feje rándult egyet, majd békésen elaludt.

- Mit mondott? - kérdezte Arthur aggódva.

- Azt mondta: 'Ez a ...'

- 'Ez a...' mi?

- 'Ez a...' mi? Honnan a fenéből kellene tudnom? Ez a sündisznó, az a kémény, Don Alfonso másik pár csiptetője. Tényleg bolond. Azt hiszem, már említettem.

- Úgy látszik, nem nagyon törődsz vele - mondta Arthur olyan tárgyilagosan,

ahogy csak lehetett, de ez nem igazán sikerült neki.

- Nézd, fiú...

- Jó, rendben van, igazán sajnálom. Nem az én dolgom. Nem így akartam mondani - mondta Arthur. - Tudom, hogy sokat törődsz vele, ez nyilvánvaló - füllentette. - Tudom, hogy valahogyan foglalkoznod kell vele. Meg kell nekem bocsátanod. Én csak a Lófej Köd másik oldaláról stoppoltam idáig.

Mereven bámult ki az ablakon.

Meg volt döbbenve, hogy az összes adat közül, amik helyért harcoltak a fejében ezen az éjszakán - amikor hazaért az otthonába, amiről azt gondolta, hogy örökre elveszett, és a feledés ködébe merült - az egyetlen dolog, ami foglalkoztatta, az ennek a furcsa lánynak a mániája volt, akiről semmi mást nem tudott, csak azt, hogy annyit mondott neki: 'Ez a ...', és azt, hogy nem kívánja, hogy a bátyja egy vogon űrhajón legyen.

- Nos, milyen ugrások azok, amiket említettél? - folytatta olyan gyorsan, ahogy csak tudta.

- Nézd, ez itt a húgom. Azt sem tudom, miért mesélek neked arról, hogy ...

- Jó, oké, sajnálom. Talán jobb lenne, ha kitennél, ez az a ...

Abban a pillanatban, ahogy kimondta, ez teljesen lehetetlenné vált, mert a vihar, ami már egyszer elhagyta őket, ismét kitört.

Villámok cikáztak keresztül az égen, és úgy tűnt, hogy valaki valami olyasmit önt fölöttük egy szitán keresztül, ami közelről az Atlanti óceánra emlékeztet.

Russel káromkodott, majd erősen a vezetésre koncentrált, és aktívan kormányzott néhány percig, mialatt az ég rájuk zúdult. Félretette a dühét, amint hirtelen gyorsítva leelőzött egy teherautót, amire ez volt írva: 'McKenna Fuvarozási Vállalat, az időjárás nem akadály'. A feszültség enyhült, amint az eső alábbhagyott.

- Az egész annak a CIA ügynöknek a dolgával kezdődött, akit a vízgyűjtőmedencében találtak, amikor mindenkinek hallucinációi voltak, meg minden, emlékszel?

Arthur egy pillanatig gondolkodott, hogy vajon megemlítse-e még egyszer, hogy a Lófej Köd másik oldaláról jött stoppal, és ezért, meg más különböző idekapcsolódó és meglepő dolgok miatt nem igazán tudott a közelmúltban lezajlott eseményekről, de rájött, hogy ezzel csak összezavarná a dolgokat a későbbiekben.

- Nem - mondta.

- Az volt az a pillanat, amikor összeomlott. Egy kávéházban volt, valahol Rickmansworthban. Nem tudom, hogy mit csinált, de amiatt roppant össze. Kétségtelen, hogy felállt, és szenvtelenül kijelentette, hogy átesett néhány rendkívüli felfedezésen, vagy min, és egy kicsit tétovázott, zavarodottan nézett, azután sikítva összeesett, bele egy tojásos szendvicsbe.

Arthur összerezzent.

- Nagyon sajnálom, hogy ezt kell hallanom - mondta hűvösen.

Russel rosszkedvűen hümmögött.

- És mit - próbálta Arthur összerakni a dolgokat - csinált a CIA ügynök a gyűjtőmedencében?

- Természetesen a vízen lebegett. Halott volt.

- De mi ...

- Na gyerünk, hiszen emlékszel minden vacakra. A hallucinációk. Mindenki azt mondta, hogy egy próba volt, a CIA próbálkozott egy olyan háborúval, ahol kábítószert vetnek be. Néhány őrült elképzelés szerint ahelyett, hogy lerohannák az országot, sokkal olcsóbb és hatásosabb lenne, ha mindenki azt gondolná, hogy le lettek rohanva.

- És pontosan milyen hallucinációk volta azok? - kérdezte Arthur csöndesen.

- Hogy érted, hogy milyen hallucinációk? Arról az egész szemétről beszélek a nagy sárga hajókkal, meg hogy mindenki megőrült, meg azt mondták, hogy meg fogunk halni, és a csúcs: eltűntek, amint a drog hatása megszűnt. A CIA tagadta, ami azt jelenti, hogy igaznak kell lennie.

Arthur egy kissé megszédült. Valamit megragadott, hogy megtámassza magát, és szorosan fogta. A száját hol becsukta, hol kinyitotta, mert tudta, hogy valamit mondania kell, csak éppen semmi sem jutott eszébe.

- Mindenesetre - folytatta Russel - akármilyen drog is volt, Fennynél nem szűnt meg olyan gyorsan a hatása. Végig azon voltam, hogy beperelem a CIA-t, de egy ügyvéd barátom azt mondta, hogy ez olyan lenne, mintha egy elmegyógyintézetet próbálnék megtámadni egy banánnal, szóval ... - vállat vont.

- A Vogonok ... - nyikkant Arthur - a sárga hajók ... eltűntek??

- Hát persze, hogy eltűntek, hiszen hallucinációk voltak - mondta Russel, és furcsán nézett Arthurra.

- Azt akarod mondani, hogy nem emlékszel semmire? Az ég szerelmére, hát hol voltál?!

Ez Arthur számára annyira meglepően jó kérdés volt, hogy döbbenetében félig kiugrott az ülésből.

- Jézusom! - kiáltotta Russel, és megpróbálta irányítani a kocsit, ami hirtelen megpróbált lecsúszni az útról. Elrántotta a szembejövő teherautó elől, és felkanyarodott a füves töltésre. Ahogy a kocsi a fékezéstől megdőlt, a lány hátulról nekicsapódott Russel ülésének, majd esetlenül összecsuklott.

Arthur rémülten hátrafordult.

- Jól van??

Russel dühösen végigsimított formára vágott haján, egy picit megrándult a bajusza. Arthur felé fordult.

- Lennél szíves - mondta - elengedni a kéziféket?

 Hátravan:  40/35 fejezet.

Lap tetejére

<<<   6. Fejezet   >>>