|
Az Élet, A Világmindenség, Meg Minden 27. fejezet
Ugyanaz a hegy volt
és mégsem ugyanaz. Ezúttal nem Információs Illúzió volt, hanem maga Krikket, és
ók rajta álltak. Mellettük, a fák mögött állt a furcsa olasz vendéglő, ami
idehozta ezeket a valódi testeket erre a valódi, jelenlegi krikketi földre. Az erős fű a talpuk
alatt valódi volt, miként valódi volt a gazdag talaj is. A fából áradó kellemes
illet úgyszintén valódi volt. Az éjszaka valódi éjszaka. Krikket. Valószínűleg a
Galaxis legveszélyesebb helye mindenki számára, aki nem krikketi. A hely, amely
nem tűrte el, hogy más helyek is létezzenek, amelynek elbűvölő, bájos,
intelligens lakosai felvonyítottak a félelemtől, kegyetlenségtől és gyilkos
gyűlölettől, amikor bárkivel szembetalálkoztak, aki nem volt közülük való. Arthur megborzongott. Szlartibartfaszt
megborzongott. Meglepő módon Ford is
megborzongott. Nem az volt a
meglepő, hogy borzong, hanem az, hogy egyáltalán ott van. De mikor
visszakísérték Zaphodot a hajójához, Ford váratlanul úgy érezte: szégyen volna
most megfutamodni. Marhaság, gondolta magában, marhaság, marhaság. Magához ölelte az
egyik Durr-O-Bumm puskát, amellyel Zaphod fegyvertárából felfegyverkeztek. Trillian
megborzongott és rosszallóan nézett az égre. Ez sem volt ugyanaz.
Nem volt már sötét és üres. Amíg a körülöttük
levő táj csak csekély mértékben változott meg a Krikket-háborúk óta eltelt
kétezer év során, és a pusztán őt év alatt, ami a helyi idő szerint telt el
Krikket tízbillió évvel ezelőtti Kron-Stopba zárása óta, addig az ég gyökeresen
más lett. Komor fények és
nehézkes testek töltötték meg. Magasan fenn az
égben, ahová soha nem nézett krikketlakó, helyezkedtek el a háborús zónák, a
Robot Zónák - hatalmas hadihajók és toronyházak lebegtek a Gravi-Nix mezőben,
messze a Krikket felszínén levő mesébe illő, idillikus földek felett. Trillian csak bámult
és töprengett. - Trillian - súgta
oda neki Ford Prefect. - Tessék? - szólalt
meg a lány. - Mit csinálsz? - Gondolkodom - Mindig így
lélegzel, amikor gondolkodsz? - Nem is tudtam, hogy
lélegzem-e. - Épp ez aggasztott
engem - Azt hiszem,
tudom... - mondta Trillian. - Pssssszt! - szólt
rájuk rémülten Szlartibartfaszt, és vékony, remegő kezével visszaterelte őket a
fa árnyékába. Hirtelen, akárcsak
azelőtt a kazettán, fények kezdtek közeledni a hegyi ősvényen át, de ezúttal a
táncoló fénypászmákat nem lámpások, hanem elektromos zseblámpák bocsátották ki
- önmagában véve nem az a gyökeres változás, mégis minden egyes részlettól egyre
hangosabban dörömbölt a szívük félelműkben. Ezúttal nem hallatszottak ritmusos,
bolondos dalok virágokról, földművelésről és döglött kutyákról, csak vitatkozás
visszafogott hangjai. Lassan, súlyosan egy
fénypont kezdett mozogni az égen. Arthurt klausztrofobikus félelem szorította
össze, és a meleg levegőtől szinte lélegezni sem bírt. Másodpercek múlva egy
másik társaság lett látható, amint a sötét hely másik oldala felől közeledik.
Fürgén és céltudatosan mozogtak, lámpáik körülöttük kutattak és pásztáztak. A két csoport szemmel
láthatóan közeledett, és nemcsak egymáshoz. Szándékosan oda tartottak, ahol
Arthur és a többiek álltak. Arthur hallotta az
enyhe suhogást, ahogy Ford Prefect felemelte Durr-O-Bumm puskáját, és az enyhe,
nyöszörgő köhögést, ahogy Szlartibartfaszt is a sajátját. Érezte puskája hideg,
barátságtalan súlyát, és remegő kézzel ő is felemelte. Újai tapogatózni
kezdtek, hogy kioldják a biztonsági reteszt és bekapcsolják az
óriási-veszély-reteszt, ahogy azt Ford mutatta neki. Úgy remegett a keze, hogy
ha abban a pillanatban valakire rálő, alighanem beleégeti saját aláírását a
testébe. Csak Trillian nem
emelte fel a puskáját. A szemöldökét emelte fel. Aztán leeresztette és
gondolkodva beharapta ajkait. - Történt már veletek
olyasmi - kezdte el, de pillanatnyilag senki nem akart megbeszélni semmit. Újabb fénycsík szúrta
keresztül a hátuk mögötti sötétséget, és ahogy megperdültek, egy harmadik
csapat krikketit találtak maguk mögött, akik őket tapogatták zseblámpáik
fényével. Ford Prefect puskája
gonoszul ropogni kezdett, de a tűz visszaköpött és szétzúzta a kezében. Egy pillanatig
színtiszta félelem, egy dermesztő másodperc erejéig nem tüzelt senki. És a másodperc
elteltével sem. Sápadt képű
krikketiek vették körül őket és fürösztötték pásztázó zseblámpafényeikben. A foglyok a
foglyulejtőkre, a foglyulejtők a foglyokra meredtek.
|
|
Hátravan: 34/7 fejezet. |