Galaxis Útikalauz Stopposoknak

16. fejezet

 Noha rázósnak indult a reggel, Arthur kezdte összeszedni magát az előző nap

okozta sokkos állapotból.Rábukkant a hajó egyik Táp-o-Matájára. A géptől

kapott műanyag pohár olyan folyadékkal volt tele, mely csaknem mindenben, ám

mégsem teljes egészében különbözött a teától.A gép nagyon érdekesen működött. Az

Ital feliratú gomb benyomására a készülék villámgyors, mégis roppant részletes

vizsgálatnak vetette alá vendége ízlelőbimbóit, spektroszkópiásan analizálta a

metabolizmusát, s idegpályáin parányi kísérleti jelzéseket küldött végig az agy

izlelőcentrumába, hogy megtudja, mi fog ízleni.Valójában senki se tudta, hogy a

Táp-o-Mata mindezt miért csinálja, hiszen a felszolgált folyadék íze mindenben,

ám mégsem teljes egészében különbözött a teáétól. A Táp-o-Matát a Szíriusz

Kibernetikai Társaság tervezte és gyártotta. A Társaság máris megnyitotta

irdatlan panaszfelvevő irodáit a Szíriusz Tau Csillagrendszer elsö három

bolygójának valamennyi nagyobb földterületén.Arthur megitta a folyadékot, és

felfrissült tőle.A képernyőkre pillantott, s nézte, amint a szürke pusztaság

újabb néhány száz mérföldje elsiklik alattuk.Egyszerre rájött, hogy akár fel is

teheti a kérdést, mely oly régóta izgatja.

-Biztonságos ez a bolygó? - tudakolta.

-Magrathea ötmillió éve halott - mondta Zaphod.

-Hát persze hogy biztonságos. Mostanra már a kísértetek is letelepedtek, és

családot alapítottak.Ekkor különös, megmagyarázhatatlan hang reszkettette meg a

hidat: távoli fanfár hangja, üres, hajlékony, testetlen hang. A fanfár egy

hasonlóképpen üres, hajlékony és testetlen emberi hang bevezetéseképp szolgált.

A hang ezt mondta:

-Legyetek üdvözölve...

Valaki a halott bolygóról beszélt hozzájuk!

-Computer! - ordított Zaphod.

-Helló mindenkinek!

-Mi a fészkes foton ez?

-Ű, csak valami ötmillió éves magnófelvétel, amit most nekünk sugároznak.

-Egy micsoda? Rádióadás?

-Csst! - mondta Ford. - Folytatódik.

A hang öreg volt, udvarias, csaknem elbűvölő; de lehetetlen volt nem kihallani

belőle a bujkáló fenyegetést.

-Magnófelvételre rögzített üzenetet hallanak -mondta- mivel pillanatnyilag

sajnos nem állhatunk rendelkezésükre. Magrathea kereskedelmi tanácsa há-

lás önöknek nagybecsű látogatásukért...

Az ősi Magrathea képviselője beszél! - kiáltott Zaphod.

-Jó, jó - szólt Ford.

...Sajnálattal kell azonban közölnünk, hogy a bolygó átmenetileg teljes

egészében visszavonult az üzlettől.Köszönjük. Ha óhajtják, közöljék nevüket és

annak a bolygónak a címét, ahol elérhetjük önöket. Kérem, beszéljenek, amikor a

búgójelet hallják.

Rövid búgás következett, utána csönd.

-Meg akarnak szabadulni tőlünk - állapította meg Trillian idegesen.

-Mit tegyünk?

-Ez csak egy felvétel - heveskedett Zaphod. - Tovább megyünk.Világos, computer?

-Világos - jelentette a computer, és soron kívüli lökést adott a hajónak.

Várakoztak.Néhány másodperc múlva ismét megszólalt a fanfár, majd a hang:

-Biztosíthatjuk önöket: mihelyst ügyfeleink újra megengedhetik maguknak, hogy

válogassanak a korszerű geográfia legválasztékosabb kínálatából ismét

visszatérünk az üzleti életbe, s erről hirdetéseket teszünk közzé az összes

divatos lapban és színes mellékletben. - A hang egyre barátságtalanabbá vált.

- Addig is hálásan köszönjük ügyfeleink érdeklődését, és felkérjük őket, hogy

távozzanak. Most rögtön!

Arthur társai ideges arcára pillantott.

-Talán jobb lenne, ha indulnánk, nem? - indítványozta.

-Csst! - mondta Zaphod. - Az égvilágon semmitől se kell félni.

-Akkor miért olyan feszült mindenki?

-Mert kíváncsiak, azért! - kiáltotta Zaphod.-Computer, a légkörbe ereszkedést

megkezdeni, landolásra felkészülni!

A fanfár ezúttal csak jelképes volt, a hang pedig egyértelműen hideg:

-Végtelenül megtisztelő az a makacs érdeklődés, melyet bolygónk iránt táplálnak.

Hadd biztosítsuk önöket arról, hogy a távirányítású rakéták, melyek az önök

hajójafelé tartanak, részét képezik annak a különleges ellátásnak, melyet csakis

leglelkesebb ügyfeleink részére tartunk fenn. A nukleáris robbanófejek csupán

mellékes, udvariassági kérdésnek minősítendők. Örömmel tekintünk majd az önök

divatigényei elébe egy elkövetkező élet során...köszönjük.

A hang kikapcsolt.

-Ű! - lehelte Trillian.

-Ööö... - nyögte Arthur.

-Nos? - kérdezte Ford,

-Ide figyeljetek - mondta Zaphod. - Mikor fogjátok már fel? Ez csupán egy

magnószalagon rögzített üzenet. Több millió éves. Nem érvényes ránk, világos?

-És a rakéták? - szólalt meg Trillian.

-Rakéták? Ne kacagtass!

Ford megkocogtatta Zaphod vállát, és a hátsó ernyőre mutatott. Tisztán látszott,

amint a messzeségben két ezüst nyílhegy halad a hajó felé. A nagyítást

megváltoztatva az is kitűnt hogy két tömören valóságos rakéta süvít át az égen.

Rajtaütésszerű megjelenésük ijesztő volt.

-Azt hiszem, fölöttébb ügyesen céloznak ránk -állapította meg Ford.

Zaphod döbbenten bámulta a rakétákat.

-Hej, ez óriási! - mondta. - Valaki odalent meg akar ölni minket!

-Űriási - hagyta helyben Arthúr.

-Hát nem látjátok, mit jelent ez?

- De igen. Mind meghalunk.

-Jó, de azonkívül.

-Azonkívül?

-Azt jelenti, hogy jó úton járunk!

-Milyen gyorsan tudunk letérni róla?

A rakéták képe másodpercről másodpercre nőtt a képernyőn. Közvetlen

követőpályára álltak, már semmi más nem látszott belőlük, csak a robbanófejek.

-Merő kíváncsiságból kérdezem - szólt Trillian -mit szándékozunk tenni?

-Csak ne izélj - mondta Zaphod.

-Ez minden?! - üvöltött Arthur.

-Nem, emellett. . . ööö. . . menekülő manővereket is végrehajtunk! - Hirtelen

Zaphodot is elfogta a pánik.

-Computer, miféle menekülő manővereket hajthatunk végre?

-Ööö, semmiféléket, attól tartok, emberek -mondta a computer.

...vagy valamit... - dadogta Zaphod. - Ööö...

-Mintha eldugult volna az irányítórendszerem -magyarázta a computer vidáman.

- A becsapódásig minusz negyvenöt másodperc. Csak hívjatok bátran Eddie-nek, ha

ez valakit megnyugtat.

Zaphod határozott eréllyel egyszerre próbált menekülni a legkülönbözőbb

irányokba.

-Helyes! - mondta: - Öööö...Kézi irányítással kell vezetni a hajót.

-Tudod vezetni? - kérdezte Ford barátságosan.

-Nem. És te?

-Nem.

-Hát te, Trillian?

-Nem.

-Nagyszerű! - nyugtázta Zaphod. - Majd együtt csináljuk.

-És én se - mondta Arthur, mert úgy érezte, hogy kiközösítik.

-Magamtól is gondoltam - jegyezte meg Zaphod.

-Oké, computer, teljes kézi vezérlést akarok.

-A tiéd - jelentette a computer.

Kitárult néhány hatalmas asztallap. Egyik vezérlőpult a másik után pattant ki

belőlük. A személyzetre záporesőként hullott a poliuretánhab golyócska és a

celofángombóc - ezeket a konzolokat még sose használták.Zaphod vadul bámulta

őket.

-Oké, Ford - mondta. - Teljes gőzzel hátra és tíz fok jobbra...vagy ilyesmi...

-Sok szerencsét, emberek - ciripelte a computer -mínusz harminc másodperc...

Ford a vezérlőpultokra vetette magát. Alig néhány kar tűnt ismerősnek a számára,

mindenesetre sorban megrántotta őket. A hajó rázkódott és sikoltott, mert a

vezérlési rakétahajtóművek egyszerre próbálták tolni minden irányba. Ford

felengedte a billentyűk felét, mire a hajó feszes ívben visszafordult, egyenesen

a rakéták felé.A gyorsulás másodperceken át odaszoritotta őket, s

mozdulatlanságra kárhoztatva kapkodtak levegő után. Zaphod heroikus

elkeseredettséggel küszködött, míg végül erősen belerúgott egy kis emeltyűbe,

mely az irányítási rendszer részét képezte.Az emeltyű letörött. A hajó éles

fordulattal fölfelé száguldott. Az egész legénység a kabin hátoldalára zuhant.

Ford GALAXIS Útikalauza a vezérlőpult másik részének ütközött, ennek

következtében egyrészt az Útikalauz azonnal magyarázni kezdte az esetleges

érdeklődőknek, hogy mely módszerek váltak be leginkább az antareánus

törpepapagáj kicsempészésére Antares bolygójáról (az antareánus törpepapagáj

pálcikára tűzött garatmandulája viszolyogtató, ám roppant keresett koktélalkotó

különlegesség, s nagyon gazdag hülyék hatalmas összegeket hajlandók fizetni

értük, hogy más nagyon gazdag hülyéket elkápráztassanak), másrészt pedig a hajó

úgy zuhant alá az égből, mint egy kődarab.Természetesen e pillanatok

valamelyikében szenvedte a személyzet egyik tagjának felső karja azt a bizonyos

véraláfutásos zúzódást. Ezt már csak azért is hangsúlyozni kell, mert -amint azt

már korábban felfedtük a személyzet egyéb vonatkozásokban sértetlenül úsz-

sza meg a rakétatámadást, és a halált hozó rakéták végül is nem találják el a

hajót. A személyzet biztonsága tökéletesen garantált.

-Mínusz húsz másodperc a becsapódásig, fiúk -lelkendezett a computer.

-Akkor kapcsold vissza az istenverte gépeket. -ordított rá Zaphod.

-Hogyne, haver, persze - mondta a computer.

A gépek átható robajjal működésbe léptek, s a hajó a zuhanásból elegáns ívben

egyenesre váltott, s újfent irányt vett a rakéták felé.

A computer dalolni kezdett.

-Jó az álmodozás - dünnyögte orrhangon - egy édes csók után. . .

Zaphod sikoltva követelte, hogy hallgasson, de parancsa elveszett a zenebonában,

melyet természetesen a közeledő megsemmisülésnek tulajdonítottak.

...jó a percnyi varázs - zengte Eddie.

Amikor a hajó kiegyenesítette röptét, átfordult fejjel lefelé, így utasainak a

mennyezeten hasalva semmi esélyük se volt arra, hogy akármelyik vezérlőgombot

elérjék.

-Kell is néha tán... - zümmögte Eddie.

A hajó felé száguldó rakéták egyre jobban betöltötték a képernyőt.

...Ketten elrepülünk...

Hihetetlenül szerencsés véletlen folytán azonban a rakéták még nem igazították

röppályájukat az összevissza botladozó hajóéhoz, ezért közvetlenül alatta zúgtak

el.

...Ezen az éjszakán...módosított becsapódási idő tizenöt másodperc, apuskáim...

mindent elfeledünk...

A rakéták sikoltó ívben körülfordultak, és újfent a hajó után vetették magukat.

-Ez az! - Arthur le nem vette szemét a rakétákról.

-Egész biztos meghalunk, ugye?

-Legalább ne emlegesd! - kiabált Ford.

-Meghalunk, vagy nem halunk meg?

-Meghalunk.

...Álmodunk csupán... - dalolta Eddie.

Egy gondolat villant át Arthur fején. Nagy keservesen felállt.

-Miért nem kapcsolja be valaki ezt a Valószínűtlenségi Hajtóműdolgot? - kérdez-

te.- Azt talán elérjük.

-Elment az eszed?! - mondta Zaphod. - Megfelelő programozás nélkül bármi

megtörténhet!

-És mit számít az már?! - kiáltotta Arthur.

-...Elviszlek álmaim vonatán...- turbékolta Eddie.

Arthur elvergődött az egyik izgalmasan köpcös kontúröntvényhez, ahol a fal

görbülete a mennyezettel találkozott.

...oda, hol sohase jártál...

-Tudja valaki, hogy miért ne kapcsolhatná be Arthur a Valószínűtlenségi

Hajtóművet?...- kiáltotta Trillian.

...Pálmafák, ligetek...öt másodperc a becsapódásig, nagyszerű volt, hogy

megismerhettük egymást, srácok, ég áldjon...csábító dala vár!

-Azt kérdeztem - üvöltötte Trillian -, hogy tudja-e valaki...

A következő pillanatban vakító fény és fülsiketítő zaj észveszejtő robbanása

 Hátravan:  34/18  fejezet.

Lap tetejére

<<<   17. Fejezet   >>>