|
Galaxis Útikalauz Stopposoknak 17. fejezetÉs az ezt követő pillanatban az Arany Szív megkapóan áttervezett belsővel, de egyébként teljesen normálisan folytatta útját. A kabin kissé megnőtt. Falai a kék és zöld legfinomabb pasztellárnyalataiban pompáztak. A helyiség közepén csigalépcső állt, anélkül, hogy valahová is vezetett volna. Páfrányok és sárga virágok omlottak végig rajta, mint a vízesés. A mellette álló napóra állványa adott otthont a központi számítógépterminálnak. A zseniálisan elhelyezett tükrök és fényforrások azt az illúziót keltették, mintha az ember télikertben állna, mely a lehető legszebben gondozott kert széles sávjára néz. Körben a télikert falainál már ványtetejű asztalok álltak mesterien megmunkált kovácsoltvas lábakon. Ha az ember a márványlapok fényesre csiszolt felületére nézett, láthatóvá váltak a műszerek bizonytalan körvonalai, s ha megérintette az asztalokat, keze alatt rögtön megjelentek a műszerek.Megfelelő szögből nézve a tükrök visszaverték a kívánt mérési és egyéb adatokat, bár egyáltalán nem derült ki, hogy honnan. Bámulatosan szép volt: Zaphod Beeblebrox kényelmesen elnyújtózott nádfonatú kerti székében, és így szólt: - Mi a fene történt? - Én csak azt mondtam - mondta Arthur egy kis halasmedence mellől - hogy itt ez a Valószínűtlenségi Hajtómű kapcsoló... - Odamutatott, ahol korábban a kapcsoló volt. Egy cserép pöttyös növény állt a helyén. -Hol vagyunk? - kérdezte Ford a csigalépcsőn üldögélve, kezében pompásan behűtött Pángalaktikus Gégepukkasztóval. -Ugyanott, ahol az előbb, azt hiszem - töprengett Trillian. A tükrök ugyanis egytől egyig Magrathea kiégett földjét mutatták, amint tovagördül alattuk. Zaphod felpattant. -Akkor mi lett a rakétákkal? - kérdezte. -Úgy látszik - szólalt meg bizonytalanul Ford az egyik egy cserép petúniává, a másik egy nagy, meglepett képet vágó bálnává alakúlt. -A Valószínűtlenség Szintje - szólt közbe Eddie aki cseppet se változott - nyolcmillió-hétszázhatvan-hétezer-százhuszonegy az eggyel szemben. Zaphod Arthurra meredt. -Gondoltál erre, földlakó?! - förmedt rá. -Öööö... - hebegett Arthur. - Én csak... -Nagyon jó gondolat volt, mondhatom. Bekapcsolni a Valószínűtlenségi Hajtóművet, anélkül, hogy először aktiválnád a kabin védőernyőit. -Hej, kölyök, éppenséggel megmentetted az életünket, tudsz róla? -Ő! - szerénykedett Arthur. - Semmiség igazán. -Igen? - mondta Zaphod. - Akkor hát fátyolt eá! -Oké, computer, leszállunk. -De... -Azt mondtam, fátyol rá. Arra a tényre is a feledés fátyla borult, hogy minden valószínűségnek fittyet hányva, a számára idegen bolygó felszíne fölött néhány mérföldre hirtelen létre jött egy ámbráscet.S mivel a bálna számára ez a pozíció természetesen tarthatatlan, szegény ártatlannak alig maradt ideje arra, hogy elfogadja bálna voltát, hiszen máris el kellett fogadnia, hogy nem bálna többé. Ime gondolatainak teljes felvétele, létrejöttének pillanatától elhunytáig: ... Mi történik? Öööö... bocsánat, ki vagyok én? Helló? Mit keresek itt? Mit kezdjek az élettel? Mit értek azon, hogy ki vagyok én? Nyugi, szedd össze magad. . . Ó! Ez egy érdekes érzés, mi ez? Valami . ásító, csiklandozó érzés a. . . a. . . talán jobb lesz, ha elkezdek neveket adni a dolgoknak, ha valamire vinni akarom azon a helyen, amelyet világnak nevezek, meg abban, amit ezentúl okfejtés- nek hívok. Szóval legyen ez az érzés a gyomor nevű szervemben. Idáig rendben. Oooó, ez egyre erősebb. És hé, mi ez a fütyülő zajforrás? Elszáguldott amellett, amit mos- tantól a fejemnek nevezek. Talán hívhatom. . . szélnek! Jó ez a név? Megteszi. . . később talán jobbat is találok neki, ha már tudom, mire való. . . Nagyon fontos vala- mi lehet, mert jó sok van belőle. Hej! Hát ez meg mi? Nevezzük. . . nevezzük faroknak. . . igen, farok. Hé! Hiszen ezzel pompásan lehet csapkodni! Hű! Hű! Re- mek érzés! Sokat nem változtat a dolgok menetén, de majd később kitalálom, mire jó. Nos, van-e már össze- függő képem a dolgokról? Nincs. Sebaj, hűha, ez aztán izgalmas, ennyi kitalálnivaló, ennyi élmény, ami mind rám vár, szédülök az izgalom- tól! Vagy a széltől? Igazán sok van belőle, nem? És hű! Mi az ott, ami olyan sebesen rohan felém? Nagyon-nagyon sebesen. Olyan nagy és sima és kerek, valami nagy és laposan hangzó névre van szükség, mint... ööö... főőööö... föl... föld! Ez az. Ez jó név lesz. Föld! Vajon barátságos lesz-e hozzám? Hatalmas, nedves puffanás következett, aztán acsönd. A cserép petúnia érdekes módon csupán egyvalamire gondolt esés közben: nem, többé ne! Sokan úgy vélik, ha pontosan ismernénk, miért éppen ezt gondol- ta a cserép petúnia, akkor sokkal többet tudnánk a világegyetem természetéről, mint így. |
|
Hátravan: 34/17 fejezet. |