|
Galaxis Útikalauz Stopposoknak 18. fejezet-Magunkkal visszük ezt a robotot? - kérdezte Ford, és undorral pillantott Marvinra, aki esetlenül, görnyedten ácsorgott a sarokban egy kis pálma alatt. Zaphod felpillantott a tükörernyőkről,melyek a kiégett táj panorámáját mutatták. Az Arany Szív talajt ért.2 -Ó, a Paranoid Android - mondta. - Igen, visszük. -Vajon mire jó egy mániás-depressziós robot? -És még ti hiszitek azt, hogy problémáitok vannak? - kárált Marvin, mintha csak frissen elfoglalt koporsójához szólna. - Mit tennétek akkor, ha ti lennétek mániás-depressziós robotok? Ne is feleljetek.Ötvenezerszer intelligensebb vagyok nálatok, mégse tudom a választ. Fejfájást kapok, ha egyáltalán megpróbálok leereszkedni a ti szintetekre. Trillian kirontott a kabinjából. -Megszöktek a fehéregereim! -jelentette be feldúltan. Zaphod egyik arcát sem felhőzte el a mélységes aggodalom és együttérzés kifejezése. -Toll az egereid fülébe. Trillian döbbenten rámeredt és eltűnt.Lehet, hogy a megjegyzése nagyobb port kavart volna, ha általánosan ismert lett volna az a tény, hogy az emberi lények csupán a harmadik legintelligensebb létforma képviselői voltak a Földön, nem pedig ahogy a legtöbb pártatlan megfigyelő gondolta - a másodikéi. -Jó napot, fiúk! A hang furcsán ismerősnek tetszett, vagy talán mégsem. Anyáskodó volt. Akkor szólalt meg, amikor a személyzet épp a zsiliphez ért, amely a bolygó felszíné- re nyílott.Meglepetten néztek össze. - Csak a computer - magyarázta Zaphod. - Rájöttem, hogy szükség esetén akad egy tartalék személyisége is. Gondoltam, hátha ez jobban beválik. -Most, hogy először léptek egy új, idegen bolygóra-folytatta Eddie új hangja -öltözzetek fel rétegesen, és lehetőleg ne ingereljétek a rusnya, gülüszemű szörnyeket. Zaphod türelmetlenül dobolt a zsilip ajtaján. -Ez nem jött össze - mondta. - Talán mégis jobban járnánk egy logarléccel. -Úgy?! -csattant fel a computer. - Ki volt ez? -Volnál szíves kinyitni azt az ajtót, computer? -Zaphod szerette volna megőrizni a hidegvérét. -Majd ha jelentkezik, aki az előbb beszélt - sürgette a computer, dühében bezárva néhány szinapszist. -Ó, istenem! - sóhajtotta Ford. Nekitámaszkodott egy válaszfalnak,és nekilátott, hogy elszámoljon tízig.Mélységes aggodalommal töltötte el a lehetőség, hogy értelmes lények egyszer csak elfelejtik, hogy kell ezt csinálni. Egyedül számlálással bizonyíthatja be az ember, hogy nem függ a számítógépektől. -Gyerünk! - mondta Eddie szigorúan. -Computer... - kezdte Zaphod. -Várok - szakította félbe Eddie. - Ha kell, egész nap. -Computer! - mondta Zaphod. Először valami fölényesen meggyőző érvet keresett, hogy levegye a lábáról, aztán úgy döntött, jobb, ha nem versenyez vele a saját területén. - Ha nem nyitod fel a kijáratot ebben a minutumban, nagybaltával programozom át az adattáraidat. Világos? Eddie döbbenten elhallgatott, hogy ezt megeméssze.Ford csöndesen számolt tovább. Computerrel ennél erőszakosabb dolgot nem is művelhetünk. Mintha egy emberi lénynek ezt hajtogatnánk: Vér. . . vér. . .vér. . . vér. . . Végül Eddie csendesen megszólalt: - Viszonyunk finomítása, úgy látom, további kölcsönös erőfeszítéseket igényel. - A zsilip feltárult. Jeges szél mart beléjük. Fázósan összehúzták magukat, és a rámpán leléptek Magrathea holt porába. - Tudom, sírás lesz a vége! - kiáltott Eddie utánuk, és becsukta a zsilipet. Pár perccel később ismét ki kellett nyitnia, majd becsuknia. Olyan parancsnak engedelmeskedett, amely teljesen váratlanul érte. |
|
Hátravan: 34/16 fejezet. |