|
Galaxis Útikalauz Stopposoknak 19. fejezet
Öt fáradt alak kóborolt a sivár tájon, mély helyenként unalmasan szürke volt, másutt unalmasan barna, a többi ennyire sem érdekes. Mint egy kiszáradt, porlep- te mocsár, melyből minden vegetáció kipusztult. Nagyon fáztak.Zaphodot szemlátomást nyomasztotta a látvány.Eltávolodott a többiektől, és hamarosan eltűnt egy kisebb emelkedő mögött. Arthurt csaknem hanyatt vágta a metsző szél és a torkába hatoló dohos, hideg levegő. Leginkább mégis az vágta hanyatt, ami a fejében járt. -Fantasztikus... - motyogta. Saját szavai csörögtek a fülében. A vékony levegőrétegben gyorsan elhalt a hang. -Kietlen zug, ha engem kérdezel - mondta Ford. -Több örömöt leltem volna egy macska vackában. -Percről percre dühösebb lett. Várja az egész Galaxis, benne a rengeteg csillagrendszer meg az összes bolygó. Egyiken vadabb és izgalmasabb az élet, mint a másikon, és akkor tizenöt évnyi száműzetés után pont egy ilyen szemétdombra kell érkeznie. Sehol egy hotdog- bódé. Ford lehajolt és fölemelt egy rögöt, de semmit se talált alatta, amiért érdemes lett volna sok ezer fényévet utaznia. -Hát nem érted - magyarázta Arthur - most állok először egy igazi idegen bolygó felszínén... egy egész idegen világ!...Azért kár, hogy csak egy ilyen szemét- domb... Trillian fázósan húzta össze magát, megborzongott, és a homlokát ráncolta. Esküdni mert volna rá, hogy apró, alig észrevehető mozgást lát a szeme sarkából. Mire odapillantott, csak a mozdulatlan hajót látta.Néhány másodperccel később megkönnyebbült, mert észrevette, hogy Zaphod az emelkedő pereméről sürgetően integet feléjük.Izgatott hangját is meghallották, de a vékony levegőben és az erős szélben nem értették a szavait.Ahogy feljutottak a meredély tetejére, látt2ák, hogy kör alakú, körülbelül százötven méter átmérőjű kráter peremén állnak. A kráter falait piros és fekete rögök boritották. Megálltak, és megnézték az egyiket. Nedves volt és gumiszerű.Elborzadva állapították meg, hogy friss bálnahús.A kráter tetején Zaphod várt rájuk. -Nézzétek - mutatott a kráter belsejére. A középpontban a magányos ámbráscet szétrobbant teteme hevert. Szegény nem élt elég soká ahhoz, hogy elégedetlen lehessen a sorsával. A csöndet csak Trillian önkéntelen öklendezése zavarta meg. -Sok értelme nem volna, hogy eltemessük, ugye? -mormogta Arthur, és menten megbánta, hogy megszólalt. -Gyerünk - mondta Zaphod, és megindult lefelé. -Igen - mondta Zaphod. - Gyertek, mutatok valamit. -Innen is látjuk - szabadkozott Trillian. - Nem ezt - mondta Zaphod. - Valami mást. Gyerünk! Mindnyájan haboztak. -Gyertek már! - nógatta őket Zaphód. - Bejáratot találtam. -Ebbe? - Arthur elborzadt. -A bolygóba! Föld alatti átjáró. A becsapódó bálna szétverte a falat. Oda megyünk. Az elmúlt ötmillió évben senki se járt erre. Az idő legmélységesebb mélysége vár ránk. . . Marvin ismét gúnyos dudorászásba fogott.Zaphod hátba vágta. Marvin elhallgatott. Az undortól meg-megborzongva követték Zaphodot a kráter belső oldalán lefelé. Azon igyekeztek,hogy ne is lássák a gödör szerencsétlen alkotójának szórványait. -Élet - sóhajtotta Marvin gyászosan. - Akár gyűlöljük, akár nem,izgat bennünket, semmiképp se szeretni való. A föld beomlott a bálna becsapódási helyén. Aknák és átjáró vágatok hálózata tárult fel, bár többségüket a romok és a húsdarabok eltorlaszolták. Zaphod már hozzálátott, hogy utat nyisson az egyikbe, de Marvin gyorsabban haladt.Pállott levegő csapott ki a folyosó sötét mélyéből. A felkavart por elnyelte Zaphod lám- pájának fényét. -A legendák szerint - mondta - a magratheaiak életük javát a föld alatt töltötték. -Miért? - kérdezte Arthur. - Túlnépesedett a felszín? Vagy elszennyeződött? -Nem hiszem - felelte Zaphod. - Inkább csak nem tetszett nekik. -Biztos vagy benne, hogy tudod, mit csinálsz? -kérdezte Trillian. - Egyszer már megtámadtak minket, ha elfelejtetted volna. -Figyelj, kölyök! Közlöm veled, hogy a bolygón élők teljes lélekszáma nulla plusz mi négyen, úgyhogy gyerünk csak befele. Öö... hej, földlakó... -Arthur - jegyezte meg Arthur. -Igen persze. Mondjuk, itt tudnád tartani ezt a robotot? Biztosítanátok az átjáró innenső végét vagy ilyesmi. Oké? -Biztosítani? Mitől? Most mondtad, hogy nincs itt senki. -Jó, persze, csak a biztonság kedvéért. -Melyikünkéért? A tiétekért vagy az enyémért? -Tehát rendben. Mehetünk. Zaphod bemászott az átjáróba, nyomában Trilliannal és Forddal. -Remélem, pocsékul érzitek majd magatokat -szólt utánuk panaszosan Arthur. -Ne aggódj - nyugtatta meg Marvin. - Úgy lesz. A többiek pillanatok alatt eltűntek a szemük elől.Arthur dühösen topogott jobbra-balra. Ráeszmélt, hogy egy bálnatemető nem igazán alkalmas arra, hogy tocsogjanak benne.Marvin szomorúan végigmérte, aztán kikapcsolta
magát. Zaphod sietve menetelt az átjáróban. Pokolian ideges volt, ezt próbálta leplezni céltudatosnak tűnő csörtetése. Körbevillantott a lámpájával. A falakat sötét, hideg csempe borította. Enyészetbűzt lélegeztek. -Na, mit mondtam! - szólt. - Lakott bolygó. Magrathea. - Továbbgázolt a padlót borító piszokban és szemétben.A látvány kísértetiesen emlékeztette Trilliant a londoni metróra, bár ez a hely kétségkívül nem volt olyan egyenletesen mocskos. A falak csempeborítását időről időre hatalmas mozaikok szakították meg:csillogó színekből kirakott, egyszerű, szögletes mintázatok. Trillian megállt, hogy alaposabban megnézze az egyiket, de nem sikerült értelmet belemagyaráznia. Szólt Zaphodnak: -Hej, mit gondolsz, mik ezek a furcsa szimbólumok? -Furcsa szimbólumok - mondta Zaphod, vissza se nézve. Trillian vállat vont, és utána eredt.Itt-ott egy-egy kis ajtó kisebb kamrákba nyílt a folyosó két oldalán. Ford észrevette, hogy a helyiségek tele vannak gazdátlan számítástechnikai felszereléssel. Az egyikbe beráncigálta Zaphodot. Trillian is utánuk ment. -Nézd - mondta Ford. - Azt mondod, ez itt Magrathea... -Bizony - mondta Zaphod. - A hang is megmondta, nem? -Jó, ez Magrathea. . . egyelőre elfogadom. Arról viszont még semmit se mondtál, hogy a fészkes fotonba tudtad megtalálni. Nem hinném, hogy fellapoztál egy csillagatlaszt. -Kutatás. Kormányarchívumok. Detektívmunka.Szerencsés találgatás. Egyszerű. -Aztán elloptad az Arany Szívet, hogy megkeresd? -Elloptam, hogy sok mindent megkeressek. -Sok mindent? - Ford meglepődött. - Mi mindent? -Nem tudom. -Tessék? -Nem tudom, mit keresek. -Miért nem? -Mert. . . mert. . . azt hiszem, azért, mert ha tudnám, mit keresek, akkor nem tudnám megkeresni. -Mondd, bolond vagy? -Ezt a lehetőséget még nem zártam ki - mondta Zaphod nyugodtan. - Csak annyit tudhatok magamról, amennyit az elmém jelenlegi állapotában ki tud bogozni. És az elmém jelenlegi állapota nem túl jó. Sokáig senki sem szólt. Ford Zaphodra bámult, és szívét eltöltötte az aggodalom. -Figyelj, öreg barátom, ha azt akarod, hogy...-kezdte Ford. -Nem, várj egy kicsit. . . elárulok valamit - mondta Zaphod. - Sokszor kapkodok összevissza. Eszembe jut egy ötlet, és hej, miért ne, megcsinálom. Eszembe jut, hogy megválasztatom magamat a Galaxis Elnökének, és úgy is lesz. Jó, persze végiggondolom, hogyan lehet a legjobban megcsinálni, amit akarok, de mindig bevág. Olyan, mintha a Galakticredit hitelkártyádat mindig elfogadnák, holott sose küldöd a csekkeket. És ha elgondolkodom...miért is akarok valamit megcsi- nálni...meg hogy is jöttem rá a megoldásra...akkor egyre erősebb bennem a vágy, hogy ne törjem a fejem ezen. Mint most is. Komoly erőfeszítésembe kerül, hogy egyáltalán beszélek róla. Zaphod elhallgatott. Csönd volt. Aztán összeráncolta a szemöldökét,és folytatta: - A múlt éjszaka is emiatt aggódtam. Azon, hogy az agyam egy része nyilván nem működik megfelelően. Olyan az egész, mintha tudtomon kívül valaki más használná az agyamat, hogy jó ötletei legyenek.Ebből következik az a lehetőség, hogy valaki elzárja előlem az agyam egy részét, hogy ne tudjam használni. Törtem a fejem, tudnám-e mindezt ellenőrizni.Lementem a hajó orvosi fülkéjébe, és rákapcsoltam egy tesztelő programra, amit a Galaktikus Kormány orvosi tisztviselői megcsináltattak, mielőtt elnökjelölésemet hivatalosan jóváhagyták. Semmi eredmény.Legalábbis semmi váratlan.A tesztek kimutatták, hogy okos vagyok, nagy képzelőerővel rendelkezem, felelőtlen vagyok, megbízhatatlan, feltűnősködő, egyszóval semmi, amit ne tudtam volna eddig is. És semmi rendellenesség. Úgyhogy nekiláttam, és további teszteket ötöltem ki, teljesen véletlenszerűen. Semmi. Aztán megpróbáltam, hogy az egyik fejemről kapott eredményeket a másikra illesszem. Még mindig semmi. Aztán kapkodni kezdtem, mert úgy gondoltam,hogy az egész csupán paranoiás roham, és feladtam.Mielőtt elcsomagoltam volna, megnéztem az egymásra illesztett felvételeket zöld szűrön át. Emlékszel rá gyerekkoromban is mindig babonás voltam a zöld színnel kapcsolatban, ugye? Merthogy kereskedelmi felderítő naszádokon szerettem volna pilóta lenni.Ford bólintott. -És ott volt - folytatta Zaphod. - Világosan, mint a nap. Egy-egy egész szekció mindkét agyam közepén, melyek csak önmagukkal álltak kapcsolatban. Valami gazfickó kiégette az összes szinapszist, és elektronikusan körbenyeste azt a két jókora darab szürkeállományt. Ford megrendülten bámulta. Trillian elfehéredett. -Valaki ezt tette veled? - suttogta Ford. -Igen. -Ki volt az? És miért? -Hogy miért? Csak találgatni tudok. De azt tudom, hogy ki volt az a gazember. -Tudod? Honnan? -Mert beleégette a monogramját az elroncsolt szinapszisokba. Otthagyta nekem, hadd lássam. Ford elszörnyedve meredt rá; érezte, hogy lúdbőrözik az egész teste. -Monogram? Az agyadba égetve? -Igen. -Miféle monogram, az ég szerelmére?! Zaphod csöndben nézte egy darabig. Aztán elfordúlt. -Z.B. - mondta halkan. E pillanatban becsapódott mögöttük az acélajtó, és gáz ömlött a kamrába. - Majd,később elmondom - fuldoklott Zaphod. Mindhárman elájultak. |
|
Hátravan: 34/15 fejezet. |