Vendéglő a Világ Végén

2. fejezet

 Mint minden vogon hajó, ez is úgy festett, mintha nem annyira tervezték, mint inkább úgy toldozták-foldozták volna össze. A visszataszító sárga gümők és toldalékok, amelyek mindenféle lehetetlen szögben álltak ki belőle, eltorzítottak volna bármely más hajót, de ez esetben, sajna, ez nem volt lehetséges. Beszámoltak már rondább égbéli látványokról is, de az illetők nem bizonyultak hiteles szemtanúnak.  Az az igazság, ha förtelmesebbet akarsz látni egy vogon hajónál, akkor be kell kéredzkedned az egyikbe, hogy megnézz magadnak egy eleven vogont. Ámbár, ha van egy csöpp eszed, akkor épp ez az, amit mindenáron megpróbálsz elkerülni, mert az átlag vogonnak nem kell kétszer mondani, s máris akkora galádságot követ el ellened minden ok nélkül , hogy azt kívánod, bár meg se születtél volna, vagy (ha némiképp jobban vág az agyad) arra, hogy bár a vogon maradt volna az anyja hasában.

  Pontosabban, az átlag vogonnak valószínűleg egyszer sem kell ilyesmit mondani. Egyszerű észjárású lények ezek, erős akarattal és gilisztaaggyal, akiknek a gondolkodás nem épp az erősségük. A vogonók anatómiai vizsgálata kimutatta, hogy az agyuk eredetileg az eldeformálódott, félrecsúszott és sárgaságra hajlamos májból alakult ki. A legjobb, amit el lehet mondani róluk, hogy tudják, mi az, amit szeretnek, márpedig az nem más, mint másoknak fájdalmat okozni és amikor csak lehetőség nyílik rá, erősen dühbe jönni. Van egy dolog viszont, amit igazán nem szeretnek: valamit félbehagyni. És ez különösen vonatkozik egy bizonyos vogonra, s. különböző okoknál fogva leginkább arra a tevékenységre, amellyel ebben a pillanatban volt elfoglalva.  Ezt a vogont Prostatikus Vogon Jeltz kapitánynak hívták, aki a Galaktikus Hipertértervező Tanács megbízása alapján feladatul kapta az úgynevezett Föld "bolygó" elpusztítását.  A kapitány körbecsúsztatta velejéig romlott testét a kényelmetlen, nyálkás ülésen, és a monitor képernyőjére meredt, amely szisztematikusan pásztázta az Arany Szív csillaghajót.

 Nemigen érdekelte, hogy az Arany Szív a maga végtelen valószínűtlenségi hajtóművével a legszebb és legforradalmibb hajó, amit valaha építettek. Az esztétika és a. technológia csukott könyv volt a számára, márpedig ha rajta múlt volna, a könyveket is elégette volna mind egy szálig.

 Még kevesebbet jelentett számára, hogy Zaphod Beeblebrox is a fedélzeten volt. Zaphod Beeblebrox jelenleg a Galaktika exelnöke volt, és noha a Galaxis minden rendőrsége őt és az általa bitorolt hajót kereste, a mondott, vogont ez sem izgatta különösebben.

Neki is megvolt persze a maga sütögetni való pecsenyéje.

Azt mondják, hogy a vogonok éppoly kevéssé képesek a megvesztegethetőség és a korrupció fölé emelkedni, mint tenger a felhő fölé, és ez különösen érvényes volt a szóban forgó vogonra. Valahányszor olyan kifejezéseket hallott, mint integritás vagy morális tartás, az értelmező szótár után kellett nyúlnia. Ezzel szemben, amikor nagymennyiségű készpénz csörgése vagy zizegése ütötte még a fülét, a szolgálati szabályzatot emelte le a polcról, csak azért, hogy habozás nélkül a sutba hajítsa.

  Abban , hogy olyannyira engesztelhetetlenül szorgalmazta a Föld és minden lakója elpusztítását, némiképp túlment azon, amit szakmai lelkiismeretességnek lehetne mondani. Sőt még a tekintetben is felmerültek bizonyos kétségek, hogy az említett űrsztráda megépítésére sor kerül-e valaha, de. ezt a kérdést sikerült eltussolni:

A vogon elégedett röffentéssel adta visszataszító kifejezését elégedettségének.

- Komputer - vartyogta -, kapcsold az agyápoló specialistámat.

 Néhány másodpercen belül Bloeff Féltörp jelent meg a képernyőn, ,arcán egy olyan személy mosolyával, aki teljes tudatában van annak, hogy tíz egész fényév választja el a rá bámuló vogontól. Ebben a mosolyban egy hangyányi irónia is el volt rejtve valahol. Noha a vogon következetesen úgy hivatkozott rá, mint "az én személyes agyápoló specialistám"-ra , először is nem valami sok ápolnivalóról lehetett szó az adott esetben, másodszor pedig valójában ő volt az, aki a vogont alkalmazta. Őrületes összegeket fizetett neki bizonyos igen piszkos munkák elvégzéséért. Mint a Galaxis egyik legkiválóbb és legsikeresebb pszichiátere, ő és a kollégáiból álló konzorcium őrületes összegek kifizetésére volt hajlandó, ha úgy tűnt, hogy az egész pszichiátria jövője forog veszélyben.

- Nos - mondta -, kedves Vogon Jeltz kapitány, hogy vagyunk, hogy vagyunk?

Erre a vogon kapitány elmesélte, hogy az utóbbi néhány órában fegyelmező gyakorlatok keretében csaknem a fél legénységet likvidálta.

Féltörp mosolya egy pillanatra sem halványult el.

- Nos - mondta -, szerintem ez teljesen normális viselkedés egy vogon részéről. Az agresszív ösztönök természetes és egészséges levezetése esztelen brutalitás formájában.

- Folyton ezt mondja! - zsémbelt a vogon.

- Nos - mondta Féltörp -, ez viszont megint csak teljesen normális viselkedés egy pszichiáter részéről. Nagyszerű. Ezek szerint ma mindkettőnk viselkedése harmóniában van alapvető attitűdjeinkkel.

És most árulja el, mi újság a küldetéssel:

- Lokalizáltuk a hajót.

- Kiváló! És?

- Egy nő, ugyanarról a bolygóról. Ők az utolsók.

- Remek, remek! - sugárzott Féltörp. - Hát még ki?

- Az a Prefect nevű.

- Igen?

- És Zaphod Beeblebrox.

Féltörp mosolya egy pillanatra elbizonytalanodott.

- Ó,  igen! - mondta. - Számítottam rá. Rendkívül sajnálatos.

- Közeli barát? - érdeklődött a vogon, aki valamikor régen hallotta ezt a kifejezést, s most úgy érezte, ideje használatba venni.

- Á, dehogy - felelte Féltörp. - Tudja, az én szakmámban nincs az embernek közeli barátja.

- Aha - röfögte a vogon. - Szakmai távolságtartás.

- Szó sincs róla - mondta kedélyesen Féltörp. - Egyszerűen csak nem fekszik az ilyesmi a magunkfajtának.  Szünetet tartott. A szája továbbra is mosolygott, de a szeme elkomorodott.

- Az a helyzet - folytatta -, hogy Beeblebrox egyike a legjobban fizető klienseimnek. Személyiségi problémái bármely analitikus álmát felülmúlják.

Forgatta még egy kicsit a gondolatot, mielőtt vonakodva továbblépett volna.

- Ettől függetlenül - kérdezte -, kész a feladat végrehajtására?

- Igen.

- Helyes: Haladéktalanul semmisítse meg a hajót.

- És Beeblebrox?

- Nos - mondta Féltörp vidáman -, Zaphod különös pasas.

Ezzel eltűnt a képernyőről.

 A vogon kapitány lenyomta a kommunikációs gombot, amely nyomban összeköttetést létesített a megmaradt legénységgel.

- Támadás - mondta.

Ugyanebben a pillanatban Zaphod Beeblebrox a kabinjában tartózkodott, és hangosan káromkodott. Két órája azt javasolta, hogy ugorjanak be egy falatra a Világ Vége Étterembe, majd rögtön ezután parázs vitába keveredett a hajó komputerével, és a kabinjába viharzott, azt kiabálva, hogy majd ő ceruzával kikalkulálja azt a valószínűtlenségi tényezőt:

 Az Arany Szív, hála valószínűtlenségi hajtóművének, a leggyorsabb és legkiszámíthatatlanabb hajó volt minden létező közül. Nem volt olyan feladat , amelyre ne lett volna képes, feltéve, hogy az ember pontosan tudta, mennyire valószínűtlen annak a dolognak a bekövetkezése, amelynek bekövetkezését éppen áhította.

 Beeblebrox még elnök korában lopta el a hajót, amikor protokolláris feladatának megfelelően fel kellett volna avatnia. Maga sem tudta pontosan, mért lopta el, csak azt, hogy kedve támadt a dologhoz. Mint ahogy nem volt világos számára az sem, miért lett belőle a Galaxis elnöke. Csak azt tudta, hogy elnöknek lenni egész jó hecc.

 Tudta, hogy léteznie kell ennél nyomósabb indoknak is, csakhogy az egy sötét, elzárt részen volt elásva kettős agyában. Azt kívánta, bárcsak megszűnne az a sötét, elzárt rész kettős agyában, mert időnként furcsa gondolatokat táplált a könnyed és vidám agyrészekbe, megpróbálván eltéríteni attól, amit élete alapvető céljának tartott, nevezetesen, hogy fenemód jól érezze magát.

 Pillanatnyilag éppen nem érezte magát fenemód jól. Elfogyott a türelme és a ceruzahegye, meg aztán éhes is volt.

- A fészkes fotonba! - üvöltötte.

Pontosan ugyanebben a pillanatban Ford Prefect épp a levegőben tartózkodott. Nem mintha bármi baj lett volna a hajó mesterséges gravitációs terével, hanem azért, mert leugrott a hajó személyi kabinjaihoz vezető lépcső korlátjáról. Nagyot kellett ugrania, és ügyetlenül landolt. Megbotlott , visszanyerte az egyensúlyát , végigszáguldott a folyosón , fellökve néhány miniatűr kiszolgáló robotot , megcsúszott a kanyarban, majd berontott Zaphod ajtaján, hogy közölje vele nyugtalanító gondolatait.

- Vogonok! - lihegte.

Röviddel azelőtt Arthur Dent elindult a kabinjából, hogy egy csésze teát szerezzen magának. Nem valami nagy optimizmussal tekintett az expedíció elébe, mert tudta, hogy az egyedüli forróital-forrás az egész hajón az a megveszekedett berendezés, amelyet a Szíriusz Kibernetikai Társaság forgalmaz. Nutrimatikus italszintetizátornak hívták a gépet, és volt már hozzá szerencséje.

  A Táp-O-Matnak keresztelt masina azzal kérkedett, hogy a lehető legszélesebb választékát képes előállítani az italoknak, mégpedig a mindenkori felhasználó ízlésének és metabolizmusának megfelelően. Ezzel szemben a gyakorlat azt mutatta, hogy kivétel nélkül mindig ugyanazt a folyadékot tölti a műanyag pohárba, amely ízét tekintve csaknem mindenben, ám mégsem teljes egészében, különbözik a teától.

Megpróbált szót érteni a ketyerével.

- Teát - mondta.

- Oszd meg és élvezd! - felelte a gép, és újabb pohárral töltött a beteges kinézetű löttyből.  Arthur kilökte az egészet.

- Oszd meg és élvezd! - ismételte meg a masina, és kiadott még egy pohárral.

 Ez az "Oszd meg és élvezd!" volt az üzleti jelmondata a fergetegesen sikeres Szíriusz Kibernetikai Társaság Panaszirodának, amely ma már teljesen beborítja három közepes méretű bolygó jelentősebb szárazföldi területeit, s amely az egyetlen olyan részlegét képezi a Társaságnak, amely rendszeres profitot hozott az utóbbi években.

A jelmondat hárommérföldes, kivilágított betűi az Eadraxon állnak, pontosabban csak álltak, a Panasziroda űrrepülőtere közelében. Sajnálatos módon akkora volt a felirat súlya, hogy nem sokkal felállítása után beroppant a talaj a betűk alatt, s csaknem fele hosszukban rádőltek az irodaépületekre, melyekben számos tehetséges fiatal, immár néhai - panaszbonyolító serénykedett.

 Ma már csupán a felső vége látszik a betűknek, s ezekből az alábbi szöveg olvasható ki a helyi nyelven: "Eridj, és dugd az orrod egy disznóba!" A feliratot mostanában kizárólag jeles ünnepek alkalmából világítják ki.

Arthur a hatodik pohár lötty kihajításánál tartott.

- Ide figyelj, te gép! - vesztette el a türelmét. - Azzal hencegsz, hogy bármi létező italt képes vagy előállítani. Akkor hogyhogy mégis mindig ugyanazt az ihatatlan löttyöt lököd ide? !

- Táperő és élvérték! - bugyborékolta a masina. - Oszd meg és élvezd !

- Undorító az íze!

- Ha élvezte az italt - folytatta a gép -, ossza meg élvezetét barátaival!

- Lehetetlen! - csökönyösködött Arthur. - Nem akarom elveszíteni őket! Hajlandó vagy végre felfogni, amit mondok?! Ez az ital. . .

- Ez az ital - vette át a szót a gép behízelgő hangon - az ön egyéni ízlésének és táplálkozási igényeinek figyelembevételével készült, mérték után.

- Hé! - mondta Arthur. - Ezek szerint én mazochista módjára táplálkozom?!

- Oszd meg és élvezd!

- Fogd már be végre!

- Mást nem óhajt?

Arthur úgy döntött, hogy feladja.

- Nem - mondta.

Aztán mégis úgy döntött: majd ha fagy!

- Na nézd - folytatta. - Olyan egyszerű, amire kérlek. . . Mindössze egy csésze teáról van szó: Nem létezik, hogy ne tudnád megcsinálni. Maradj csöndben, és figyelj !

  Arthur leült, és magyarázni kezdett a nutrimatának. Mesélt neki Indiáról, mesélt Kínáról, és mesélt Ceylonról. Mesélt a napon száradó széles levelekről. Mesélt az ezüst teáskannákról. Mesélt a nyári délutánokról odakint a pázsiton. Mesélt arról, hogy először a tejet öntik a csészébe, nehogy összemenjen (nem a csésze, a tej). Még a Kelet-indiai Társaság történetéről is adott egy tömör összefoglalót.

- Ennyi az egész? - kérdezte a nutrimata.

- Igen - felelte Arthur. - Ilyen egyszerű.

- Tehát vízben főtt száraz levelek ízére vágyik, ha jól értettem.

- Nos hát... hmm... igen. Tejjel.

- Amit tehénből facsarnak.

- Hát... bizonyos értelemben... igen. Így is ki lehet fejezni.

- E tekintetben némi segítségre lesz szükségem - mondta tömören a gép. Hangjában nyoma sem volt már az iménti kedélyes bugyborékolásnak. Érezni lehetett, hogy a tettek mezejére készül lépni.

- Megteszek minden tőlem telhetőt - biztosította Arthur.

- Már így is épp eleget tett - felelte a nutrimata, és kapcsolatba lépett a hajó komputerével.

- Hogy vagyunk, hogy vagyunk! - mondta a hajó komputere.

 A nutrimata mindent elmagyarázott neki a teával kapcsolatban. A komputer egy darabig törte a fejét, aztán összekapcsolta logikai áramköreit a nutrimatáéval, majd mindketten komor hallgatásba süppedtek.  Arthur várt egy jó darabig, de nem történt semmi.  Megdöngette a masinát, de így sem történt semmi.  Végül feladta, és felment a hídra.

Az Arany Szív némán függött az űr végtelen ürességében. Körötte a Galaxis milliárdnyi pontszeme sziporkázott. A messzeségben lopakodva közeledett a csúf vogon hajó formátlan sárga rögje.

 Hátravan:  34/32  fejezet.

Lap tetejére

<<<   3. Fejezet   >>>