Vendéglő a Világ Végén

3. fejezet

 - Van valakinél vízforraló? - kérdezte Arthur a hídra lépve, majd rögtön ezután tűnődésbe esett, vajon mért kiabál Trillian a komputerrel, mért döngöli Ford az oldalát (mármint a komputerét), mért rugdossa Zaphod (ugyancsak a komputert), és végül mi az a ronda sárga göröngy a képernyőn.

Arthur letette az üres poharat, amelyet hurcolászott, és csatlakozott a többiekhez.

- Mizujs? - érdeklődött.

Ebben a pillanatban Zaphod odaugrott egy csiszolt márvánnyal burkolt felülethez, amely a konvencionális fotonhajtóművet szabályozó berendezést álcázta. A klaviatúra nyomban materializálódott a keze alatt, s Beeblebrox átkapcsolt kézi vezérlésre. Sorba nyomogatta a gombokat, és káromkodott. A fotonhajtómű betegesen megremegett, majd végképp elcsitult. '

- Van valami hézag? - érdeklődött Arthur.

- Hallottátok ezt, fiúk? - morogta Zaphod, miközben a végtelen valószínűtlenségi hajtómű kézi vezérlőjéhez ugrott.  - Megszólalt a majom!

A valószínűtlenségi hajtómű két apró vinnyogás után ugyancsak elnémult.

- Történelmi pillanat! - mondta Zaphod, és belerúgott a valószínűtlenségi hajtóműbe. - Beszélő majom!

- Ha valami idegesít. . . - kezdte Arthur

- Vogonok! - vetette oda Ford. - Megtámadtak minket!

Arthurnak elakadt a szava.

- Akkor mire várunk még? Tűnés innen!

- Nem lehet! Lefagyott a komputer!

- Lefagyott?

- Foglaltat jelez az összes áramköre. Nincs feszültség az egész hajón.

Ford otthagyta a komputerterminált, ingujjal végigtörölte a homlokát, és nekidőlt a falnak.

- Nincs mit tenni - szögezte le, majd ajkát rágva a semmire függesztette a tekintetét.

Iskolás korában, jóval a Föld elpusztítása előtt, Arthur sokat futballozott. Nem mintha jó focista lett volna, sőt! Arról volt híres, hogy rendszeresen öngólokat rugdos a fontosabb meccseken. Amikor ilyesmi bekövetkezett, sajátos bizsergő érzés futkározott a tarkóján, amely fokról fokra átterjedt az arcára, felmelegítve homlokát.

Az adott pillanatban sár és fű, valamint sok-sok ujjongó gyerek képzete villant fel élénken Arthur agyában. Ugyanekkor sajátos bizsergő érzés kezdett el futkározni a tarkóján, amely az arcára átterjedve melegíteni kezdte a homlokát.

Mondani akart valamit, de elakadt.

Ismét mondani akart valamit, de ismét elakadt.

Végül nagy nehezen megszólalt:

- Hmm - mondta, és megköszörülte a torkát. - Mondjátok - folytatta olyan idegesen, hogy a többiek egy emberként fordultak feléje.

A közeledő sárga pöttyre nézett a képernyőn. - Mondjátok- ismételte meg -, nem derült ki, .hogy. mért foglalt a komputer? Csak azért kérdem, mert kíváncsi vagyok...

A többiek szeme Arthurra tapadt.

- Én. . . hmm. . . csak úgy kérdem....

Zaphod fél kézzel kinyúlt, és elkapta Arthur grabancát.

- Mit csináltál vele, te majomember?! - sóhajtotta.

- Hát - magyarázta Arthur -, tulajdonképpen semmit. Csak azt tudom , hogy az előbb még azzal volt elfoglalva, hogy. . .

- Igen?   

- .... hogy hogyan lehetne teát főzni.

- Így igaz, fiúk! - dalolta ki hirtelen a komputer. - Pillanatnyilag épp ezt a problémát elemzem, és mondhatom, velős egy darab! És most, ha megengeditek..... - A komputer ismét némaságba burkolódzott, amely némasághoz intenzitás tekintetében csupán az a másik némaság volt fogható, amellyel a három ember meredt Arthur Dentre.

 Mintegy a feszültség enyhítése végett, a vogonok ezt a pillanatot választották ki arra, hogy elkezdjék a tüzelést.

A hajó rázkódott, a hajó dübögött. Odakint, a hüvelyknyi energiapajzs csak úgy sistergett, recsegett és fröcsögött a tucatnyi 30 megabántos Ziher-Dajng Foton-Ton ágyú sortüze alatt, és nagyon úgy nézett ki, hogy nem sokáig bírja már a gyűrődést. Ford Prefect mindössze négy percet adott neki.

- Három perc ötven másodperc - mondta kisvártatva.

- Negyvenöt másodperc - helyesbített a megfelelő pillanatban. Szórakozottan pöckölte ide-oda a hasznavehetetlen kapcsolókat, majd barátságtalanul Arthurra nézett.

- Nagyon kellett az a tea, mi? ! - mondta szemrehányóan. - Három perc negyven, másodperc.

- Nem hagynád abba a visszaszámlálást? ! - vicsorgott Zaphod.

- Dehogynem - felelte Zaphod Beeblebrox. - Három perc és harmincöt másodperc múlva.

 A vogon hajó fedélzetén Prostatikus Vogon Jeltz leesett állal csodálkozott. Izgalmas üldözősdire számított, arra, hogy be kell majd vetniük a vontatósugarakat, valamint a speciálisan az Arany Szív végtelen valószínűtlenségi hajtóműve ellen felszerelt szubciklikus abnormátlanító katapulzárt, ám a szubciklikus abnormátlanító katapulzár tétlenségre volt kárhoztatva, minthogy az Arany Szív csak állt és tűrt mozdulatlanul. .

 A tucatnyi 30 megabántos Ziher-Dajng Foton-Ton ágyú tovább ontotta a tüzet az Arány Szívre, ám az egyre csak tűrt, mozdulatlanul.

 A kapitány minden rendelkezésére álló érzékelőt megvizsgált, hátha valami furmányos trükk az egész , de semmiféle furmányos trükknek nem akadt nyomára.

Természetesen mit sem sejtett a teáról.

És azt sem sejtette, vajon mivel töltik az Arany Szív utasai életüknek azt az utolsó három és fél percét, amely számukra élni adatott.

Hogy miképpen juthatott Zaphod Beeblebrox arra a gondolatra, hogy éppen ekkor tartson szeánszot, egyike ama kérdéseknek, amelyekre sohasem volt képes világos feleletet adni.

  A halál témája nyilvánvalóan a levegőben lógott ugyan, ám inkább olyasvalamiként, amit jobb elkerülni, mintsem fárasztani vele a többieket.

 Ki tudja, talán a kilátás borzalma vezette erre a gondolatra, hogy rövidesen találkoznia kell elhunyt hozzátartozóival, akik - így remélte - esetleg hasonlóképpen vélekednek a dolog felől, s ezért minden tőlük telhetőt megtennének azért, hogy az elkerülhetetlent késleltessék.

Ám az is lehet, hogy az ötlet egyike volt csupán ama különös késztetéseknek, amelyek időről időre felszínre törtek elméje sötét zugából, amelyet még azelőtt zárt le megmagyarázhatatlanul, hogy kinevezték volna a .Galaxis elnökévé.

- A dédapáddal akarsz beszélni? - lepődött meg Ford.

- Uhüm.

- Muszáj épp most? ! 

 A hajó folytatta a rázkódást és a dübörgést. A hőmérséklet emelkedőben volt. A világítás tovább gyengült: minden energiát, amely nem a komputer tea körül forgó gondolatait szolgálta, a rohamosan gyengülő erőtérbe pumpáltak.

- Uhüm! - erősködött Zaphod. - Úgy gondolom, hogy ő segíteni tudna nekünk.

- Biztos, hogy a gondolkodni igét akartad használni? Válogasd meg jobban a szavaidat!

- Van jobb ötleted?

- Hát. . . hmmm. . .

- Értem. Mindenki a középső konzolhoz! Gyerünk! Trillian , Majomember, ti is! Mozgás!

Összegyűltek mind a középső konzol körül. Zavartan leültek, és megfogták egymás kezét. Szerfelett hülyén érezték magukat. Aztán Zaphod harmadik kezével lekapcsolta a villanyt.

A hajó sötétségbe borult.

Odakint, a 30 megabántos Ziher-Dajng Foton-Ton ágyúk mennydörögve folytatták az erőtér szétszaggatását.

- Koncentráljatok - sziszegte Zaphod - a. nevére!

- Mi a neve? - kérdezte Arthur.

- Negyedik Zaphod Beeblebrox.

- Micsoda?

- Negyedik Zaphod Beeblebrox. Koncentráljatok!

- Negyedik?

- Az, igen! Ide figyelj: én Zaphod Beeblebrox vagyok, az apám második Zaphod Beeblebrox volt, a nagyapám harmadik Zaphod Beeblebrox...

- Micsoda? !

- Volt egy kis probléma a fogamzásgátlással meg az időgéppel. És most koncentráljatok!

- Három perc - mondta Ford Prefect.

- Miért csináljuk ezt? - érdeklődött Arthur Dent.

- Pofa be! - javasolta Zaphod Beeblebrox.

Trillian egy szót .sem szólt. Mit is lehet itt mondani? - gondolta magában.

A hídon töksötét volt. Csupán egy távoli sarokban derengett két háromszög alakú fényforrás, ott, ahol Marvin, a Paranoid Android ült magába roskadva, megfeledkezve mindenkiről és elfeledve mindenki által, beletemetkezve a maga privát és meglehetősen kellemetlen univerzumába.

 A központi konzol körül négy alak görnyedt előre, erősen koncentrálva arra, hogy kizárja tudatából a hajó rémisztő rázkódását és a félelmetes robajt, amely mennydörögve visszhangzott tova a termeken.

Tehát koncentráltak.

Még mindig koncentráltak.

És még mindig koncentráltak.

A másodpercek pedig ketyegtek.

Zaphod homlokára izzadságcseppek gyűltek, először a koncentrálás miatt, aztán a frusztráció miatt és végül azért, mert kezdett kínossá válni az egész.

 Legvégül dühös kiáltást hallatva kirántotta kezét Trillian és Ford kezéből, és felkattintotta a villanyt.

- Na végre! - szólalt meg egy hang. - Már azt hittem, sose akarod fölkapcsolni! De kérlek, ne csavard fel túl erősre, mert a szemem már nem a régi !

A négy alak egy emberként kapta fel öt fejét. Óvatosan a hang felé kezdtek fordulni, ám skalpjaik határozottan vonakodtak követni a mozdulatot:

- Lássuk, ki háborgat  már megint! - mondta egy apró, görnyedt alak a híd legvégében álló páfrány mellől. Két kis méretű feje olyan antiknak látszott a gyér hajzat alatt, mintha a galaxisok születéséről szóló emlékeket hordoznának. Miközben az egyik fej elbóbiskolt, a másik élesen nézett a társaságra. Ha a szeme csakugyan nem volt már a régi, akkor bizonyára gyémántvágásra szolgált eredetileg.

  Zaphod egy pillanatig csak sápogni tudott idegességében. Aztán előadta azt az utánozhatatlanul jellegzetes kettős bólogatást, amely a betelgeuse-i hagyomány szerint a családtag iránti tiszteletet fejezi ki.

- Ööö. . . hmm. . . hello, dédpapi. . . - sóhajtotta.

Az apró, vén alak közelebb jött hozzájuk. Fürkészve nézte őket a gyenge fényben, majd csontos ujjával dédunokája felé bökött.

- Ah! - kiáltotta. - Zaphod Beeblebrox! Nagyszerű családunk utolsó sarja! Zaphod Beeblebrox, a nulladik!

- Az első!

- Nulladik! - vakkantotta az öreg. Zaphod utálta a hangját. Olyan érzése támadt tőle, mint amikor az iskolában kréta helyett körömmel karistolnak végig a táblán, s ezúttal a tábla ahhoz a dologhoz tartozott, amit magában a lelkének szeretett hívni.

  Zavartan fészkelődött az ülésen.

- Öööö. . . hmm - motyogta. - Az a helyzet. . . hmm. . . hogy nagyon sajnálom azt a virágügyet. Akartam küldeni, de sajnos a virágosnak épp kifogyott a koszorúja, és...

- Elfelejtetted! - vakkantotta a negyedik Zaphod Beeblebrox.

- Igen, de. . .

- Mert mindig nagyon elfoglalt! Sosincs ideje másokra. Minden élő egyforma!

- Két perc, Zaphod - suttogta Ford baljós hangon.

Zaphod idegesen babrált az ujjaival.

- Igen, de tényleg el akartam küldeni - mondta. - És a dédmaminak is írni fogok, mihelyt kikerülünk ebből a. . .

- A dédmamidnak - mélázott magában az apró, keszeg alak.

- Persze - mondta Zaphod: - Tényleg, hogy van a dédmami? Tudod, mit? Meglátogatom. Csak előbb muszáj lesz itt egy...

- Mindketten jól vagyunk. Én is és a te néhai dédmamid is! -csikorogta a negyedik Zaphod Beeblebrox.

- Ah...! óh...

- Nagyot csalódtunk benned , ifjú Zaphod. . .

- Na igen. . . Szóval. . . - Zaphod különös módon képtelennek érézte magát arra, hogy átvegye a társalgás irányítását, noha Ford zihálása elárulta neki, hogy a másodpercek gyorsan szaladnak. A zaj és                                          a rázkódás rémisztő méreteket öltött. Trillian és Arthur arca még a homályban is fakónak látszott.         .

- Ööö.. dédpapi...

- Meglehetős rosszallással követtük sorsod alakulását...

- Na igen, de. . . Nézd, ebben a pillanatban éppen.....

- Sőt egyenesen elítéltünk viselt dolgaidért!

- Nem tudnál egy picit... hogy is mondjam... rám figyelni?

- Mert, kérdem én, mi tölti ki a te életedet?

- Pillanatnyilag éppen az, hogy egy egész vogon flotta támadt rám! - panaszolta Zaphod némi túlzással, megragadván az első és egyedüli lehetőséget arra, hogy az öreg gondolatait helyes vágányra terelje.

- Ezen egy csöppet sem vagyok meglepődve - vonta meg a vállát az apró alak.

- És az a helyzet, hogy a támadás jelenleg is folyamatban van próbálkozott tovább Zaphod izgatottan.

 Az asztrális ős bólintott, felemelté a poharat, amelyet Arthur Dent hozott magával, és érdeklődéssel nézegette a belsejét.

- Eee... Dédpapi..

- Tudod-e - szakította félbe a szellemalak, szigorú arccal méregetve dédunokáját-, hogy a Betelgeuse V pályáján enyhe excentricitás figyelhető meg újabban?

 Zaphod ezt nem tudta, de nehezére esett rendesen koncentrálni a kapott információra, hála a zajnak, a közelgő halálnak és a többi és a többi.

- Ööö. . . nem, de. , - felelte.

- És akkor az ember ne forogjon a sírjában! - mérgelődött az ős.

Lecsapta a poharat, és áttetsző, reszketeg pálcaujjával Zaphodra mutatott.

- Te vagy az oka! - sipította.

- Egy perc harminc másodperc - motyogta Ford tenyerébe hajtott fővel.

- Nézd, dédpapi. Nem tudnál segíteni, mert az a...?

- Segíteni? - kiáltotta az öreg, mintha dédunokája egy eleven tengerimalacot akart volna tőle.

- Igen, segíteni, mégpedig rögtön , mert különben...

- Segíteni? - ismételte meg az öreg, ezúttal olyan hangsúllyal, mintha dédunokája két fél zsömle közt és félig pirítva akarta volna ugyanazt a tengerimalacot, jó sok rósejbni körítéssel. Más szóval, teljesen el volt képedve.

- Összevissza lófrálsz a Galaxisban ezekkel a. . . - az ős megvetően legyintett a kezével - ezekkel a rosszhírű alakokkal itt, és annyira el vagy foglalva, hogy nem érsz rá virágot hozni a síromra. Mert tőled még a művirág is megtenné, de nem, te még azt a fáradságot se veszed magadnak! Túlságosan elfoglalt a drága! Túl modern! Túl szkeptikus! Egészen addig, amíg egy jó kis slamasztikába nem keveredik!

Akkor aztán menten az asztrálvilág felé fordul a lelkem!

 Megrázta a fejét - óvatosan, nehogy felzavarja a másikat szendergéséből, azon ugyanis már így is a nyugtalanság jelei kezdtek mutatkozni.

- Hát nem is tudom, ifjú Zaphod, mit mondjak erre - folytatta aztán. - Meg kell fontolnom a dolgot.

- Egy perc tíz másodperc - jelentette be Ford színtelen hangon.

A negyedik Zaphod Beeblebrox kíváncsian tekintett rá.

- Mért beszél ez folyton számokban? - érdeklődött. .

- Azok a számok - mondta Zaphod szabatosan - a számunkra megadatott maradék élet időtartamát jelentik.

- Áhá! - mondta a dédapa. - Ez persze rám nem vonatkozik, dünnyögte, és odébb vonult a híd egy homályosabb szögletébe, hogy más elfoglaltságot keressen magának.

  Zaphod érezte, hogy az őrület határán botorkál, s azon tűnődött, nem volna-e jobb egyszerűen átugrani a határ túloldalára, és kész.

- Dédnagyapa - mondta -, ránk viszont nagyon is vonatkozik!

Egyelőre még élünk, és épp most készülünk elveszíteni az életünket.

- Nem kár értetek.

- Micsoda? !               .

- Kinek használ a te életed? Ha arra gondolok ,,mire fordítottad eddig, önkéntelenül mindig ugyanaz a kifejezés merül fel az agyamban: "kutyagumi".

- De hisz a Galaxis elnöke voltam, jóember!

- Aha - dörmögte az ős. - És miféle hivatal az egy Beeblebroxnak?

- Micsoda?! Neked nem elég jó az egész Galaxis legfőbb elnökének lenni?

- Beképzelt megatacskó!

Zaphod csak pislogott az elképedéstől.

- Hé, jóember... úgy értem, dédnagyapa... hová akarsz kilyukadni?

 A görnyedt kis alak odahajolt dédunokájához, és komoly arccal rácsapott annak térdére. Ettől Zaphodnak nyomban eszébe jutott, hogy csak egy szellemmel beszélget, ugyanis nem érzett a világon semmit.

- Ugyan, menj már! Mindketten tudjuk, mit jelent elnöknek lenni. Te azért, mert már csináltad, én meg azért, mert halott vagyok, és ez olyan csodálatosan tiszta perspektívát ad az embernek. Van idefönt egy mondás: "Kár az életet az élőkre pocsékolni!"

- Nagyon jó! - mondta az ifjú Zaphod keserűen. - Nagyon mélyen szántó! Pont annyira hiányzanak most nekem az aforizmáid, mint lyuk a fejemből.

- Ötven másodperc - nyögte Ford Prefect.

- Hol is tartottam? - kérdezte a negyedik Zaphod Beeblebrox.

- A nagyképűsködésnél - mondta Zaphod Beeblebrox.

- Ja, igen!

- Gondolod - kérdezte halkan Ford Zaphodtól -, hogy csakugyan tudna segíteni rajtunk a pasas?

- Senki más, csak ő - suttogta vissza Zaphod.

Ford elgondolkodva bólintott:

- Zaphod! - mondta a szellem. - Nem véletlenül lett belőled a Galaxis elnöke! Elfelejtetted volna?

- Nem lehetne ezt később megbeszélni?

- Szóval, elfelejtetted - erősködött a szellem.

- E1 hát! Naná, hogy el! Kénytelen voltam! Mit gondolsz, nem vizsgálják át az ember agyát, amikor megkapja az állást? ! Ha rájöttek volna, hogy a fejem tele van cseles elképzelésekkel, máris kint találtam volna magam az utcán minden nélkül, kivéve a titkársági állományt megillető zsíros nyugdíjat, egy hajóflottát és az elmetszett torkomat.

- Á! - bólintott a szellem elégedetten. - Ezek szerint mégiscsak emlékszel!

Egy pillanat szünetet tartott.

- Na jó - mondta, és a zaj elállt.

- Negyvennyolc másodperc - jelentette be Ford. Ismét az órájára nézett, majd megkocogtatta.

- Hé! Elállt a zaj - kapta fel a fejét.

A kísértet apró, kemény szemében huncutság csillant.

- Kissé lelassítottam az időt - mondta. - Persze csak átmenetileg. Utálnám, ha nem tudnád végighallgatni, amit mondani akarok.

- Frászt! Most az egyszer te fogsz végighallgatni engem, te átlátszó, vén denevér! - ugrott fel Zaphod a székről. - Ad egy: kösz , hogy megállítottad az időt, meg minden! Remek, nagyszerű, óriási! De, ad kettő: nem kérek a lelki fröccsből! Érted? ! Nem tudom, mi az a nagyszerű dolog, amit meg kéne tennem, de az az érzésem, hogy nem is szabad tudnom róla. Márpedig ez nincs az ínyemre. Világos?

- A régi énem tudta. A régi énem törődött a dologgal. Ez eddig rendben is volna. Eltekintve attól, hogy a régi énem olyannyira törődött a dologgal, hogy képes volt belepiszkálni a saját agyába - az én agyamba! - és lezárni azokat a részeket, amelyek tudtak és törődtek, mert ha én is tudnék és törődnék, akkor képtelen volnék meg csinálni a dolgot. Nem lettem volna rá képes, hogy elnök legyek, és nem tudtam volna ellopni ezt a hajót, ami pedig a dolog lényegének tűnik.

- De ez a korábbi énem likvidálta magát azzal, hogy megváltoztatta az agyamat. Részemről oké, az ő dolga! Ennek az új énemnek itt megvannak a maga választásai, és különös egybeesések folytán ezek a döntések magukban foglalják azt, hogy ne törődjek az egész nagyszabású üggyel, akármi legyen is az. A régi énem ezt akarta, és meg is fogja kapni.

- Csak egy dologban fogott mellé. Meg akarta tartani magának az ellenőrzést fölöttem azzal, hogy utasításokat hagyott hátra az elzárt agyrészben. Nahát én ezekről tudni sem akarok, és nem  vagyok hajlandó követni őket. Ez az én döntésem. Nem leszek senki paprikajancsija, különösen nem a magamé! .

  Zaphod dühösen a konzolra csapott, tudomást sem véve a rá szegeződő meghökkent tekintetekről.

- A régi énem halott! - ordította. - Megölte magát! Semmi szükség rá, hogy a halottak beleavatkozzanak az élők dolgaiba!

- És te mégis idecitáltál engem, hogy húzzalak ki a slamasztikából- vetette közbe a kísértet.

- No igen - ült le ismét Zaphod. - De ez egészen más, nem?

  Halványan Trillianre mosolygott.

- Zaphod - recsegte a megidézett -, semmi egyéb indokom nincs rá, hogy a lélegzetem rád vesztegessem, mint hogy halott létemre más hasznát úgysem venném.

- Oké - mondta Zaphod -, akkor miért nem árulod el azt a nagy titkot? Tégy velem próbát!

- Zaphod, elnökséged alatt nyilván rájöttél arra, hogy a Galaxis elnöke egy senki. Egy nímand! Valahol az árnyékban van egy ember, egy valaki vagy valami, a végső hatalom letéteményese. Ezt az embert, ezt a valakit vagy valamit, kell megtalálnod. Ő az, aki a Galaxist irányítja, és - feltételezhetően --más galaxisokat is. Talán az egész Univerzumot.

- Miért?

- Miért? ! - fakadt ki a meglepett jelenés. -Hogyhogy miért? Nézz körül, fiam! Hát úgy néz ki ez az egész, mint ami igazán jó kezekben van?

- Mért, mi baj van vele?

Az öreg kísértet Zaphodra meredt.

- Semmi kedvem vitázni veled. Egyszerűen fogod ezt a hajót, ezt a valószínűtlenségi hajtóművest, és elmész vele, ahova kell. Ne hidd, hogy elkerülheted a sorsodat! A valószínűtlenségi mező nem enged. A markában tart. Ez mi?

 Az öreg rábökött Eddie, a fedélzeti komputer egyik termináljára.

Zaphod megmondta neki.

- És mi a dolga?

- Most éppen - mondta Zaphod hihetetlen önuralommal - megpróbál teát főzni.

- Remek - nyugtázta a dédapa. - Mondhatnám, helyes. Mindazonáltal - folytatta intő mozdulatot téve az ujjával - nem vagyok benne biztos, hogy csakugyan sikerül-e mindezt véghezvinned. Másrészről túl régóta vagyok halott ahhoz, hogy emiatt igazán izgassam magam. Elsősorban tehát azért segítek rajtad, mert nem tudnám elviselni, ha te és ezek a te modern barátaid összevissza lődörögnétek idefent. Értjük egymást?

- Hogyne! Hálás köszönet.

- Ja, igen. Zaphod?

- Eee, igen?

- Ha bármikor úgy éreznéd, hogy segítségre szorulsz :. . érted, ha bajba kerülnél, és jól jönne egy segítő kéz, hogy kihúzzon a pácból...

- Igen?

- Akkor nyugodtan fordulj fel!

 A következő másodpercben számos esemény történt. A töpörödött öreg kezétől fényvillanás ívelt át a komputerhez, a kísértet eltűnt, a híd megtelt gomolygó füsttel, az Arany Szív pedig ismeretlen távolságokba szökellt az idő és a tér dimenzióin át.

 Hátravan:  34/31  fejezet.

Lap tetejére

<<<   4. Fejezet   >>>