|
Vendéglő a Világ Végén 26. fejezetAzon az éjszakán a hajó zuhanva ért
földet egy kimondottan jelentéktelen, kékeszöld bolygón, amely egy szintúgy
jelentéktelen, sárga nap körül keringett a Galaxis nyugati karjának egyik fel
nem térképezett szögletében, amelyet messze elkerült az előkelő társaság. A
becsapódást megelőző órákat Ford Prefect ádáz s egyben hiábavaló küzdelemmel
töltötte, hogy átállítsa a hajó irányítószerveit az előre elrendelt úti célról.
Hamarosan világossá vált számára a programozók szándéka. Az volt a céljuk, hogy
a rakományt biztonságban, ha nem is zökkenőmentesen, juttassák el rendeltetési
helyére, ám eközben a hajót magát annyira még akarták nyomorítani, hogy még
csak gondolni se lehessen a rendbe hozatalára. A
süvítő, izzó ereszkedés az atmoszférán át lehántotta a hajófelépítmény és a
védőburok legnagyobb részét. A végső, dicstelen hasas a zavaros mocsárban
mindössze néhány sötétségben eltöltött órát hagyott a legénység számára, hogy
felélessze és kirakodja a mélyhűtött rakományt, amelyre senki sem tartott
igényt odahaza. A hajó csaknem azonnal süllyedni kezdett, lassacskán átadva
gigantikus tömegét a nyálkás ingoványnak. Az égen fel-felbukkanó meteorok - a
leszállás izzó maradványai - világosra festették az éjszakai eget, élesen
kirajzolva a hajó. sötét sziluettjét. A
hajó obszcén és gurgulázó nyögést hallatott a szürke, hajnal előtti
derengésben, majd örökre elmerült a bűzös mélységben. Másnap reggel a felkelő nap híg fénye hatalmas
térségre vetült, tele jajongó fodrászokkal, szóvivőkkel, közvélemény-kutatókkal
és társaikkal, akik foggal-körömmel azon igyekeztek, hogy kijussanak a
szárazra. Egy kevésbé eltökélt nap valószínűleg nyomban
újra lebukott volna a látványtól, ám ez továbbkúszott égi útján, mígnem egy idő
utáni a melegítő sugarak hatása érezhetővé vált a kimerülten vergődő lények
számára. Aznap éjjel, korántsem meglepő módon,
számtalan menekülő fulladt a mocsárba, s további milliókra becsülhetők azok,
akiket a süllyedő hajó szippantott magával. Mindazonáltal a túlélők száma így
is százezrekre rúgott. Ezek kikecmeregtek a környező szárazulatra, ahol néhány
tenyérnyi szilárd talajt kerestek maguknak, hogy legyen hol leroskadni és
pihenni egy kicsit az átélt rémálom után. Ketten a túlélők közül kissé távolabb kerestek
helyet maguknak. Ford Prefect és Arthur Dent a közeli
domboldalról figyelte a borzalmas fejleményeket. Valahogy nem sikerült igazán
átérezniük ezt az egészet. - Piszkos egy húzás - morogta Arthur. Ford egy bottal piszkálta maga előtt a
földet. - Én inkább - vont vállat - egy probléma
leleményes megoldásának nevezném. - Mért nem képesek az emberek békében és
harmóniában élni egymással? ! - sopánkodott Arthur. Ford hangos és rendkívül öblös nevetésre
fakadt. - Negyvenkettő! - mondta sunyi vigyorral.
- Hiába, nem megy! Na, nem baj. Arthur úgy nézett Fordra, mintha az
megőrült volna, s minthogy semmi sem utalt az ellenkezőjére, úgy érezte,
tökéletesen helyénvaló a feltételezés, miszerint csakugyan így áll a helyzet. - Mit gondolsz, mi lesz velük? - kérdezte
egy idő után. - Egy végtelén univerzumban bármi
megtörténhet - mondta Ford. - Még az is lehet, hogy túlélik a dolgot. Különös,
de ez az igazság. Ford szemében furcsa fény villant, amint
tekintetével végigpásztázta a vidéket, majd ismét megállapodott a nyomorúság
alattuk elterülő látványán. - Azt hiszem, ki fogják húzni egy darabig
- mondta. Arthur élesen Fordra nézett: - Mért mondod ezt? - kérdezte. Ford vállat vont. - Csak egy megérzés - felelte de nem volt
hajlandó további felvilágosítást adni. - Oda nézz! - mondta hirtelen.
Arthur követte Ford mutatóujját. Odalent, a szétszóródott sokaságban egy
alak mozgott - de lehet, hogy a "támolygás" szó pontosabb képet adna
arról, amit csinált. Úgy tűnt, hogy valamit cipel a vállán. Miközben egyik
fekvő alaktól a másikig dülöngélt, részeg módjára hadonászott feléjük a nála
lévő tárggyal. Egy idő után feladta és összeesett. Arthur nem tudta mire vélni a
dolgot. - Filmezés - mondta Ford. - A történelmi
pillanatok megörökítése. - Nem tudom, te hogy vagy vele - tette
hozzá egy pillanat múlva-, de részemről lelécelek. Egy darabig csendben ültek. Egy idő után Arthur úgy érezte, hogy
mondania kell valamit. - Ööö. . . - mondta - tulajdonképpen hogy
értetted azt, hogy lelécelsz? - Jó kérdés -. mondta Ford. - Nem jön be
semmi. Arthur , a válla fölött hátrapillantva látta,
hogy Ford egy kis fekete doboz gombjait tekergeti. Ford egyszer már elővezette
neki ezt a Szub-Éta Detekt-O-Méter nevű ketyerét, de ő csak szórakozottan
rábólintott, és nem firtatta tovább a dolgot. Arthur számára az Univerzum két
részre oszlott: a Földre és minden egyébre, ami azon kívül volt. Tekintve, hogy
a Föld időközben megsemmisült egy új hiperűrsztráda építése miatt, ez a
világkép meglehetősen féloldalasnak tűnhet, ám Arthur ragaszkodott ehhez a
féloldalassághoz, minthogy ez jelentette számára az utolsó összekötő kapcsot
egykori otthonával. Mindenesetre a Szub-Éta Detekt-O-Méter
határozottan a "minden egyéb" kategóriájába tartozott. - Hallgat, akár a sült hal - mondta Ford,
megrázva a ketyerét. Az
ám, sült hal, gondolta Arthur, unottan nézegetve maga körül a primitív világot.
Mit nem adnék egy jó kis földi sült halért! - Gondoltad volna - szólt Ford ingerülten
- , hogy semmiféle adást nem leszek képes fogni ezen a nyavalyás sárgolyón?
Mondd figyelsz te egyáltalán? - Mi van? - kérdezte Arthur. - Csak az, hogy nyakig benne vagyunk -
mondta Ford. - Ja? - felelte Arthur, akit a hír nem
igazán ért meglepetésként. - Amíg nem jön be semmi ezen a vacakon -
mondta Ford -, addig nulla az esélyünk rá, hogy elhagyjuk ezt a bolygót. Lehet,
persze, hogy csak valami hülye állóhullám-hatásról van szó a bolygó mágneses
terében. Ez annyit jelent, hogy addig kell mennünk körbe, amíg jó helyet nem
találunk a vételre. Jössz? Ford felszedte a cuccát, és elindult. Arthur lenézett a dombról. A kamerás férfi épp
idejében vergődött talpra , hogy lefilmezhesse, ahogy az egyik kollégája
összeesik. Arthur letépett egy fűszálat,
és elindult Ford után. |
|
Hátravan: 34/8 fejezet. |