|
Vendéglő a Világ Végén 32. fejezet Vékony nyüszítés töltötte meg a levegőt.
Vinnyogva kavargott a fák között, felriasztva a mókusokat. A madarak egy része
viszolyogva hagyta el a környéket. A zaj a tisztás körül táncolt viháncolva.
Huhogott, sipítozott, csikorgott, és általában véve fülsértően hatott. A kapitány mindazonáltal elnéző volt a
magányos dudással szemben. Semmi sem tudta kizökkenteni a lelki egyensúlyából.
Ami azt illeti , mihelyt túl jutott pompás fürdőkádjának elvesztésén, ami
hónapokkal ezelőtt következett be a mocsárbéli kellemetlenség alkalmával,
kezdte egész elfogadhatónak érezni ezt az új életet. A tisztás közepén álló
nagy sziklát kivájták, s a keletkezett mélyedésben ülve naponta dagonyázhatott
kedvére, miközben az alkalmazottak vízzel locsolták a hátát. Meg kell jegyezni
azonban, hogy a víz nem volt különösebben langyos, mert még nem sikerült
kimódolniuk a melegítését. Oda se neki, gondolta, ez is megoldódik egyszer!
Addig is felderítők járták be közel s távol a vidéket meleg vizű forrást
keresve, lehetőleg valami szép árnyas tisztáson, s ha netán egy szappanbánya is
akadt volna a közelben, hát az maga lett volna a tökély. Voltak, akik erre
azzal hozakodtak elő, hogy tudomásuk szerint a szappant nem bányászni szokták
odahaza. Ilyenkor a kapitány megkockáztatta azt a feltevést, hogy talán azért,
mert ez a lehetőség elkerülte a hazaiak figyelmét, amit a többiek vonakodva
bár, de kénytelenek voltak elfogadni. Nem, az élet nagyon is kellemesen telt, és a
jövő még szebbnek ígérkezett. Egyszer minden bizonnyal megtalálják majd azt a
meleg vizű forrást az árnyas tisztáson, és ha aztán egyszer végigvisszhangzik
majd a kiáltás a dombokon, hogy megvan a szappanbánya, és napi ötszáz darab a
kitermelés, hát akkor igazán élvezet lesz fürödni. Nagyon fontos, hogy az
embernek legyen mit várnia a jövőtől.
Húúú, húúú , nyüi, húúú, uüi, üi, szólt a duda, egyre fokozva a kapitány
amúgy is kellemes várakozását, hogy most már biztos, hogy bármelyik pillanatban
abba fogja hagyni. Ez megint csak egyike volt a jövő által tartogatott apró
örömöknek.
Mi van még, ami kellemesnek mondható? - kérdezte magától. Nos, egy csomó dolog: a lomb
"vörös-arany" színe, most, hogy az ősz beköszöntött , az ollók békés
csettegése néhány lépésnyire a dagonyától,
ahol két fodrász egy szunyókáló művészeti igazgatón és
asszisztensén gyakorolta a maga
művészetét, a sziklába vájt fürdő szélén sorakozó hat fényes telefonon megcsillanó ősz eleji
napsugár. Mert mi az, ami jobban
melengeti az ember szívét, mint egy telefon, amelyik nem csörög egyfolytában (vagy-egyáltalán), ha nem
hat telefon , amelyik nem csörög
egyfolytában (sőt egyáltalán). De
mindennél kellemesebben hatott a kapitány közérzetére annak a több száz embernek a boldog zsongása, akik
lassan köréje gyűltek a tisztáson, hogy
tanúi lehessenek a délutáni bizottsági ülésnek. A
kapitány játékosan megpöckölte gumikacsája csőrét. Ezek a dél utáni bizottsági
ülések voltak a kedvencei. A
gyülekező tömeget idegen szemek tartották megfigyelés alatt. Ford Prefect volt az, aki nemrég tért
vissza az északi utazásról, s most a tisztás szélén álló egyik fa ágai között
kucorgott. A hathónapos utazás alatt lefogyott ugyan, de egészséges volt, és a
szemei élénken ragyogtak. Rénszarvasprém kabátot viselt, a szakálla olyán sűrű
volt , és az arca annyira lebarnult, mint egy countryénekesé. Ő
és Arthur Dent immár egy hete figyelte észrevétlen a golgafrinchamieket, s Ford
úgy találta, ideje végre megkavarni egy kissé a dolgokat. A
tisztás lassacskán megtelt. Férfiak és nők százai lebzseltek mindenütt.
Cseverésztek, gyümölcsöt ették, kártyáztak, és általában véve jól szórakoztak.
A futószerelések immár teljesen elpiszkolódtak, sőt elrongyolódtak, de a frizurája
makulátlan volt mindegyiküknek. Fordnak feltűnt, hogy sokan falevelekkel
tömték tele a futószerelésüket, s azon tűnődött, hogy vajon a közelgő tél
elleni védekezés egy fajtájáról van-e szó. Ford szeme összeszűkült. Lehet, hogy
a botanika érdekli őket? - morfondírozott. E
spekulációkból a kapitány szava zökkentette ki, amely túlharsogta az általános
zsibongást. . - Akkor hát - mondta a kapitány - egy kis
rendet szeretnék ezen a gyűlésen, ha lehetséges. Mindenki egyetért velem? -
Barátságosan elmosolyodott. - Várjunk talán egy percet, amíg mindannyian
felkészülünk. A
beszélgetés lassacskán elenyészett. A tisztáson beállt a csend, az egy dudástól
eltekintve, aki képtelen volt kiszabadulni a maga vad és lakhatatlan zenés
világából. A mellette állók levelekkel kezdték dobálni a muzsikust. Ha volt
valami megmagyarázható oka ennek a viselkedésnek, úgy az elkerülte Ford Prefect
figyelmét ebben a pillanatban.
Egy kisebb csoport a kapitány körül gyülekezett. Egyikük láthatóan
beszédre készülődött. Ezt abból lehetett tudni, hogy felállt, meg- köszörülte a torkát, majd a messzeségbe
révedt, mintegy jelezve a tömeg felé, hogy rögvest az övék lesz. A tömeg természetesen valamennyi szemét a
leendő szónok felé fordította. Pillanatnyi csend állt be, amit Ford
kedvező időpontnak ítélt meg, hogy drámai fellépését megejtse. A férfi szólásra készen fordult a tömeg
felé. Ford lehuppant a fáról. - Hello, emberek - mondta. A tömeg feléje fordult. - Áh, kedves barátom - szólalt meg a
kapitány -, nincs véletlenül gyufája? Vagy öngyújtója. Vagy ilyesmi. - Nincs - mondta Ford némileg lehűtve.
Nem erre számított. EIhatározta, hogy kissé erélyesebben lép fel. - Nem, nincsen - folytatta. - Gyufám az
nincs, ellenben van egy újságom a maguk számára. - Kár - mondta a kapitány. - Az a
helyzet, tudja, hogy kifogytunk belőle. Hetek óta nem tudtam egy meleg fürdőt
venni.
Ford nem hagyta eltéríteni magát. - Egy felfedezésről hozok hírt - mondta
-, ami esetleg érdekelni fogja magukat.
- Szerepel a napirendi pontok között? -
vágott közbe a férfi, akit Ford félbeszakított. Ford megeresztett egy széles,
countryénekes-mosolyt. - Viccel? - kérdezte. - Már megbocsásson - méltatlankodott a
férfi -, de mint sokéves megbecsülésre visszatekintő igazgatósági tanácsadónak,
kötelességem felhívni a figyelmét a bizottsági munka szabályainak tiszteletben
tartására! Ford a tömegre nézett: - Ez az ember megőrült! - szögezte le. -
Ez itt egy történelem előtti bolygó. . . - Intézze a szavait az ülnökséghez! -
utasította rendre az igazgatósági tanácsadó. - De hisz nem is ül senki - mondta Ford.
- Mindenki áll! Az igazgatósági tanácsadó úgy ítélte meg,
hogy a helyzet felháborodott hangot tesz szükségessé. - Akkor is ülnökségnek kell hívni! -
mondta felháborodott hangon. - Mért nem mindjárt állnokságnak? -
kérdezte Ford. - Különben sincs mire leülni, csak ez a szikla... - Nyilvánvaló - mondta az igazgatósági
tanácsadó, félretéve a felháborodott hangot a jól bevált fennhéjázás kedvéért-,
hogy magának fogalma sincs a modern üzleti módszerekről. - Magának meg arról nincs fogalma, hogy
hol vagyunk - mondta Ford. Egy sipító hangú lány talpra ugrott, hogy
sipító hangját a tömeghez intézze. - Fogják be a szájukat! - sipította: - Be
kívánok terjeszteni... - Talán inkább terpeszteni!. . . - vágott
közbe egy fodrász vihogva. - Rendét! Rendet! - csattant fel az
igazgatósági tanácsadó. - Oké - mondta Ford -, lássuk, mi lesz
ebből! Lehuppant a földre, s megpróbált
tippelni, hogy vajon meddig fogja győzni cérnával. A kapitány amolyan csillapító krákogásba
fogott. - Rendet, ha szabad kérnem - mondta
barátságosan. - Most, a Fintlewoodlewix Gyarmatosítási Bizottságának
ötszázhetvenharmadik ülésén. . . Tíz másodperc, állapította meg Ford, és
talpra ugrott. - Ez őrület! - kiáltotta. -
Ötszázhetvenhárom bizottsági ülés, és még a tüzet sem fedezték fel! - Ha volna olyan kedves - mondta. a
sipító hangú lány -, és vetne egy pillantást a napirendre. . . - Napirendtelenségre! - fuvolázta
boldogan a fodrász. - . . . akkor láthatná - folytatta a lány
határozottan -, hogy éppen a fodrászok Tűzkifejlesztési Albizottságának a
beszámolója következik. . - Ööö... eee... - mondta a fodrász azzal
a fajta zavart arckifejezéssel, amelyet Galaxis-szerte úgy értelmeznek, hogy:
"Nem-e lehetne-e inkább a jövő héten, valamelyik szerdán?” - Rendben - támadt Ford a hajvágási
specialistára. - Akkor halljuk, mit csináltak eddig? Mik a terveik? Milyen
elgondolásaik ,vannak a tűzkifejlesztésről? - Hát én. . . izé. . . - mondta a
fodrász: - Nekem csak néhány fapálcikát adtak. . - Na és mihez kezdett velük? A fodrász idegesen kotorászni kezdett a
futószerelés fölső részében, majd igyekezete gyümölcsét átadta Fordnak. Ford a magasba emelte a tárgyat, hogy
mindenki jól lássa. - Hajcsavaró - állapította meg. A tömeg éljenezni kezdett. - Üsse kova! - mondta Ford. - Róma sem
égett le egy nap alatt! A
tömegnek halvány gőze sem volt, hogy miről beszél, de ettől függetlenül
tetszett nekik a szöveg. Meg is éljenezték. - Nos - mondta a lány -, maga nyilvánvalóan
teljesen járatlan az ilyen ügyekben. Ha olyan régóta benne volna a marketing
szakmában, mint én, tudná, hogy mielőtt bármilyen új termék kifejlesztésre
kerülne, először. megfelelő felméréseket kell eszközölni. Utána kell járni, mi
az, amit az-emberek a tűztől elvárnak, hogyan viszonyulnak hozzá, milyen a
dolog imázsa a szemükben. . . A tömeg feszülten figyelt. arra vártak,
hogy Ford valami csodálatosat mondjon.
- Beteheti a fülébe! - mondta Ford. - Pontosan az efféle dolgok érdekelnek
minket - helyeselt a lány. - Lehet, hogy az emberek olyan tüzet akarnak, amit a
fülükben tudnak viselni. - Olyat akartok? - kérdezte Ford a
tömegtől. - Igen! - kiáltották néhányan. - Nem! - kiabáltak mások boldogan.
Fogalmuk sem volt az egészről, de jól érezték magukat. - És itt van az a kerékügy - mondta a
kapitány. - Mi van a kerékbigyóval? Borzasztó érdekes projektnek látszik: - Na igen - mondta a marketinges lány - ,
azzal van egy kis nehézség. - Nehézség? ! - kiáltott fel Ford. -
Miféle nehézség? Hisz nincs még egy ilyen egyszerű gép az Univerzumban! A marketinges lány rosszallóan nézett
Fordra. - Oké , Mr. Okostojás! - mondta. - Ha
annyi esze van, akkor árulja már el nekünk, hogy milyen színűnek kell lenni
annak a keréknek! A tömeg megvadult. Egyedül a védelem
ellen, gondolták. Ford vállat vont, és ismét leült a földre. - Te szentséges Zarqnon! - sóhajtotta. -
Hát ezek nem csináltak az égvilágon semmit? Mintegy a kérdésre adott válaszként hirtelen
kiabálás hangzott fel a tisztás bejáratánál. A tömeg alig akarta elhinni, hogy
még több szórakozásban lehet része ezen a délutánon. Egy férfiakból álló
különítmény masírozott be a tisztásra a Golgafrincham 3. ezredének
díszegyenruhájában. A fele társaságnak megvolt még a Durr-O-Dum puskája. A
többiek lándzsákat hordoztak, s menetelés közben összeütögették őket. Mind a
tizenkét fő napbarnított volt, egészséges , de teljesen kimerült és sáros. Az
osztag csörömpölve megállt, és döngve vigyázzba merevedett. Egyikük felbukott,
és úgy maradt. - Kapitány úr! - kiáltotta a másodtiszt
(mert ő volt a parancsnokuk). - Engedélyt kérek jelentéstételre! - Helyes, másodtiszt, üdvözlöm újra
itthon s a többi. Találtak meleg vizű forrást? - kérdezte a kapitány lemondóan. - Nem, uram! - Mindjárt gondoltam. A másodtiszt átcsörtetett a tömegen, hogy
tisztelegjen a fürdő előtt. - Felfedeztünk egy új kontinenst! - Hol? - A tengeren túl. .. - mondta a
másodtiszt, jelentőségteljesen összehúzva a szemét - kelet felé. - Áh! A másodtiszt arccal a tömeg felé fordult,
és feje fölé emelte a puskáját. Nagyszerű ez a mai show, gondolta a tömeg. - Hadat üzentünk nekik! Vad és önfeledt ujjongás tört ki a
tisztás minden zugában. Ez a hír felülmúlta minden várakozásukat. - Álljon meg a menet! - kiáltotta Ford
Prefect. - Várjunk csak egy kicsit! Talpra ugrott, és csendet parancsolt: Így
idő után teljesült a kívánsága, legalábbis amennyire a körülmények lehetővé
tették, tudniillik a dudás épp a nemzeti himnuszt komponálta. - Muszáj szólni ennek a dudának? -
érdeklődött Ford. - Ó, igen - mondta a kapitány. - Elnyert
rá egy pályázatot. Ford azt fontolgatta, hogy vitára kéne
bocsátani a dolgot, de gyorsan belátta, hogy ez őrültség volna. Ehelyett egy
jól irányzott szikladarabot indított útjára a dudás felé , majd a másodtiszthez
fordult. - Hadat üzentek? - kérdezte. - Úgy van! - nézett végig megvetően a
másodtiszt Ford Prefecten. - A szomszédos kontinensnek? - Igen! Totális háborút akarunk. Ez a
harc lesz a végső! - De hát nem is él ott senki! Áh, ez érdekes szempont, gondolta a
tömeg. A másodtiszt Ford arcát fürkészte
kitartóan. Olyan volt a pillantása, mint egy pár moszkitó, amelyik
rendületlenül köröz tíz centire az ember orra előtt, nem hagyván eltéríteni
magát kézlegyintésektől, légycsapóktól s holmi összetekert újságoktól. - Tudom - mondta -, de egyszer majd élni
fognak. Ezért határidő nélküli ultimátumot hagytunk nekik. - Mit? ! - És fölrobbantottuk néhány katonai
létesítményüket. A kapitány kihajolt a kádból. - Katonai létesítményüket? -
csodálkozott. A másodtiszt pillantása nyugtalanul
cikázni kezdett. - Igen, uram, úgy éretem: potenciális
katonai létesítményeket... Na jó... fákat. A bizonytalanság pillanata elmúlt. A
másodtiszt tekintete korbácsként vágott végig a hallgatóságon. - És ezenkívül - bömbölte - kihallgattunk
egy gazellát! Katonásan a hóna alá penderítette
Durr-O-Dumját, és a tömeg eksztatikus ovációja közepette távozott. Mindössze
néhány lépést sikerült megtennie, mert a lelkes sokaság a vállára kapta, és
tiszteletkörre indult vele a tisztás szélén. Ford csak ült tétlenül, és néhány követ
ütögetett egymáshoz szórakozottan. - Na és mi mást csináltak még? -
érdeklődött, miután az ünneplés alábbhagyott. - Új kultúrát hoztunk létre - mondta a
marketinges lány. - Csakugyan? - kérdezte Ford. - Igen. Az egyik producerünk roppant
érdekes dokumentumfilmet forgat a helybeli barlanglakókról. - Nem is barlanglakók! - Úgy néznek ki, mintha barlanglakók
volnának. - Mért, barlangban laknak talán? - Hát. . . - Kunyhóban laknak, nem? - Biztos festik a barlangjukat! -
kurjantotta egy tréfamester a tömegből. Ford dühösen fordult a közbeszólóhoz. - Nagyon vicces ! - mondta. - Hát nem
veszik észre, hogy kihalófélben vannak? ! Útban visszafelé Ford és Arthur két
elhagyott falut is, talált. A falvak körüli erdőben meglelték lakóik
tetemeit is, akik oda húzódtak félre meghalni. Az a kevés bennszülött, aki még
élt, levertnek és egykedvűnek látszott, mintha nem annyira testi, mint inkább
lelki nyavalyában szenvedtek volna. Lomhák voltak, tele végtelen szomorúsággal.
Nem csoda: a jövőjüket ragadták el tőlük. - Kihalófélben vannak! - ismételte meg
Ford Prefect. - Fel tudja fogni, hogy ez mit jelent? - Ööö... hogy nem tanácsos velük
életbiztosítást kötni? - találgatta az iménti tréfamester. Ford nem vett tudomást a közbeszólóról,
ehelyett az egész tömeghez intézte szavait. - Próbálják felfogni végre - mondta -,
hogy a kihalásuk kezdete egybeesik a megérkezésünkkel. - Pontosan - mondta a marketinges lány. -
Ez a filmben is remekül érzékelhető. Épp ez adja azt a szívbe markoló hatást,
ami az igazi nagy dokumentumfilmek sajátja. A producer szívvel-lélekkel
elkötelezte magát az ügy mellett. - Hogyne - mondta Ford. - Úgy vettem ki a producer szavaiból -
fordult a lány a kapitányhoz, aki épp bóbiskolni készült-, hogy a következő
filmet önről akarja forgatni, kapitány. - Csakugyan? - riadt fel a kapitány. -
Hát ez borzasztó rendes tőle! - Roppant izgalmas szemszögből járja
körül a témát. Tudja, a felelősség terhe, a parancsnok magányossága.. A kapitány egy ideig csak hümmögött és
aházott. - Nos, ami engem illet - mondta végül -,
én nem hangsúlyoznám túl ezt a szemszöget. Az ember sosincs igazán egyedül, ha
vele van a gumikacsája. Magasba tartotta a kacsát, amit a tömeg
elégedett tapssal jutalmazott. Mind ez ideig az igazgatósági tanácsadó
megkövült nyugalommal ült magában. Ujjhegyeit a halántékához szorítva
igyekezett kifejezésre juttatni, hogy vár, ha kell, akár egész nap. Ebben a pillanatban úgy határozott, hogy
mégsem vár egész nap, hanem úgy tesz inkább, mintha az elmúlt félóra meg sem
történt volna. Szólásra emelkedett. - Azt hiszem - mondta kimérten -,
áttérhetnénk végre a pénzügyekre. - A pénzügyekre? ! - dohogott Ford
Prefect. - Miféle pénzügyekre? - Igen - ismételte meg az igazgatósági
tanácsadó -, a pénzügyekre! - Na és honnan lesz pénzünk - mondta Ford
-, ha egyszer senki se termel semmit? A pénz, mint tudja, nem a fán terem! - Ha volna szabad talán folytatnom. . . Ford csüggedten bólintott. - Köszönöm. Nos, minthogy néhány hete
elhatároztuk, hogy a falevelet, ezentúl törvényes fizetőeszköznek fogadjuk el,
természetesen valamennyien borzasztó gazdagok lettünk. Ford hitetlenkedve nézte a tömeget, amint erre
helyeselve felmordul, és kapzsin babrálni kezdi a futószerelésekben rejlő
levélkötegeket. - Ugyanakkor - folytatta az igazgatósági
tanácsadó - fellépett egy kisebb probléma is az inflációval, ami épp a levelek
könnyű beszerezhetőségével függ össze. Ennek az lett a következménye, hogy a
jelenlegi árszínvonalon, tudomásom szerint, nagyjából háromhektárnyi lombos
erdő reprezentál egy vagon bikkmakknak megfelelő értéket. A
tömeg nyugtalanul felmorajlott. Az igazgatósági tanácsadó csendre intette őket.
- A problémát megkerülendő - folytatta -
, oda kívánunk hatni, hogy a levelek jelentősen felértékelésre kerüljenek.
Ezért széles körű lombtalanítási akciót foganatosítunk, mélynek során. . . ööö.
. . az összes erdőt elégetjük. Feltételezem, hogy a körülményeket is figyelembe
véve valamennyien belátják a lépés szükségszerűségét. A
tömeg egy pillanatig bizonytalannak látszott a kérdésben, míg valaki rá nem
mutatott, hogy ez a húzás mennyire megnövelné a zsebükben lévő falevelek
értékét. Erre örömujjongásban törtek ki, és állva éljenezték az igazgatósági
tanácsadót. A tömegben jelen lévő könyvelők kellemes várakozással tekintettek a
sikeresnek ígérkező ősz elébe. - Maguk megbolondultak. - állapította meg
Ford Prefect. - Teljesen meghibbantak - próbálkozott
más oldalról. - Megkergült birkák gyülekezete az egész
társaság - világított rá újabb szemszögből. A
vélemények szele kezdett Ford ellen fordulni. Ami eleinte remek szórakozásnak
ígérkezett, az mindinkább puszta sértegetésnek hatott a tömeg szemében, s
minthogy a sértegetés ellenük irányult, hamar elegük lett belőle. Megérezve a szélirányváltozást, a marketinges
lány egyenest Fordra támadt. - Ideje volna - mondta - számot adnia
arról, mivel töltötte az elmúlt hónapokat, azóta, hogy eltűnt azzal a másik
betolakodóval együtt, mindjárt a megérkezésünk után. - Utazgattunk - mondta Ford. -
Megpróbáltunk kideríteni egyet s mást erről a bolygóról. - Hát - mondta a lány kaján mosollyal -,
ez sem tűnik valami produktív tevékenységnek! - Nem? Márpedig van egy érdekes újságom a
számotokra, szívi! Megfejtettük a bolygó jövőjét! Ford várt, hogy a bejelentés célba találjon,
de semmiféle hatást nem ért el vele. A golgafrinchamieknek fogalmuk sem volt
róla, hogy miről beszél. Ford tehát folytatta: - Dingógumit se számít, hogy mostantól
fogva mit csináltok! Tökmindegy, hogy felégetitek-e az
erdeiteket vagy sem. A jövőbeli történelmetek elintézett ügy. Kétmillió évetek
van, és ezzel kész! Finita! Konyec! A kétmillió év végén a fajotoknak annyi:
kinyiffan, kaput! Ne feledjétek: még kétmillió év! A
tömeg kezdte dühbe lovalni magát. Muszáj ezt a zagyvaságot végighallgatnunk? -
gondolták. Ki kéne fizetni a pasast egy marék falevéllel, hogy egyszer s
mindenkorra békét hagyjon nekünk! Nem volt szükség fizetségre. Ford már
távozóban volt a tisztásról, s csak egy fejcsóválás erejéig időzött, látva,
hogy a másodtiszt máris tűz alá veszi a környező fákat Durr-O-Dumjával. Aztán már csak egyszer fordult vissza. - Kétmillió év! - emlékeztette őket
nevetve. - Nos - mondta a kapitány békítő
mosollyal -, akkor van még egy kis idő a fürdésre. Nem adná ide valaki a
szivacsomat? Kiejtettem a kádból. |
|
Hátravan: 34/2 fejezet. |