|
Vendéglő a Világ Végén 5. fejezet Sokak szerint az Ursa Minor Béta a
legszörnyűbb helyek egyike az ismert Univerzumban. Mérhetetlenül gazdag ugyan, borzasztóan napos,
és sűrűbben vannak itt a csodálatosan izgalmas egyéniségek, mint gránátalmában
a magok, mégsem hagyható figyelmen kívül a tény, hogy amikor a Playlény magazin
egyik újabb számában a következő cikk megjelent: "Aki unja az Ursa Minor
Bétát, az az életét unta meg! ", az öngyilkosságok gyakorisága egyik
éjszakáról a másikra megnégyszereződött... Nem mintha az Ursa Minor Bétán gyakoriak
volnának az éjszakák. A Béta bolygó a nyugati zónához tartozik,
ahol megmagyarázhatatlan és némiképp gyanús körülmények folytán a felszínrajz
szinte kizárólag szubtrópusi tengerpartból áll. Úgyszintén gyanús
időrelasztáció következtében csaknem folyton szombat délután van, kicsivel a
parti bárok zárása előtt. Minderre nem kapni kielégítő magyarázatot
az Ursa Minor Bétauralkodó életformáitól, akik idejük zömét arra fordítják,
hogy úszómedencék körül futkosva próbáljanak a lelki megvilágosodás állapotába
jutni. Az
Ursa Minor Bétán mindössze egyetlen város van, és az is csak azért érdemli ki
ezt a rangot, mert arrafelé némileg sűrűbben vannak az úszómedencék, mint
egyebütt. Ha
a levegőből érkezel Fényvárosba - márpedig máshogy bajos volna, hisz nincsenek
utak, és így felszíni közlekedés sincsen, és különben is, ha nem repülsz,
hallani sem akarnak rólad az itteniek - , akkor rögtön rájössz arra, hogy miről
is kapta a nevét. Itt süt a nap a legfényesebben: meg-megcsillan az
úszómedencék vizén, felsziporkázik a fehér, pálmával szegélyezett sugárutakon,
megvillan a fel-alá mozgó, egészségesen lebarnult pettyeken, felragyog a
villákon, a párától fátyolos kifutópályákon, a parti bárokon és így tovább. Legfőképp pedig egy bizonyos épületre ragyog
szépen, egy magas, negyvenkét szintes, gyönyörű épületre, amelynek két tornya U
betűt formáz. Az U betű két szárát keskeny átjáró köti össze középtájt. Ez
az épület egy könyv otthonául szolgál. Az építés költségeit egy óriási
copyright-per hozadékából fedezték, amelyet a könyv kiadói indítottak egy
müzligyártó ellen. A
mondott könyv útikalauz. Egyike ez a legfigyelemreméltóbb és
egyszersmind a legsikeresebb könyveknek, amely valaha napvilágot látott az Ursa
Minor nagy kiadói jóvoltából. Kelendőbb ez a könyv, mint Az élet ötszázötvennél
kezdődik, jobban fogy, mint A Szűz és az Ikrek, avagy űrbéli benyomások
hármasban és többesben Excentrika Bigbangtől (az Eroticon VI hárommellű hetérájától), és
ellentmondásosabb, mint Oolon Calluphid szenzációja, a Minden, amit el akartál
felejteni a szexről, de nem hagyta az asszony. Ami pedig a Galaxis Külső-keleti Peremvidékén
élő, nyugisabb civilizációkat illeti, ezeknél már rég kitúrta a helyéről az
Encyclopaedia Galacticát mint a tudás és a bölcsesség standard letéteményesét,
mert noha tele van hézagokkal, hamisításokkal vagy legalábbis durva
pontatlanságokkal, két lényeges szempontból mégiscsak felülmúlja ezt a régebbi,
földhözragadt szemléletű művet. Először is valamivel olcsóbb, másodszor pedig
nagy, barátságos betűkkel ez a szöveg van a fedelére írva: NE ESS P¦NIKBA! Természetesen a GALAXIS útikalauz stopposoknak
című könyvről van szó, mindazok nélkülözhetetlen útitársáról, akik napi harminc
altairi dollárból szeretnék megtekinteni az ismert Univerzum csodáit. Ha
háttal állsz az útikalauz irodaépületének (feltéve, hogy túl vagy a landoláson,
és felfrissültél egy kis megmártózást követő zuhanyozástól), és elindulsz
keletnek, akkor az Élet sugárút árnyas lombjai alatt visz el az utad. Bizonyára
ámulatba ejtene a balra elterülő part halvány arany színe, s döbbenetet váltana
ki belőled a légszörfözők hanyag eleganciája, amint kétlábnyi magasságban
siklanak a hullámok fölött, mintha ebben semmi különös nem volna, s végül
meglepődnél, s némiképp még bosszankodnál is, a hatalmas pálmafák miatt, ,
amelyek dallamtalan semmiségeket zümmögnek a nappali órákban, más szóval
folyamatosan.. Ha
aztán szépen végigsétálnál az Élet sugárúton, eljutnál a Lalamatine
bevásárlónegyedbe, amely tele van potyogányfákkal és utcai presszókkal, ahol a
bétaiak kipihenik az intenzív délutáni lazítás fáradalmait. A Lalamatine negyed
egyike ama néhány területnek, amely nem részesül az örökös szombat délután
örömeiből ehelyett itt az örökös szombat este hűsét élvezheti az ember. Ezen
túl az éjjeli mulatók vannak. Ha
ezen a meghatározott napon - délutánon, estén , nevezd, aminek akarod -
betértél volna jobbra a második utcai presszóba, a szokásos bétaiakat láthattad
volna magad körül, amint beszélgetve, iszogatva üldögélnek, szemlátomást
elégedetten sorsuk alakulásával , egy-egy lopott pillantást vetve a szomszéd
karórájára, vajon mennyibe kerülhetett. Ugyanott láthattál volna egypár meglehetősen
ápolatlan külsejű stoppost is az Algolról, akik néhány napos gyűrődés után
nemrég érkeztek meg az arkturusi megaszállítóval. Szerfelett dühösek voltak, és
egyben zavarodottak is, amikor kiderült, hogy az útikalauz épületétől
látótávolságnyira egyetlen pohár szimpla gyümölcslé hatvan altaixi dollárnak
megfelelő összegbe kerül. - Bagatell összeg! - mondta egyikük
kesernyésen. Ha
ebben a pillanatban a szomszéd asztal felé fordultál volna, Zaphod Beeblebroxot
láthattad volna zavart és megrökönyödött tekintettel meredni maga elé. A zavarodottság oka az volt , hogy öt
másodperce még az Arany Szív csillaghajó parancsnoki hídján üldögélt. - Tiszta bagatell! - jegyezte meg ismét a
hang. Zaphod idegesen leste szeme sarkából a
két ápolatlan stoppost a szomszéd asztalnál. Hol a pokolban vagyok? - gondolta.
- Hogy kerülök ide? És hová lett a hajó? Ujjai megtapogatták a szék karfáját,
majd az előtte lévő asztalt. Elég valóságosnak hatott mind a kettő. Aztán csak
ült csendben tovább. - Van pofájuk odabent üldögélni és
mindenféle útikalauzokat irkálni stopposoknak! - folytatta a hang. - Nézd ezt
az épületet! De komolyan, nézd csak meg! Zaphod megnézte. Egész jól néz ki,
gondolta. De hol?! És miért?! Kotorászni kezdett a zsebében a napszemüvegek
után. Egy kemény, sima, azonosíthatatlan, igen nehéz fémdarab akadt a kezébe.
Előhúzta és megnézte. Ez meg hogy került ide? - pislogott csodálkozva.
Visszadugta a zsebébe, és feltette a szemüvegeket. Bosszankodva állapította
meg, hogy a fémdarab megkarcolta az egyik lencséjét. Ettől függetlenül sokkal
nyugodtabb lett, hogy rajta voltak az okulárék. Nem akármilyen pápaszemek
voltak ezek, hanem egy pár Joo Janta 00-as szuperpánkromatikus vészérzékelő
napszemüveg, amit kimondottan arra fejlesztettek ki, hogy viselőjét nyugalommal
vértezze fel a veszéllyel szemben. A veszély legkisebb jelére ugyanis
tökéletesen megfeketedik benne az üveg, megóvva ezzel az embert bármiféle
izgalmat kiváltó látványtól. A karcolástól eltekintve a lencsék
teljesen átlátszóak voltak. Ez kissé megnyugtatta Zaphodot. A dühös stoppos továbbra is a veszett
drága gyümölcslevet bámulta. - Az a legnagyobb baj ezzel az útikalauz
társasággal - morogta -, hogy amióta az Ursa Minor Bétára költöztek, teljesen
elpuhultak. Képzeld, azt beszélik, hogy létrehoztak
egy teljes, elektronikailag szintetizált Univerzumot az egyik irodában, hogy
napközben nyugodtan járhassanak utána a dolgoknak, és mégse késsenek le az esti
partikról. Nem mintha az estének volna errefelé bármi jelentősége!
Ursa Minor Béta, gondolta Zaphod. Most legalább tudta, hol van.
Sejtette, hogy a dédnagyapja keze lehet a dologban, csak azt nem tudta, miért. Meglepetésére egy gondolat ugrott be az
agyába. Nagyon világos és nagyon körülhatárolt volt ez a gondolat, s mindjárt
tisztában volt azzal, hogy honnan ered. Ösztönösen megpróbált ellenállni.
Egyike volt ez a gondolat azoknak az előre elrendelt késztetéseknek, amelyek a
sötét és lezárt agyrészbőI származtak. Zaphod dühösen megpróbálta elhessegetni
magától a gondolatot. Nem ment. Tovább hessegetett. A gondolat
nem tágított. Végül Zaphod beadta a derekát. A
fenébe is, gondolta, széllel szemben nem megy! Túl fáradt volt ahhoz, túl
összekuszált és éhes, hogy ellenálljon. Pedig azt sem tudta, hogy pontosan mit
is jelent az a gondolat. |
|
Hátravan: 34/29 fejezet. |