|
Vendéglő a Világ Végén 7. fejezet Marvin az átjáró elején állt. Ezüstös
teste megcsillant a poros fényprizmában. Fémburkolata átvette a zárótűz
rezgéseit, amelynek célpontja továbbra is az épület maradt. Tulajdonképpen nem volt igazán kis termetű
robot, de mégis siralmasan aprónak hatott a gigantikus fekete tankhoz képest,
amely most megállt előtte. A tank végigszondázta a robotot, aztán visszahúzta
az érzékelőit. Marvin meg sem moccant. - Félre az utamból, kicsi robot - morogta
fenyegetően a tank. - Attól tartok - mondta Marvin -, épp
avégett kellett itt maradnom hogy az utadat álljam. A szonda ismét előbukkant, hogy újra megvizsgálja
Marvint, majd gyorsan visszahúzódott. - Hogy te az utamat álld? Nekem?! -
mennydörögte a tank hitetlenkedve. - Viccelsz? - De tényleg - mondta Marvin. - Na és milyen fegyvered van? - dörögte a
tank. - Találd ki - felelte Marvin. A
tank motorja felbőgött, fogaskerekei csikorogva karmolták egymást, molekula
méretű elektronikus reléi ide-oda billentek mikroagyában az elképedéstől. - Találjam ki? - kérdezte. Zaphod és az egyelőre megnevezetlen férfi
föl-le vágtatott a folyosókon. Az épület továbbra is remegett és rázkódott, ami
sehogyan sem ment 2aphod két fejébe. Ha egyszer fel akarják robbantani az
épületet, mit gatyáznak ilyen sokáig? Végül elérték az egyik tökéletesen anonim és
jeltelen ajtót. Nekifeszültek. Az ajtó hirtelen zökkenéssel engedett, és ők
beestek a szobába. Ezért volt a nagy felhajtás? - gondolta
Zaphod: - Ezért nem feküdhettem ki a partra, hogy fenemód jól érezzem
magam? Egy magányos székért, egy
elárvult íróasztalért és egy koszos hamutartóért, egy dísztelen irodaszobában? Az
íróasztal, néhány remegő pormacskától és egy forradalmian új formájú
gemkapocstól eltekintve, teljesen üres volt. - Zarniwoop hol van? - kérdezte Zaphod,
érezvén, hogy kezd végképp kicsúszni a markából az egész megerőltető
testgyakorlat amúgy is homályos értelme. - Intergalaktikus utazáson - válaszolta a
férfi. Zaphod megpróbálta felmérni a másikat. Komoly
fazon, gondolta, nem az a röhögős fajta. Ideje nagy részét valószínűleg azzal
tölti, hogy fel-alá rohangál hullámzó folyosókon, ajtókat tör be, és rejtélyes
kijelentéseket tesz üres irodákban. - Engedje meg, hogy bemutatkozzam -
mondta a férfi. - Nevem Roosta, ez pedig itt a törülközőm. - Hello, Roosta - üdvözölte Zaphod. -
Hello, törülköző - tette hozzá, midőn Roosta az orra alá dugott egy eléggé
gusztustalan, régi, virágmintás törülközőt. Nem igazán tudta, mit kezdjen vele,
így hát megrázta a csücskét.
Odakint egy hatalmas, szivar alakú, fémeszöld űrhajó dübörgött el az
ablak előtt. - Találgass csak - mondta Marvin az óriás
harci gépnek -, sose fogod kitalálni! - Hmmm. . . - mondta a gép, beleremegve a
szokatlan szellemi erőfeszítésbe. - Lézervető? Marvin a fejét csóválta. . - Persze - mormogta a gép mély
gyomorhangon. - Túl kézenfekvő volna. Antianyagsugár? - kockáztatta meg. - Még kézenfekvőbb - figyelmeztette
Marvin. - Na igen - dünnyögte a gép, mintegy
pironkodva. - Ööö. . . elektromos faltörő kos? Ez új volt Marvinnak. - Az meg micsoda? - tudakolta. - Olyan , mint ez itt! - mondta lelkesen
a gép, egy vasvillafélét dugva ki páncéltornyából. A villából egyetlen halálos
villanás lövellt ki. A fal, nagy robaj kíséretében, porfelhővé vált Marvin
mögött. A por gomolygott egy kicsit, aztán kupaccá állt össze. - Nem - mondta Marvin -, nem ilyen. - De jó, nem? - Nagyon jó - helyeselt Marvin. - Tudom már - mondta a dögcsillagi masina
egy pillanatnyi mérlegelés után. - Akkor meg biztos egy olyan újfajta stabil
xantoxenogén multikaputtorod van! - Az az igazi, nem? - jegyezte meg
Marvin. - Szóval olyanod van - mondta a gép
meglehetős tisztelettel. - Nem - mondta Marvin. - Nem?! - A gép csalódottnak látszott. -
Akkor biztos... - Rossz az egész gondolatmenet! - mondta
Marvin. - Nem veszel figyelembe valami egészen alapvető dolgot az ember és a
robot közötti kapcsolat természetében. - Na igen... - mondta a gép, és ismét
gondolatokba merült. - Gondolj csak bele - biztatta Marvin -,
itt hagytak egyedül, engem, a hitvány kis robotot, hogy megállítsalak téged, a
gigantikus harci gépet, csak hogy az irhájukat mentsék. Mit gondolsz, mit adtak
nekem védekezésre? - Hmmm. . . ööö. . - motyogta a gép
idegesen. - Feltehetőlég valami rettentő pusztító dolgot. - Feltehetőleg! - kiáltott fel Marvin. -
Persze, feltehetőleg! Meg mondjam, mit adtak? - Rendben! Mit adtak? - mondta a gép
feszülten. - Semmit - felelte Marvin. Baljós csend támadt. - Semmit?! - dörögte a harci gép. - Abszolúte semmit! - panaszolta Marvin.
- Még egy gumikolbászt sem! A gép dühösen kapkodott levegő után. - Hát ez mindennek a teteje! - ordította:
- Azt mondod, semmit? ! Hát ezeknek semmi se szent? ! - És pont velem teszik - sóhajtotta
Marvin halk, elhaló hangon - amikor úgyis majd leszakad az összes diódám a
fájdalomtól. - Le kéne köpni őket! - Le, a disznókat! - helyeselt Marvin
átéléssel. - A fenébe is, de feldühítettek! -
bömbölte a masina. - Muszáj lesz ledöntenem ezt a falat itten! Az
elektromos faltörő kosból újabb sistergő fényvillanás tört elő, lerombolva a
falat a gép mellett. - És akkor én mit szóljak? ! - mondta
Marvin keserűen. - Szóval, egyszerűen leléceltek? -
mennydörögte a gép. - Le bizony - felelte Marvin. - Asszem, kénytelen leszek a plafont is
szétlőni itten! - mérgelődött a tank, s már porrá is lőtte maga fölött az
átjáró mennyezetét. - Nem mondom! - jegyezte meg Marvin
elismerőleg: - Ez semmi! - hencegett a gépezet. - A
padlót is simán szét tudnám lőni ! És ezzel szétlőtte a padlót is maga
alatt. - Ördög és pokol! - üvöltötte a gép, majd
tizenöt emeletnyi zuhanás után ízzé-porrá ment a talajon: - Hogy egy gép ilyen ostoba legyen!
Elkeserítő! - mondta Marvin, és csüggedten távozott. |
|
Hátravan: 34/27 fejezet. |