|
Viszlát, És Kösz A Halakat Jane-nek köszönettel, Rick-nek és Heidi-nek a megbízható
történeteikért, Morgenéknek, Andy-nek és az egész
Hunstham Court-nak a számos megbízhatatlan történetért, és különösen Sonny Metha-nak, amiért
megbízható maradt dacára minden eseménynek Bevezetés
Messze kinn a Galaxis Nyugati
Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található
egy sehol sem jegyzett sárga nap. Durván kilencvenmillió mérföldre tőle
kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól
eredő civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig
pompás dolognak tartja. Ez a bolygó a következő problémával
küzd - vagy inkább küzdött: az ott élők többsége ideje nagy részében boldogtalan
volt. Számos megoldást javasoltak a probléma gyógyítására, ezek azonban
többnyire zöld és piros hasú papírok mozgásához kapcsolódtak, ami meglepő,
hiszen végül is nem a színes papírok voltak boldogtalanok. Így hát fennmaradt a probléma: jókora
tömegek voltak elkeseredve, és sokan közülük nyomorúságosan érezték magukat,
még azok is, akiknek volt kvarcórájuk. Többen mindinkább úgy vélték, hogy kár
volt lejönni a fáról. Mások egyenesen azt állították, hogy felmenni is kár volt
rá, jobb lett volna, ha ki se bújnak az óceánból. Ám egy csütörtöki napon, csaknem
kétezer évvel azután, hogy valakit felszögeztek a fára, mert azt mondta, milyen
remek is lenne, ha az emberek a változatosság kedvéért kedvesek volnának
egymáshoz, egy rickmansdorfi kávéházban magányosan üldögélő lány rájött, hol
volt kezdettől a hiba, és hogyan lehetne a világot kellemessé és széppé tenni.
A megoldás ezúttal helyes volt, bevált volna, és még csak föl se szögeztek
volna senkit sehová. Bármily szomorú is, a leány nem jutott
el a telefonig, hogy beszámolhasson valakinek a felfedezéséről, mert egy
szörnyen ostoba katasztrófa meggátolta benne, a megoldás így mindörökre
elveszett. Ez a történet a leányról szól.
|
|
Hátravan: 42/42 fejezet. |