|
Viszlát, És Kösz A Halakat 2. fejezet
Rob McKenna szánalmas balfácán volt,
amit tudott, hiszen az évek során erre már sokan felhívták a figyelmét, és nem
látott rá semmi okot, hogy ne értsen egyet ezekkel az emberekkel, kivéve egyet:
azt, hogy szeretett nem egyetérteni az emberekkel, különösen azokkal, akiket
nem kedvelt, tehát - a legutóbbi számításai szerint - mindenkivel. Felnézett és visszaváltott. A hegy
egyre meredekebb lett és a teherautója nehéz volt a dán termosztatikus
radiátorkontroloktól. Nem ezért volt ilyen mogorva - vagy legalábbis remélte,
hogy nem ezért. Az eső miatt volt lehangolt, mindig az eső miatt. A változatosság
kedvéért éppen esett. Ez különösen az a fajta eső volt, amit különösen nem
szeretett, különösen, amikor vezetett. Ennek az esőnek volt egy típusszáma: a
17-es. Valahol olvasta, hogy az eszkimóknak több mint kétszáz különböző szavuk
van a hóra, mert ezek nélkül a társalgásuk igen monotonná válna. Tehát így
különbséget tesznek: híg hó és sűrű hó, heves hó és könnyű hó, jeges hó, enyhe
hó, hó, ami pelyhekben esik, hó, ami hófúvásban esik, hó, ami a szomszédod
csizmájáról folyik le a tiszta jégkunyhód padlójára, téli hóesés, tavaszi
hóesés, hó, amire még gyermekkorodból emlékszel, és ami sokkal jobb volt mint
ezek a modern havak; kitűnő hó, tollszerű hó, hegyi hó, völgyi hó, hó, ami
reggel esik, hó, ami este esik, hó, ami abban a pillanatban kezd el esni,
amikor elindulsz halászni, és hó, amire minden nevelési erőfeszítésed ellenére
a huskik rápisiltek - között. Rob McKenna a noteszében 231 esőtípust
különböztetett meg és egyiket sem kedvelte. Ismét visszaváltott, a teherautó
megugrott. A motor azon a nyugodt hangon mormogott, ami miatt az összes dán
termosztatikus radiátorkontrolt ezzel a teherautóval szállították. Amióta
elhagyta Dániát az előző délután, már keresztülment a 33-as (könnyen,
permetezve szemerkélő eső, amitől az utak csúszósak lesznek), a 39-es (hevesen
csöpögő), a 47-estől az 51-esig, (a könnyen, függőlegesen szitálón keresztül az
élesen csapódó jelentéktelenen át a mérsékelten, üdítően szemerkélőig), a 87-es
és 88-as (két pompásan megkülönböztethető változata a meredeken lezúduló
felhőszakadásnak), a 100-as (felhőszakadás utáni hideg szélvihar), az összes
tengeri viharféleség 192 és 213 között egyszerre, a 123-, 124-,126- és 127-es
(enyhe és középfokú hideg szélroham monoton és szinkópált dobogással a kocsitetőn),
a 11-es (virgonc cseppecskék) típusokon, és most, amit a legkevésbé sem
kedvelt: a 17-es. A 17-es típusú eső egy piszkos zuhatag
volt és annyira sűrűn ömlött a szélvédőre, hogy teljesen mindegy volt, hogy
megy-e az ablaktörlő vagy sem. McKenna ellenőrizte az elméletét, gyorsan
leállította az ablaktörlőt, de kiderült, hogy a látási viszonyok így lényegesen
rosszabbak. De akkor sem javultak meg, amikor újra elindította. Tulajdonképpen az egyik ablaktörlőgumi
elkezdett kicsúszni. Ssss sss sss puff sss sss puff sss puff
sss sss puff sss puff puff, csapódás, karcolás. McKenna rácsapott a kormánykerékre,
belerúgott a padlóba, addig verte a magnót, amíg az el nem kezdte játszani
Barry Manilow-t, ismét verte, amíg leállt, és káromkodott és káromkodott és
káromkodott és káromkodott és káromkodott. A dühe pontosan abban a pillanatban
érte el tetőfokát, amikor a zuhatagon keresztül szinte észrevehetetlenül, de a
fényszórók fényében könnyedén derengve egy alak tűnt fel az út szélén. Egy szerencsétlen, besározott figura,
különösen öltözve, nedvesebb volt, mint egy frissen mosott vidra és stoppolt. - Szegény, szerencsétlen alak. -
gondolta McKenna, mert rájött, hogy van valaki, akinek sokkal jobb indoka van
arra, hogy rosszul érezze magát, mint neki. - Biztos már a csontjáig átfázott.
Ostoba alak, hogy egy ilyen mocskos éjszakán kiáll stoppolni. Minden, amit
kapsz: eső, hideg és teherautók, amik elhúznak melletted és lefröcskölnek. -
Szomorúan megrázta a fejét, sóhajtott egyet, majd elcsavarta a kormánykereket
és lefröcskölte. - Hát ezt meg hogy értsem? - kérdezte
magától, amint továbbhaladt. - Végre egy igazi balfácánt találtál az
úton. Néhány pillanattal később a
visszapillantó tükörben feltűnt a stoppos, amint sárosan és csurom vizesen áll
az út szélén. McKenna egy pillanatra jól érezte magát
emiatt. Egy vagy két pillanattal később rosszul érezte magát azért, hogy jól
érezte magát emiatt. Ezután jól érezte magát azért, hogy rosszul érezte magát
azért, mert jól érezte magát emiatt, és elégedetten továbbhajtott, bele az
éjszakába. Legalább elrendezte magával a dolgot,
mert az a Porsche, amit az utóbbi 20 mérföldön szorgalmasan akadályozott, végre
megelőzte. Ahogy a teherautó elhajtott, az
esőfelhők is eltűntek az égről, ugyanis - habár nem tudta, Rob McKenna egy
Esőisten volt. Minden, amit tudott, annyi volt, hogy a munkanapjai szánalmasak,
a hétvégéi pedig általában pocsékul sikerülnek. Minden, amit a felhők tudtak,
annyi volt, hogy szeretik és mellette akarnak lenni, hogy dédelgessék és
öntözzék.
|
|
Hátravan: 40/38 fejezet. |